A rómaiak

 Minden a legnagyobb rendben volt az életében. Vezetői állást töltött be egy banknál, státusához szabott jövedelemmel. Fia, egyetlen gyermeke, már kész férfi. Most hagyta el közös életüket, egyetemista egy amerikai egyetemen. Hiányzik neki, természetesen, de eljött az ideje, hogy kirepüljön. Az igaz, hogy elvált, de két évtizede túl van már a válás kínján-keservén. Rég megszokta már, hogy egyedül, gyermekével éljen. És, ha laza kapcsolatban is, de soha nem maradt férfi nélkül. Vonzó nő ő még mai is, ötvenes évei elején. Amúgy sem volt az a kifejezetten férfibolond soha. Különösen az utóbbi években inkább már a nyugalmat kedvelte. Most, hogy fia elment és ő egyedül maradt, a barátnői jelentették minden társaságát. Szombat esténként összeültek a lányokkal, és – egy-két pohár bor mellett - megosztották egymással gyermekeik viselt dolgait, vagy a mindennapok örömét-bosszúságát. Ha kicsit többet ittak – ez is előfordult néha – sikamlós témákat is érintettek: régi hódításaikat idézték fel maguknak és egymásnak, gyakran már-már megbotránkoztató részletekbe veszve. Nem egyszer egy-egy friss történet is terítékre került. Szombat esti hetvenkedéseik ellenére azonban csendesen éltek mindannyian.

 A legszívesebben a kertjében dolgozott mostanában. Hatalmas kert ölelte körül a régi nagy házat, melyet szüleitől örökölt. Különlegessége a sok római kori emlék: szarkofágok, oszlop- és szobortöredékek. Mozaik és márvány. Apja hajdanában a helyi régészeti múzeum igazgatója, a környékbeli ásatások vezetője volt több mint négy évtizeden át. Ezalatt kerültek a kertbe, a házba a római kori tárgyak. Érdekes módon a régészet sosem keltette fel érdeklődését, közgazdasági pályára lépett. Gyakorlatias egyéniségének ez felelt meg a legjobban.

 Most gyakran van a kertben, sokkal több időt tölt itt mint régen. Hirtelen rádöbbent, hogy mennyire tele van a hely római emlékekkel. – Nem is tudom, Anya, hogy viselhette el, hogy Apa így telehordta a ház környékét kövekkel?! Bezzeg, Apát alig láttuk itthon, mindig valahol máshol volt, de a kövek állandóan itt hányódtak, útban álltak. Nagyvonalú gesztussal az egészet a múzeumnak fel kellene ajánlanom. Nem mintha nem lenne elég nekik ami van, hiszen Apa azt többszörösen teletömte. Mégsem rossz gondolat! - döntötte el. Felszámolja a romkertet, helyére pedig csodálatos rózsakertet varázsol. Legalább lesz mivel foglalkoznia. – Szegény anyám! Halála előtt a lelkemre kötötte, hogy el ne mozdítsam a köveket! Nyilván, korábban elhunyt apám iránt érzett kegyeletből. Egész életében szerelmes volt bele. 

 Nem aludt jól az éjjel. Zúg a feje. Mintha valaki suttogott volna a házban. Valószínű a nagy csend zavarja. Megszokta fia késő éjszakába nyúló motozását, az hiányzik most neki. Képzelődik. Nincs hozzászokva, hogy a nagy házban egyedül aludjon. Majd megszokja.

 Az éjjel megint suttogtak a házban! Ez most már biztos! Tisztán hallotta a szavakat: alea, canis, dobjad már Cornelius!, hat sestertius, hahaha.... Venus... Jó memóriája van, megjegyezte őket. - Ez nem lehet igaz! Holnap elmegyek a pszichológusomhoz! Venus! Na, még csak ez kellett, a szerelem istennője!

 A pszichológus figyelmesen végighallgatta, majd jó tanácsot adott neki. Menjen el a múzeumba, ott érdeklődjön, miről lehet szó. Elment. A hajdani igazgató lányát nagy tisztelettel fogadták. Mikor felsorolta a számára érthetetlen szavakat, apja utóda, már ő is idős régész, harsányan felnevetett: - Drágám, római katonák kockáztak magánál az éjjel a házban, vagy mi a szösz?! A legrosszabb dobás a canis, a legjobb a Venus. Ebben az esetben semmi köze a szerelemhez, megnyugtathatom – mosolygott az öreg huncutul.

  Szombat este megint összegyűltek a lányokkal. Több bort ivott a kelleténél, és elmondta nekik képzelődéseit, de azonnal meg is bánta! A lányok vidáman ugratták: római katonák, legionáriusok, mi? Az kellene neked! Általában értette a tréfát, de ez alkalommal megsértődött. Az este nem sikerült olyan kellemesre, mint szokott. Öregszik, vagy mi a fene? 

 Már megint itt vannak! Tisztán hallja a pincéből a csörömpölést, a nevetést. Az éjszaka közepén nem mert kimenni, az ágyában lapult és reszketett. Nem aludt egyáltalán, mint mostanában oly gyakran. Meg is szólította a főnöke: - rosszul nézel ki, remélem nem vagy beteg? Vigyázz magadra, ilyen válságos időkben még csak az hiányzik, hogy a munkából kimaradj. Szükségünk van rád, figyelj oda az egészségedre.

 Fel kell ássa a kertet! Pontosabban hív valakit, hogy felássa. Nincs ő ehhez a nehéz testi munkához szokva. Kijelöli az új virágágyásokat, aztán felásatja. Egész délutánját azzal töltötte, hogy kis cölöpöket vert le és kötelet feszített köréjük. Pontos munkát végzett, ahogy azt apjától tanulta az ásatásokon. Közben a római köveket kerülgette. Másnap este a munkából hazatérve megdermedt a rémülettől. Valaki a virágágyásokat felásta! Szépen, rendesen. Nagyon megijedt! Az ágyások körül üres borosüvegek hevertek. Azonnal felismerte, hogy az ő pincéjéből származnak! Az óvatosságról megfeledkezve lerohant a pincébe. Valaki megdézsmálta bortartalékát! Sáros cipőnyomok mindenütt! Rendőrt hívott. Az fejét vakargatta és mormogott: - nem értem, ilyen nyomokat még nem láttam, mintha valamilyen szandálnyom lenne? A flaskákat a kertben nem rég üríthették ki, ott még bennük néhány csepp bormaradék. Majd kivizsgáljuk, ujjlenyomatot veszünk, beküldjük a laborba – biztatta a rendőr.

 Az éjjel jól aludt. Na, végre! Kora reggel a konyhába lépve, visszahőkölt: három legionárius hortyogott odabennt. Valahogy összeszedte magát, bement és nagyon vigyázva, hogy álmukat ne zavarja, kávét főzött. A kotyogó rotyogására a centurió felébredt! Egymásra meredtek, aztán a férfi megszólalt.

Salve, matróna! Legyen szép napod!

Ki vagy? – nyögött fel.

A nevem Rufus. Anyád nagy csodálója voltam! Ő rég meghalt, de én nem öregszem. Kicsit esz a patina, csak ennyi. Most rajtad a sor!

Nem értem!? Semmit sem értek! – folytott el nehezen egy sikítást.

Látom én, hogy semmit sem értesz, de majd minden világos lesz: anyád gondjainkra bízott, ha majd eljön a nap. Úgy látjuk, eljött. 

Miről beszélsz?!

Na, látod! Majdnem úgy beszélsz már, mint egy igazi római matróna. Röviden, velősen. Tetszik ez nekem. Szolgálatodra vagyunk rendelve, bármi legyen is az. Anyád elégedett volt velünk, meglátod, neked sem lesz okod panaszra...

 Minden a legnagyobb rendben volt az életében. Fia hiányzott néha, de így természetes, felnőtt és elment. A lányokkal összegyűltek szombat esténként, ittak egy keveset és nevettek, sokat. Titkát megőrizte. A mohos római kövek között gyönyörű rózsakert virult. Jó kertészei voltak…

Másréti Zoltán

(Óraátállítás, Romanika Kiadó, Budapest, 2020)