75 éves a magyar forint
1946. augusztus 1-e óta Magyarország hivatalos fizetőeszköze, valutája a magyar forint.
A forint, mint pénznem már a középkori Magyar Királyságban és az Osztrák-Magyar Monarchiában is ismert volt, de a történelmi írások szerint, más országokban is használták. 1946-ban az új pénznem bevezetése a pénzügyi stabilizáció szempontjából elengedhetetlen volt. Egy ideig vita is folyt az új valuta nevéről. Végül a pénzérmék kibocsátásakor elkészítették az első arany alapú forintokat (1 forint egyenlő volt 0,0757575 gramm arannyal). Ezek 1, 2 és 5 forintos címletek voltak. Ekkor a forint váltópénze a fillér volt, ezeket azonban 1999-ben végleg kivonták a forgalomból.
A mai napig Magyarországon használt magyar forint 1946. augusztus 1-jén jelent meg a pénzpiacokon, és átváltásakor 400 ezer kvadrillió (tíz a huszonkilencediken) pengőért adtak 1 forintot.
Az új valuta bevezetését követően további intézkedéseket tettek annak érdekében, hogy megakadályozzák az új fizetőeszköz inflációjának megindulását és erősítsék a forint iránti bizalmat.
Az egyik ilyen fontos intézkedés az aranyvonattal kapcsolatos, hiszen 1946. augusztus 6-án az amerikaiak visszajuttatták a külföldre vitt értékek egy részét, így hazakerült a Magyar Nemzeti Bank 28,4 tonnás aranytartaléka is, amely a forintkibocsátás fedezetéül szolgálhatott. Ez az aranytartalék 374 millió forintnak felelt meg, és lehetővé tette az összeg négyszeresének a kibocsátását forintban. A forint vásárlóértékét az 1946-os pénzreformot elindító kormányrendelet a háborút megelőző árakhoz képest állapította meg.
A 75 év során több pénzérme és bankjegy került ki a forgalomból. Az első 10 forintos bankjegy, vagy az 50 és 100 forintos papír alapú fizetőeszközök is már csak az emlékeinkben élnek. 1997-től van forgalomban a 10 ezres és 2001 óta ismerjük a 20 ezrest. 2008-ban az egy és kétforintos érméktől vettünk búcsút, 2009-ben megkaptuk a 200 forintos érmét és ezzel egyidőben megváltunk a 200 forintos bankjegyektől. A jelenleg forgalomban lévő bankjegyeket Vagyóczky Károly grafikusművész tervezte és a diósgyőri papírgyárban készülnek. Méretük egységesen 154x70mm.
A forint Magyarország európai uniós csatlakozása után is megmaradt, várhatóan még sokáig forgalomban lesz.