A trauma szégyene és a szégyen traumája

Trauma és szégyen gyógyítási lehetősége Autogén Tréninggel

Ha az öngyógyító erőinket mozgósítani tudjuk, az Autogén Tréning (AT) segítségével, akkor nagyon hatékony segítséget kapunk. Természetesen nem minden esetben és fázisban dolgozhatunk AT-val, ezt a szakemberek döntik el, de kiegészítőként is sokan beépítik a terápiás folyamatba vagy önállóan az öngyógyítást erősíti. Főleg elméleti betekintésre törekedtem ebben a cikkben.

A trauma szó a görögből ered és sérülést jelent. Ha a pszichés integritást veszélyezteti, akkor pszichotraumáról beszélünk. Akkor traumatikus egy esemény, ha testi-lelki integritásunkat veszélyezteti vagy széttöri pl. természeti katasztrófák, balesetek, háborúk, kínzások, üldözések, súlyos betegségek, családtag elvesztése, erőszak, szexuális abúzus stb....

Összefoglalva:

• Megkülönböztetünk emberi, természeti, sors okozta traumatizációt.

• Ezek lehetnek egyszeriek, rövidek, hosszantartóak vagy ismétlődőek.

• A trauma hirtelen, váratlanul és kikerülhetetlenül történik.

• Sem küzdeni sem menekülni nem lehetséges.

• Az ember védtelenné válik az őt elsöprő erővel szemben.

• Extrém stressz alá kerül és a szorongás halálfélelemmé duzzadhat.

• Ez egyfajta beszűküléssel, tompultsággal, rettegéssel, hiperarousallal jár.

• Sőt a megváltozott érzékelés és tompultság a valóság eltorzításával, derealizációval és deperszonalizációval is járhat.

• Főbb jellemzői: Tehetetlenség, kiszolgáltatottság és elszigeteltség.

• A trauma veszélyezteti legjobban az identitást, mert meghaladja a mindennapi élet tapasztalatát. Világnézeti összeomlást okoz, mert nem egyeztethető össze az életről addig kialakított tapasztalatokkal és elképzelésekkel, s ez óhatatlanul együttjár a megalázottság és a szégyen élményével.

A traumatikus esemény fogalmát a DSM-IV tovább pontosítja:

Az érintett személy

„1. Olyan eseményt élt át, vagy olyannak volt tanúja, vagy olyannal szembesült, amelyben valóságos vagy fenyegető haláleset, súlyos sérülés vagy a saját vagy mások testi épségének veszélyeztetése valósul meg.

2. A személy erre intenzív félelemmel, tehetetlenséggel vagy rémülettel reagált. Megjegyzés: gyermekeknél ez dezorganizált vagy agitált magatartásban is kifejeződhet.” (DSM-IV 1995, 177).

A következőkben a pszichoanalitikus alapelméletek traumamegfogalmazásaira pillantok rá, hiszen az ő elméleti alapjaik uralták és őket kiegészítve, átírva mozgatják még mindig a szakmai haladásunkat és természetesen van egy-két magyar ősfigura köztük (a három éves elméleti pszichoanalitikus doktori iskolám nyomait szeretném nem kihagyni).

A pszichoanalízis szótárában a következő áll:

”A trauma a szubjektum életének az az eseménye, amelyet ereje, valamint az jellemez, hogy a szubjektum nem képes válaszolni az őt ért megrázkódtatásra és arra a patogén hatásra, amelyet az a lelki szerveződésben előhív. Ökonómiai értelemben véve a traumát az ingerek olyan áradata jellemzi, amely ingerek meghaladják a szubjektum tűrőképességét, valamint ezen ingerek legyőzésére és feldolgozására való képességét.” (Laplanche – Pontalis, 1994, 486).

A trauma akkor nyert valóban pszichológiai értelmet, amikor a századforduló meghatározó kutatói Jean-Martin Charcot, Pierre Janet, Alfred Binet, Morton Price, Josef Breuer, Sigmund Freud a traumát a tudat hirtelen, váratlan emocionális sokk okozta sérüléseként írták le.

Freudnál a „Gátlás, tünet, szorongás” (Freud 1926, 2003) elméletében újul meg a trauma. Freud a traumatikus helyzetet olyan tehetetlenségi helyzetként írta le, amiben az eredeti szorongás elárasztja az egyént. Ez a szorongás jelzőértékkel bírt.

Ferenczi a kétlépcsős trauma elméletét írja le „A relaxáció elve és a neokatarzis” (1930, 1997a), „Felnőttek gyermek-analízise” (1997b), „Nyelvzavar a felnőttek és a gyermek között” (1933, 1997c) műveiben. Úgy vélte, hogy a traumatizáció folyamata két elemre bontható: a trauma nem önmagában patogén, hanem egy későbbi pillanatban történő negligációja teszi azzá. Ha a traumatikus esemény után a gyermek elutasításban és hitetlenségben részesül anyja, vagy más hozzá közelálló, érte felelős személytől, az ilyen reakció meglepetést és csalódást vált ki a gyermekből. A felnőtt elutasító reakciója váratlan és a korábbi biztonságérzetben való megrendülést idéz elő.

A traumatizált gyermek kétféle képpen reagálhat. Egyrészt, az agresszorral való azonosulása révén jó képet próbál fenntartani az őt bántalmazó felnőttről, akitől teljes mértékben függ és az agresszív szülő introjekciója lehetővé teszi, hogy a gyengédség legalább a fantáziában fennmaradjon. Ezzel párhuzamosan a felnőtt bűntudata, szégyene is belsővé válik, így hasadás jön létre. A gyermek egyszerre ártatlan és bűnös és így már nem bízik saját érzéseiben.

Bálint Mihály hangsúlyozza a trauma gyermekkori alapmintáit „Trauma és tárgykapcsolat” című tanulmányában (1969). Klinikai tapasztalatai alapján hangsúlyozza, hogy

• 1. A patogenetikusan legjelentősebb traumák kora gyermekkorban történnek.

• 2. Olyan személyek váltják ki, akik közeli, intim kapcsolatban vannak a gyermekkel. Ezeket a személyeket a gyermek szereti, függ tőlük (Ide tartoznak a szülők, a nevelők, de elsősorban az anya).

Bálint szerint, a trauma csak a tárgykapcsolat kontextusában értelmezhető, és ezzel a gondolatával előfutára lett a modern tárgykapcsolat elméleteknek.

A modern elméletekben azonban a csecsemő nem kiszolgáltatott lényként jelenik meg, hanem aktívan, rugalmasan együttmozgással van a kapcsolatban, ezt Lénárd Kata PhD munkájában szépen összefoglalta:

„A korábbi elképzelésekkel szemben – primer nárcizmus, ingerpajzs, autisztikus fázis, diffúz és differenciálatlan csecsemő- a kortárs elméletek szerint, a csecsemő kompetens, differenciált, a világról ismeretekkel és naiv elméletekkel bíró, kapcsolatokban aktívan résztvevő lény. A kutatások során a figyelem a kapcsolatban rejlő szervező erőre irányult. E szerint, az interakció során, a »másikkal való együttlét minőségének« tapasztalatán alapulnak és szerveződnek a szelf- és tárgyreprezentációk.” (Lénárd 2003, 10).

Ez a szemlélet megnyitja az utat a pozitív pszihológia, a reziliencia és szalutogenézis irányzatai felé.

Aaron Antonowsky hívta fel a figyelmet arra, hogy akár súlyos trauma után is lehetséges a lét teljes megélése és sikeres kiteljesítése, amikor a koncentrációs tábort túlélt nőkkel végzett interjúi során boldog kiteljesedett sorsokat talált.

A trauma szégyene és leblokkoló, megbetegítő hatása helyett tehát bölcs ösztönösen jól feloldott energiaáramlást, önvédelmet és öngyógyítást is találhatunk.

Ha a szégyen túl erős és leblokkoló, akkor traumatizál.

Vagy a traumát, veszteséget, kiszolgáltatottságot, vereséget is szégyelhetjük, mivel nem feleltünk meg az énideál és társas közeg elvárásainak, nem tudtuk magunkat megvédeni a beáramló ártalmaktól.

A szégyen az én-ideál követelményeitől való eltéréskor jön létre.

Az egész szelfet érintő érzés, ami a belső harmónia összeomlásához, az önbecsülés elvesztéséhez, alkalmatlanság, inkompetencia érzéséhez és inadekvát reakciókhoz vezethet.

Erikson (Erikson 1980) az emberi fejlődés 8 szakaszának megjelölésekor külön fejlődési szakasznak tartja számon az „autonómia a szégyennel és a kétellyel szemben“ címet viselő második fejlődési szakaszt, amely az análmuszkulásris rendszer kifejlődésére , másfél, kétéves korra tehető.

A pszichoanalitikus irodalomban nagy jelentőséget tulajdonítanak a szelffejlődés kutatásának, amely mentén megjelenik a szégyen.

Winnicott szerint, ha az anya nem a csecsemőre hangolódva tükröz, megjeneik a szégyen, alkalmatlanság, elégtelenségérzés és a labilis önértékelés, majd a „hamis szelf“.

A szeretet elvesztésének internalizált folyamata.

Az anya csecsemőre hangolódása a modern kutatás alapja, s (Stern, Gergely, Fónagy, Target)a korai kapcsolat stílusa képezi az alapokat.

A szülői tükrözés bizonyos esetekben növeli a negatív aspektusokat és inkább traumatizációt eredményez. Ferenczi Sándor fogalmai különösen jól teszik érthetővé a nevelés folyamán előfordulható traumatikus élményeket a „katona dolog“-tól a „nyelvzavarig“.

Hermann Imre szerint szégyen hatására elmarad a megkapaszkodás utáni vágy, mint a szorongásnál és a személy kitaszítva érzi magát a közösségből és a „világító szemek“ őstraumájának tulajdonít nagy szerepet, közössége tagjainak rosszalló tekintete meg tudja fosztani büszkeségétől, önérzésétől, néha identitásától is, s még megsemmisítéssel is fenyegetheti

Mollon szerint a szégyen a kapcsolatok, kapcsolódások rejtett zavara, „az emberi érintkezésben előforduló hézagokban, az ügyetlen lépésekben a félreértésekben és a meg nem értésekben, gúnyolódás empátia helyett, egy mosoly helyett kapott undorodó tekintetben, magányban és a kusza vágyak feletti csalódásban, melyekre nem találunk szavakat és így kimondhatatlanok maradnak, az emberi kapcsolat elvesztése felett érzett szörnyű és reménytelen hiányérzetben és a kegyetlenség üres, de haraggal teli sivárságában-ezekben a lyukakban és hiányzó részecskékben találjuk a szégyent. A szégyen az, amikor nem sikerül valami. És a legalapvetőbb sikertelenség, ha nem sikerül kapcsolatot teremteni más emberekkel – eredetileg az anyával.“ ( Phil Mollon: szégyen és féltékenység, XI. Oldal)

A szégyennek természetesen adaptív funkciója is van, így szükségszerű és elkerülhetetlen szocializálódásaink során, társas kapcsolataink működésében, hiszen megtanít minket a normákhoz való igazodásra, az egymás iránti igények kölcsönös szabályozására. A hangsúly a mértékre tevődik.

A szégyen hiánya tulajdonképpen gyanús, gondoljunk például a szociopátiára, perverzióra.

Benjamin Kilborne kétfajta szégyent különböztet meg („Disappearing person,shame and appearance“2002):

• Mérgező (patológiás) és Humanizáló szégyent

A humanizáló szégyen átélése során a traumatizált kapcsolatba kerülhet saját korlátozottság érzésével, tehetetlenségével, ami hozzásegíti mások érzéseinek figyelembevételéhez, együttérzéshez és ez létrehozza a válaszkészséget, ami az emberi kapcsolatok kialakulását és fenntartását teszi lehetővé.

Egyesületünkben Dr. Horváthné Schmidt Ilona által került kidolgozásra a Segítő Belső Család módszere, amiben az archaikus sámánmeditáció, a pszichoanalitikus szemlélet és az autogenitás tisztelete az Autogén tréningre alapozva ötvöződik, ami lehetőséget ad a klienseknek belső, egyedi képeikkel megtalálni a számukra legmegfelelőbb biztonságos teret, ahol az élmények megtartása, fogadása, elfogadása, leírása, elmondása, megértése, feldolgozása – a transzformációs lépéseket tesz lehetővé. S a belső fejlődést kapcsolatokhoz köti, a belső kapcsolatok és traumatikus élmények, a szégyen, bűntudat, hiány, kisebbrendűségi érzés stb átdolgozását teszik lehetővé.

„A belső gyermek a belső anyával együtt gyógyul, a lelkünkben élő serdülő és a belső nagymama, a lelkünkben élő felnőtt és belső apa, a bennünk élő bölcs és belső nagyapa kapcsolata is együtt javítható, fejleszthető.” (Dr. Horváthné Schmidt Ilona: SBCS belső oktatási anyag, 1998)

Ez a meditáció segíthet a szégyen traumájából belső erőforrást csinálni úgy, hogy ez a szégyenérzés teljesen feloldódjon és a személy önmagát teljesen fel tudja vállalni a megszégyenített énnel együtt, másokat nem megbántva a haragot erővé alakítani és ezt szabályozva, kézben tartva előrevivő megoldások felé alakítani.

Az Autogén tréningben ez az út a testi elfogadáson és önszereteten keresztül vezet el minket, hogy először önmagunkkal rendezzük a kapcsolatot, vagyis saját magunk teljes elfogadásán és szeretetén keresztül vezet az út vissza a bizalomhoz és a másokkal való kapcsolatokhoz.

A trauma pszichoterápiája nagyon sokféleképpen, több módszerrel is megközelíthető, de mindenhol első és legfontosabb lépése az egyén stabilizálódása és a történtek érzelmekkel együtt való integrációja a selfbe.

PTSD Pierre Janet szerint: ha a páciens a traumatizációra fixálódik és nem jön létre mentális integráció, szintézis.

Traumefeldolgozó 3 lépése:

• 1. Stabilizáció (tünetcsökkentés, előkészítés a traumatikus memória integrálására, terápiás kapcsolat előállítása)

• 2.A traumatikus memória integrálása vagy szintézise (kontrollált újraélés, újrakeretezés, megértés, személyes narratívába helyezés, „likvidálás“)

• 3.A személyiség integrálása és rehabilitációja, célok, képzés, jó, építő aktivitások facilitációja

A traumatikus memória integrálásában az automatikus írás a tudattalan teljes és szabad feltérképezését, feldolgozását ás átalakítását teszi lehetővé.

Ezt a módszert én beépítettem az AT asszociációs folyamatába, mintegy segítve a tartalmak kiürülését, integrálását és átírását. Ezek az esszenciák néha a gyógyító bölcsességek tárházává válik.

A nehezedés, hogyan adja át magát a realitásnak-átéléseknek, melegedés az érzelmi résztvétel, a szív, mint központi rendezőelv, a légzés a külvilággal való kapcsolat, a hasmeleg a „termékenység“, alkotás és a homlokhúvös a tudatos átgondolás, amelyek segítségével, kitekintő kérdéseivel személyes megértéssé formálhatjuk , integrálhatjuk a személyiséget. Minezt természetesen a testi, zsigeri megélésekkel együtt.

Az AT terápia során tehár testi, elemi érzeteivel és képeivel önmagán belül találhatja meg a személy, autonóm terápia útján, képeivel és érzéseivel az integrációt. Az ősbizalom önmagában, erőforrásaiban és öngyógyító, önvédő, bionom múködésében, érzeteiben a legfontosabb tényező.

Ehhez csatolnám Peter Levine rácsengő véleményét, amit „A tigris felébresztése- Hogyan dolgozható fel a trauma” címü könyvében ír le. A testi érzetek megélésének és elfogadásának fontosságát, szemben a történetek újramesélésével, az érzelmek újraélésével, ami sokszor retraumatizációval jár.

Levine a hangsúlyt a mélyben húzódó fiziológiai erőforrásaink tudatosítására fekteti, hogy megvan az erőnk egy proaktív válaszra. Szerinte a trauma feldolgozása olyan természetes folyamat, amely a belső testtudatosságon keresztül hozzáférhető számunkra.

Ha ez nincs meg, a félelmek által leblokkolt fiziológiai válaszok okozzák a szenvedést, fájdalmat, ami sokszor tovább megy az áldozatként, túlélőként való önmeghatározásba, ami messze áll az egészséges bölcs éntágító tanulási helyzettől.( A Kapman féle negatív játszma talán mindenki számára ismert: áldozat-megmentő-tettes, s ennek egyszemélyben sem lesz addig vége, amíg tudatosan nem tudunk kilépni belőle.)

Ha sikerül a traumatizáció által megszakított energiát felszabadítani, ami egy biztonságos, nyogodt, terápiás vagy baráti légkörben lehetséges, akkor az egyén elérheti a beteljesedés, teljesség és béke állapotát.

A trauma tüneteiben rejlenek azok az energiák, lehetőségek és erőforrások, amelyek a tünetek építő jellegű átalakításához, kreatív gyógyulási folyamataihoz vezetnek el Levine szerint. Ehhez fontos felismerni, hogy a múlt eseményeit nem lehetséges és nem is kell megváltoztatni.. Akiknek még megvan vagy megmaradt a természetes kapcsolatuk a belső lelkükkel, könnyebben bánnak el a traumával. Például gyerekeknél az erőforrások számos formában jelenhetnek meg, kedvenc játékok védelme, egy állat, egy fa vagy akár egy angyal…Ahol a lélekrészek letöredeztek vagy az identidás kettétört, ott szükség van az újraintegrációra vagy ahogy a sámángyógyítok mondják a lélek visszahozására és a belső kapcsolat újramegélésére.

A test és a lélek újra összekapcsolódása után spontán megtörténik a gyógyulás a laza, spontán, rugalmas áramlás az élettel. Ez egy AT terápia útján is egyedileg megtörténhet.

Ösztönös erőforrásainkkal egy védőpajzsot alkothatunk és fokozatosan felszabadulhatnak a gyógyító energiáink, ezt támogatják az álmok, szimbólumok, testérzeteink megfigyelése vagy a legendák. Az AT eleve egy ilyen óvatos, önszabályozó helyzetet hoz létre.

Azzal, hogy a testi érzetekre figyelünk, feloldhatjuk és felszabadíthatjuk a trauma által leblokkolt energiát.

Célunk, hogy ráhangolódjunk az ösztönoös belső hangunkra, értelmezés nélkül csak megfigyelve és elengedve.

Végsősoron az érzet fog átsegíteni bennünket a traumán az energiaáramlás felszabadításával…lehet anélkül, hogy tudnánk mi a traumánk. Természetesen ha képeink is lesznek, ezek segíthetnek a folyamat gyorsításán, ha kellő energiát mozgósítanak.

Másrészt megtapasztalhatjuk a feltétel nélküli elfogadás erejét, ami visszaépítheti az „ősbizalom“ szintjét.

Így a megszégyenített, traumatizált „kicsi“ újra feltankolhat és megerősödhet önbizalommal, hogy mindennek ellenére szeretetreméltó és sikeresen mehet tovább.

A szilárd pontot a terápiás kapcsolat együttmozgásában élhetjük át, úgy mint az anya-gyerek ritmikus megnyugtató egytüttmozgásában.

Végül idézek még Levine-től:

“Minden trauma lehetőséget kínál a valódi átalakulásra, mivel felerősíti és előidézi a lélek, a test és a szellem tágulását és összehúzódásást. A traumatikus eseményre adott reakciónk határozzák meg, hogy a trauma könyörtelen és büntető Medúza lesz-e, aki kővé dermeszt bennünket, vagy inkább lelki tanító, aki végtelen és feltérképezhetetlen ösvényeken vezet minket végig. A görög mítosz szerint a lefejezett Medúza vérével megtöltöttek két üvegcsét. Az egyik üvegcsében levő vér halálos erejű méreg volt, míg a másikban lévő életet adó varázsszer. Ha hagyjuk, a traumának megvan az ereje ahhoz, hogy megfosszon minket az életerőtől és ílymódón tönkretegye az életünket, ugyanakkor az erőteljes önmegújulás és átalakulás eszközeként is felhasználhatjuk. A feldolgozott trauma egy nagyobb erő áldása.”

A gyógyuláshoz vezető utunkon rábízhatjuk magunkat a természet törvényeinek az irányítására!

Irodalom

Antonovsky Aaron (1997): Salutogenese. Zur Entmystifizierung der Gesundheit. Deutsche Herausgabe von Alexa Franke. dgvt-Verlag, Tübingen 

Assmann,Jan (1999): A kultúrális emlékezet, Atlantisz, Budapest

Bálint Mihály (1994): Az őstörés. A regresszió terápiás vonatkozásai. Animula, Budapest

Dr. Horváthné Schmidt Ilona: SBCS belső oktatási anyag, 1998

Erikson Erik (1973): Identität und Lebenszyklus. Drei Aufsätze; Frankfurt a. M.

Ferenczi Sándor (1930, 1997a): A relaxáció elve és a neokatarzis (1929). In: Ferenczi S.: Technikai írások (1921–33). Animula, Budapest, 71–86.

Ferenczi Sándor(1931, 1997b): Felnőttek gyermekanalízise (1931). In: Technikai írások (1921–33). Animula, Budapest, 87–101.

Ferenczi Sándor (1933, 1997c): Nyelvzavar a felnőttek és a gyermek között. A gyengédség és a szenvedély nyelve (1932). In: Ferenczi S.: Technikai írások (1921–33). Animula, Budapest, 102-112.

Fonagy Peter – Target Mary (1998): A kötődés és a reflektív funkció szerepe a self-fejlődésben. Thalassa, (9), 1: 5–43.

Frankl Viktor (1988): „... mégis mondj igent az Életre!” – Egy pszichológus megéli a koncentrációs tábort. Pszichoteam, Budapest.

Freud Sigmund (1926, 2003): Gátlás, tünet, szorongás (részlet). A XI. „Utószó” című fejezete. In: Erős, F. (szerk.): Sigmund Freud. Válogatás az életműből. Európa, Budapest, 577-592.

Gergely György– Watson, John S. (1998): A szülői érzelmi tükrözés szociális biofeedback modellje. Thalassa, (9), 1: 5–43.

Giuseppe Craparo, Francesca Ortu, Onno van der Hart (2019): Rediscovering Pierre Janet

Trauma, Dissociation, and a New Context for Psychoanalysis, Routledge London und New York

Heller Ágnes (2006): Trauma. Múlt és Jövő, Budapest

Hermann Imre (1984): Az ember ősi ösztönei, Magvető Kiadó, Budapest

Herman Judith (2003): Trauma és gyógyulás. Háttér – Kávé – NANE, Budapest.

Karpman B. Stephen M.D. (1968) PDF.: FAIRY TALES AND SCRIPT DRAMA ANALYSIS

Kilborne Benjamin (2002): Disappearing person, shame and appearance, Sunny Press, New York

Koronkai Bertalan : Az autogen önismereti terápia

Relaxáció-biztonság-identitás

In: Tanítások tanítója II. kötet (C. G. Jung Komplex-pszichoterápiás Egyesület Bp.2005) 13-23.

Koronkai Bertalan: Az autogén tréning helye a pszichoterápiák között

(In: Tanítások tanítója I. kötet 146-151. old)

Laplanche Jean – Pontalis Jean Bertrand (1994): A pszichoanalízis szótára. Akadémiai Kiadó, Budapest.

Walter Orrú: Az életelvi-(bionomikus)-autogén motiváció és az életterv megvalósítása 148-156.

In: Személyes épülés a köz javára MRSZE V. nemzetközi kongresszusának absztrakt kötete Bp. 2010.

Lénárd Kata (2003): A modern selfelméletek klinikai pszichiátria és pszichoanalízis-történeti vonatkozásai. PhD disszertáció, PTE ÁOK, Pécs.

Levine Peter A. (2017): A tigris felébresztése, Hogyan dolgozható fel a trauma? Ursus Libris, Budapest: 197-198

Martényi Ferenc (2000): A Poszttraumás stressz-betegség. Psychiátria Hungarica, 2000, 15(3): 276–293.

Mitchell Juliet (1999): Trauma, felismerés és a nyelv helye. Thalassa, (10), 2–3: 83-106.

Mollon Phil (2002): Szégyen és féltékenység. Carnac, London : xi

Rand Miklos – Török, Maria (1999): A trauma problémája Freudnál és Ferenczinél. Thalassa, (10), 1: 3–21.

Stern Daniel (1985): The Interpersonal World of the Infant: A View from Psychoanalysis and Developmental Psychology. Basic Books, New York.

Winnicott Donald (1999): Játszás és valóság. Animula, Budapest

BIBLIOGRAPHY Hegedűs, K., Kegye, A., Zana, Á., & Révay, E. (2015). A súlyos betegek ellátásának igazi ára - az együttérzésből fakadó fáradtság vagy elégedettség. Lege Artis Medicinae, 25 (3), 129-136.

Karpman, S. (1968). Fairy tales and script drama analysis. Transactional analysis bulletin, 7(26), 39-43.

Martényi Almási Zsóka