A van és a nincs versei

Kerék Imre klasszikus fényű, lecsavart lánggal is messze világító költészete értékes, eligazodást kínáló szellemi teljesítmény irodalmunk értő olvasói, megkerülhetetlen útjelző és követésre érdemes iránymutató érző alkotói számára. Sajnálatosan mindkét csoport tagjai kevesen vannak, de a tehetséget és mesterségbeli tudást megbecsülők, a minőségelvet vallók, a fülepi lényeglátók sohasem voltak sokan – nekik viszont „szószentséges” ünnep lehet a hamarosan 80. életévébe lépő soproni költő köteteinek megjelenése. Így az egyaránt az akasztói Kiskun Helikon sorozatát gazdagító Mindenek szerelme és Szapphó koszorúja közreadásai is, amelyek tudatosan és tetszetősen felépített korpuszaiban – miként az oeuvre korábbi darabjaiban – elsősorban a természethez-tájhoz, az egyetemes és személyes örökséget képező lírahagyományhoz, valamint a Másikhoz, a kedveshez való szerzői viszony válik meghatározóvá.

A Mindenek szerelmében megidézett tájak a gyermekkor somogyi vidékei, a visszaálmodott, lélek mélyéről felsejlő erdők és mezők, a magányosan – a teremtett világ megannyi csodájára rányíló szemmel – és párban-társaságban, a kísérő szépségét, a barátok közelségét, a látvány együttes örömét is élvezve bebarangolt, emlékeket őrző helyek. Ahol az ember sohasem idegen, hanem magától értetődően otthonos az őselemek közt, a természeti környezetben, testvériségben a fákkal és virágokkal, közösségben az állatokkal. Tudva: minden létező az élet nagy szimfóniájának hangjegye, önmagában is szól, de csak összjátékuk ad harmóniát.

Az ajánlásokkal megtisztelt, átiratokkal tematikailag, stilárisan is idekapcsolt és a kötet második felét kitevő négysoros miniatűrökben portrészerűen egyénített írók névsora – egyfajta szubjektív kánonként – a vállalt és vallott költészeti tradíciót is megmutatja. Azt a markáns ívű lírahagyományt, amelyhez képest Kerék Imre poézisét is meghatározhatjuk, amelynek folytatói sorában láthatjuk. A világirodalomból az Énekek énekét jegyző Salamon királyt, Hölderlint, Francis Jammes-ot, Apollinaire-t említhetjük, a magyarok közül a dalforma első mestereitől, Balassitól Csokonain, Aranyon, Vajda Jánoson át a nyugatos-újholdas örökségig, más tekintetben Kassákig, József Attiláig vagy Nagy Lászlóig vezet az út. S külön kiemelhetjük a háromszor is megszólított (Ikarosz a költőhöz, A mézöntő, Pásztorok) földit, Takáts Gyulát és a nemzedéktárs Szepesi Attilát (Fúga). Ezek az emlékversek az ő koszorúik.

A kedves a szépek csokrából választott virág, aki teljessé teszi, és aranyos hajkoronájával beragyogja az életet. Vele nézi a lírahős a tavaszi zsendülést, várja a kelő esti csillag sugarát, hozzá szállnak a Te akartad gyönyörű kettős sorai: „nem én akartam, te akartad, / amikor tested kitakartad // s először adtál enni számnak, / hogy folyton éhezlek, kívánlak, // (…) // föllobogó tűzben, hajadból / búzaszín fény dől: vadgalambtoll, // a világrészek észrevétlen / elhamvadnak szemed tüzében” (40.).

Ám ami a Mindenek szerelmében még a jelenlét öröméből fakadt, azt a Szapphó koszorújában már a veszteség fájdalma szülte. A 2600 éves költőnő előtt tisztelgő, az átültetések és saját időmértékes remekek legjavából válogatott vers-hangzatka gyűjtemény az eltávozott társ, a Másik mementója, az emlékezés füzére is lett egyben. Amint az utószót szerző Németh István Péter találóan megállapítja: távoli és a dedikációval egészen közeli címzettje is van tehát e 32 szövegnek. Amelyek egy részében – egymást erősítve – összekapcsolódik természet-táj, hagyomány és szerelem, hogy a másik póluson ott álljon mindezek hiánya, miként a Valami más fentieket ellenpontozó kétsorosaiban. A „most már a többé-nem-lehet, / a sohasem fogod” (37.) szomorú belátásával.

Kerék Imre utóbbi kötetei újfent igazolják, hogy szerzőjük irodalmunk élvonalbeli alkotója, aki – mint a kagyló – a kínból is gyöngyöt, hiteles poézist, minőségi értéket teremt. A 80. születésnap küszöbén, Hegedüs György találó illusztrációival együtt, szívből köszönjük e becses ajándékokat.

Kerék Imre: Mindenek szerelme. Kiskun Helikon, Akasztó-Sopron, 2020.; Szapphó koszorúja. Kiskun Helikon, Akasztó-Sopron, 2021.

Szemes Péter