195 éve született Szendrey Júlia

Nem csak költőfeleség volt, hanem költő és műfordító is

Szendrey Júlia, 1828. december 29-én született Keszhelyen az Újmajorban Szendrey Ignác (1800–1895) és Gálovits Anna első gyermekeként. Édesapja a Festetics és a Károlyi család gazdatisztje, édesanyja horvát–örmény származású volt. Két testvére született, – a fiatalon elhunyt – Szendrey Gyula és Gyulai Pálné Szendrey Mária (1838–1866).

Szendrey Júliát már tízéves korában lánynevelő intézetbe küldte az édesapja, Szendrey Ignác. Azt szerette volna, hogy úri kisasszonyokhoz méltó neveltetést kapjon, aztán jól mehessen férjhez, felfelé házasodhasson. Szendrey Ignác  először a Festeticsek, majd a Károlyiak gazdatisztje volt. Azt gondolta Júliának előkelő életre akkor lesz lehetősége, ha egy jó intézetben nevelik. Először Mezőberénybe, majd 12 éves korában Pestre, Tenczer Lilla tanintézetébe küldi, ahol nyelveket, kézimunkát, muzsikát, táncot, festést és illemet tanul. Az intézeti lányok között kialakult kapcsolati háló a későbbiekben sokat számíthatott. Fleckl Mária (Térei Mari) lett a barátnője, akivel rendszeresen leveleztek. Soraik sokat elárulnak a mindennapjaikról.

Egy alkalommal így írt Júlia az édesanyjának:

„Drága jó Anyám! A legnagyobb örömmel vettem a ruhát, a cseresznyét és a sonkát, amit drága jó anyám küldött. Ezerszer csókolom érte kezeit, különösen a ruháért, amelyet már át is alakítanak rám és nagyon jó szolgálatot fog nekem tenni. Hála Isten egészséges vagyok és nagyon örülök, hogy otthon lévő szeretteim is azok. Az előző hónap 11-én a tisztelt társaság, hogy örömet szerezzen nekünk, egy kis mulatságot tartott harminc fővel, amelyen Fleckl Mária is jelen volt. Igen sokat táncoltunk és nagyon jól szórakoztunk. Hálámat megújítván ezerszer csókolom édes anyámék kezét, ahogy a kedves nagymamának is és gyermeki szeretettel és hálával maradok drága anyámnak holtig legengedelmesebb leánya, Júlia.”

Júliát az apja 16 éves korában hazarendeli Endrődre.

Petőfivel egy bálon találkoznak, Júlia azonnal kiszúrja magának. A lány volt az, aki első látásra beleszeretett a költőbe, és eldöntötte, hogy az övé lesz. Ebben a korban még nem volt divat szerelmi alapon házasodni: a szülők választották ki a gyermekek jövendőbelijét, ha pedig nem így történt, a lányuk vagy a fiuk döntését jóvá kellett hagyniuk. Szendrey Ignác nem engedélyezi ezt a házasságot, a fiatalok 1847 novemberében mégis egybekelnek, és Pesten kezdenek közös életet. Petőfit költő volta a fővároshoz kötötte, ezért evidens volt, hogy ott telepednek le. A Dohány utcs 16-ban a Schiller-házban laktak Jókaival társbérletben. A lakásnak három szobája volt, a két egybenyílóban laktak Petőfiék, míg a konyhán túli helyiség Jókaié volt. A korabeli forrásokból kiderül, hogy ők hárman aktív szellemi közösségben éltek. Esténként összejöttek, felolvasták egymásnak, amit írtak, együtt teáztak.

Szendrey Júlia ekkor még nem vezetett háztartást. Részt akart venni a férfiak szellemi küzdelmeiben, ezért sajnálta az idejét főzésre, mosásra, takarításra pazarolni. A közeli Arany Sasból hozattak ebédet. Keveset jártak el otthonról, elegek voltak egymásnak. Júlia és Petőfi extravagáns pár voltak. Júlia hajviselete, ruházata elütött a korabeli nőkétől. Erről Jókai is megjegyzést tett:

„Én megvallom, hogy nem találtam olyan szépnek, mint aminőnek Sándor versei megörökítették: alacsony termete volt, egészséges arcszíne, de férfias metszésű szája; mindegyik szeme szép volt külön, de a kettő közt nem volt összhangzás; amellett rövidre nyírott hajat viselt; s éppen úgy tudott ember nem viselte divatokat kitalálni, mint Sándor.”

Szendrey Júlia fordította először magyarra Andersen meséit, verseket írt, és izgalmas naplót vezetett.

Jókai Mór 1847-től az Életképek főszerkesztője lesz, így Júliának lehetősége adódik arra, hogy publikálja az írásait. Ebben a folyóiratban jelennek meg először a versei, a naplójegyzetei – és azonnal híres írónő lesz belőle! A korabeli lapok lenyűgözően művelt nőnek tartják. Saját jogán azonban abban a korban egyébként nem publikálhatott volna: minden sikerhez férfiak befolyásán keresztül vezetett az út.

Emancipált attitűdje több módon is megmutatkozott: szoknya helyett gyakran viselt nadrágot, haját rövidre vágatta, szivarozott – a francia írónő, George Sand példájára. 

1848 környékén felgyorsulnak az események, és a tündérmese véget ér: Júlia állapotos lesz, Petőfi honvédnak áll. Sokáig mindenhová követi, eltűnése után pedig próbálja megtudni, él-e, hal-e. 

"...Ki van rám mondva az itélet s nem állhatok többé ellent; örök boldogtalanságra vagyok kárhoztatva, és meg kell törnöm sorsom vas hatalma alatt. El fogom hagyni nem sokára gyermekemet, hogy férjem sorsát megtudhassam; még csak arra sem számíthatok bizonyosan, hogy őt életben találjam. Talán már régen nyugonni költözött s nekem el kell hagynom élő gyermekemet, hogy holt férjem poraihoz vándoroljak…" 

Júlia (leginkább Petőfi halála után) nemcsak verseket írt, az esszéíráshoz is volt érzéke. Andersen meséi mellett számos francia és német nyelvű szépirodalmi művet fordított magyarra – így saját jogán is kivívta az irodalmi elismertséget.

Óriási port kavart, amikor Júlia " a nemzet özvegye" tíz nappal a gyászév letelte előtt feleségül ment Horvát Árpád egyetemi tanárhoz.  Szendreyt megbélyegezték, neki azonban nem volt más esélye. Egyedül maradt egy kisgyerekkel a megtorlás időszakában. Úgy gondolta, hogy Horvát jó férj lesz számára, mert ő is értelmiségi volt.

1853-ban a házaspár hosszú távra a Hársfa utca 1.-be költözik: Szendrey Ignác kertes házat vásárol a számunkra, amelynek még konyhakertje is van. Ez a városrész akkor még külterületnek számított. Júlia itt már háztartást is vezet, de lényeges momentum, hogy saját dolgozószobája és saját íróasztala van.

A mozaikcsalád folyamatosan bővül: Zoltán mellé Attila, Árpád, Viola (aki aztán korán elhunyt) és Ilona érkezik. Zoltán idővel vidékre megy, a Horvát-fiúk Pestről közölnek írásokat. Ezekből kiderül, hogy Pest-Buda kezd magához térni a szabadságharc után, és újraindul a város szellemi pezsgése. 

Júlia és gyermekei viszonyárol sokat elárul naplójának egyik bejegyzése:  Három rózsabimbó című verse

„Három rózsabimbó az én boldogságom, / Három rózsabimbó életem, világom! / El van osztva köztük három felé lelkem, /És mégis mindegyik birja azt egészen.”

Ahogy minden megnyilatkozásában, ebben a versében is vállalja, hogy Zoltán a legkedvesebb gyermeke, és hogy hiába az új házasság, Petőfi maradt az élete szerelme: 

„Először is te rólad /Szerelmem virága, / Kihalt boldogságom / Egyetlen zöld ága. // Az eltépett multnak / Élő bizonysága, / A lehullott csillag / Fennmaradt sugára!”

Erről árulkodik az is ahogy a Horváth-fiúk írásnak édesanyjukról: „Szendrey Julia! Költőnő és Gazdasszony! Toll és főzőkanál! Hány nő van Magyarországban, ki a tollat és a főzőkanalat is egyformán forgatja?

A naplóbejegyzésekből és levelekből kiderül, hogy Júlia mennyire boldogtalan volt Horvát Árpád mellett. Kettejük viszonyában óriási feszültséget okozott, hogy Júlia egy idő után már nem akart házaséletet élni, ám Horvát ragaszkodott ehhez. (Később a nőgyógyásza a betegsége miatt már el is tiltotta az együttlétektől.)

1867-ben Júlia elköltözik a Horánszky utcába, és csak a kislányát, Ilonát viszi magával, de ők ketten sem lehetnek mindig együtt, hiszen ekkor már nagyon beteg. A szétköltözés a korban példátlan volt, és Júlia határozott jellemére utal, hogy mégis vállalta. 

Élete utolsó időszakában bizalmat szavazott Tóth Józsefnek, aki a titkára volt, és aki az utolsó két év haláltusájában is vele tartott. Neki diktálta leveleit, amelyeket Tóth megőrzött, és csak az ő örökösei révén láttak napvilágot. Először 1930-ban.