Hanák Beatrix

Hanák Beatrix †

1932. 01. 27. (Budapest) – 2024. 02. 02. (Innsbruck)

Ő volt az INNSBRUCKI MAGYAR HÁZ ikonja,

a RÓMAI KATOLOKUS EGYHÁZ SZIKLASZILÁRD pillére,

a MAGYAR NYELV nemzetőre,

az EURÓPAI MŰVELTSÉG terjesztője,

INNSBRUCKI EGYESÜLETEINKBEN AZ UTÓLSÓ 1945-ös EMIGRÁNS.

Hanák Beatrix, 1932-ben a két világháború közötti békeidőben született. Egy emberöltő alatt olyan időket élt át, melyek legtöbbjeink számára, történelemkönyvekbe illő múltnak tűnnek. 1945 márciusában, mint 13 éves kislány hagyta el Magyarországot, kalandos körülmények között. Apja, Brandenstein Béla báró, filozófia tanár volt az Eötvös Loránd Tudományegyetemen. Még az ostrom elött, vidéken helyezte el 5 gyerekes családját, a Dunántúl déli részén, egyik báró barátja birtokán. Továbbra oktatott és vizsgáztatott az egyetemen, ameddig csak lehetett. Budapest ostroma volt – a sztálingrádi csata után - a II. világháború második leghosszabb csatája, október 29-től február 13-ig tartott. Márciusban indult el az 5 gyerekes család lovaskocsival nyugat felé, két befogott lóval. A Karintia, Stájerország, Salzburg, Tirol vonalon közelitették meg a svájci határt. Bea, akkor 13-éves kislány, útközben egyszer leesett a kocsiról, semmi baja nem történt, de nagyon mélyreható ijedtség lehetett, mert még idős korában is emlegette. A papa nemcsak az 5 gyerekes családját rakta föl a szekérre, hanem a szőnyegeket és az ezüstöt is, továbbá egy zsák lisztet, cukrot és szalonnát. A cukrot Stájerországban az angol megszállók magukhoz vették. A szalonna, mint fizetési eszköz jól bevált az akkori cserekereskedelemben. A lisztből valami megmaradt a svájci határig. Svájcban, rokon nagynéniknél reméltek menedékre találni.

Ez a terv azonban Feldkirchnél meghiúsult. A svájci hatóságok nem engedték be a családot Svájcba, azzal a furcsa érveléssel, hogy öt gyerek az mégiscsak túl sok. Két gyerekkel beengednék őket, de öt gyerekkel nem. Így nem maradt más hátra, mint Vorarlbergben maradni, az akkoriban francia megszállási zónában, ahol letelepedési engedélyt és szállast kaptak a Feldkirch melletti, határmenti Bangs helységben. Bea volt a második legidősebb a négy lány közül, a fiútestvér volt a legfiatalabb. Bea és nővére Bregenzbe kerültek, a St. Gallus apátság intézetének gimnáziumába. A család többi tagja három évig maradt Bangs-ban, amig a papa, Brandenstein Béla báró, filozófia tanári állást kapott a Saarbrückeni Egyetemen. A szülők a három fiatalabb gyerekkel Saarbrückenbe költöztek, amely szintén francia megszállási terület volt. A két idősebb lány a bregenzi intézetben maradt és ott érettségizett. Bea az Innsbrucki Egyetem diákja lett. Néhány évi tanulmányainak azonban házassága Hanák Tibor filozófussal - és az ebből eredő gyermekáldás - vetett véget. Három leány, Angela, Trixi és Zsuzsa édesanyja lett.

1956-ban költözött be a Magyar Házba, ahol az Innsbrucki Magyar Gimnázium német tanárnője volt, férje pedig filozófia tanár. Bea, azóta is a Magyar Házban maradt, először a gyerekekkel, aztán egyedül. A Magyar Gimnázium megszűnése után az innsbrucki Universitätsbibliothek könyvtárosa lett. Itt találkoztam vele először. Később az utóbbi három évtizedben rendszeresen, a magyar misén, a Pax Romana összejöveteleken, számos rendezvényen, előadásokon a Magyar Házban. Legutóbb, még a péntek esti Club összejövetel keretében ünnepeltük meg 92. születésnapját, Trixi leánya jelenlétében.

Évtizedekig a Pax Romana összejövetelek rendezője és motorja volt, melyek lakhelyén a Magyar Házban zajlottak le szombat délutánonként, havonta egyszer. Igényes témáról tartott közülünk valaki bevezető előadást, melyet vita, eszmecsere követett, gyakran a későbbi esti órákig. Hasznos volt ez a gyakorlat az agysejtek frissessége, a magyar nyelvhasználat és az általános műveltség érdekében. Hanák Beatrixnak volt köszönhető ez az innsbrucki magyar kolónia szellemi életeben jelentős fejezet.

Meg kell említeni azt is, hogy rendkívüli tanulmányt írt Innsbruck város magyar vonatkozású történelmi emlékeiről. Egyszer a svájci magyarok egyik csoportja volt látogatóban egy hétvégére a Magyar Házban. Bea, mint idegenvezető az egész szombat délelőttöt  velük  és mindazokkal töltötte, akik – mint a sorok írója is – ezeket az innsbrucki templomokban, emlékművekben rejlő kincseket nem ismerték.

Éveken keresztül jöttek Beától a szigorú hangon emlékeztető telefonok, hogy csak senki sem feledkezzen meg, a magyar miséről, a Pax Romana délutánról vagy valamilyen más rendezvényről. Nyolcvanas évei vége felén is, még az IMEASZ pénztárosa volt, aki a haladékban lévőktől a helyszínen könyörtelenül bevasalta a tagdíjat. Még 80-as éveiben is, ő volt az, aki a Magyar Ház farsangi mulatságainál, a bejáratnál, a belepési díjat, a tombola jegyeket, és az üdvözlő pálinkát osztotta.

Kiemelkedő műveltsége, kifinomultsága mellett, rendkívül közvetlen, szókimondó egyénisége volt. Egyenes őszinte kapcsolata volt embertársaival, és ő is ezt várta el másoktól. Több mint egy fél évszázadig volt a Magyar Ház lelke, aki felelősnek érezte magát a rendért és minden másért a Ház működése érdekében. Mint az Innsbrucki Magyar Római Katolikus Egyházközség liturgia felelőse, ö volt az, aki az oltárt és a virágdíszt készítetté el vasárnapra. A misét sohasem mulasztotta el.

Hanák Beatrix magas kort ért el, teljes szellemi frissességben. Távozásának hirtelensége mindannyiunkat megdöbbentett.

Pál apostol írja első levelében a thesszalonikiakhoz: „…… testvéreim,….az Úr napja úgy jön el, mint egy tolvaj éjjel. Ti azonban, testvéreim, nem vagytok sötétségben, hogy tolvaj módjára, váratlanul lepne meg titeket: hiszen mindnyájan a fény fiai és a nappal fiai vagytok”.

Hanák Beatrix jól felkészülten, mint a fény lánya fogadta az Úr napjának előre be nem jelentett érkezését.

Dr. Csordás Ádám

Innsbruck, 2024 február.

(a Rikkancs 2024 márciusi számában is megjelenő cikk.)