Alapvető változás a Magyar Orvosi Kamarában
Mint az 1988-ban újjászerveződött Magyar Orvosi Kamarának (MOK) alapítója és 2. számú tagsági igazolvány tulajdonosa, minden jelentősebb eseményét figyelemmel kísérem. Követem változását, alakulását, fejlődését, botladozásait, sikereit és kudarcait.
A MOK vezetése 16 évig egy kézben volt. A különböző pártok jobbról, balról befolyásolták a MOK vezetést, az elnökséget.
A kamara tagsága elvesztette bizalmát az aktuális hatalmat kiszolgáló, az orvosok szakmai, etikai, jogi, szociális, stb. érdekeit nem, vagy csak látszatra képviselő kamarai vezetésben.
Megalakult az UT, azaz az Újratervezési Facebook csoport, azzal a céllal, hogy megújuló elnökséget, elnököt válasszanak, akik – összehangoltan, markánsan kiállva – képviselik az orvosok, az egészségügyi dolgozók és a betegek érdekeit.
A kamara tagsága unos-untalan kérdezte, mit csinál a kamarai vezetés, mit kapnak a befizetett tagdíjakért, miért nem áll ki az elnök az egészségügy érdekéért, miért kap havi több, mint 1,5 millió forint juttatást, miért csak egyetlen útja van a magyar orvos boldogulásának és az a külföldi munkavállalás?
16 év alatt az elégedetlenség az alapellátásban dolgozó családorvosoktól, a kórházi orvosokon keresztül az egyetemi oktatókig befészkelte magát az orvosi köztudatba.
Az orvosoknak elegük lett az egészségügy színvonalának, finanszírozási és szakmai helyzetének romlásából.
Az internet segítségével összetartó, szervezett csoport jött létre, aminek tagjai maguk között kiérlelték a MOK új stratégiáját és meghatározták azokat a taktikai lépéseket, amelyekkel átveszik a MOK vezetését és új, hathatós érdekképviseletet hoznak létre.
Dr. Kincses Gyula – több kormány alatt is volt államtitkár és szakmai vezető – elvállalta az elnökjelöltséget.
2019. november 29–30-án a MOK küldöttgyűlésén meglepetésként hatott, hogy a küldöttek nem fogadták el dr. Éger István elnök beszámolóját.
Ezek után a választáson már kevésbé volt meglepő, hogy földcsuszamlásszerű győzelemmel minden pozícióra az UT jelöltjeit választották meg, az új elnök dr. Kincses Gyula lett.
A folyamatban lévő ügyek átvétele után, remélhetőleg a 100 nap türelmi idő elteltével várhatjuk, hogy az újonnan megválasztott elnök és vezetés be akarja, be tudja-e váltani a MOK tagságának tett ígéretét.
Az orvosok, egészségügyben dolgozó nővérek, asszisztensnők, műtősnők és betegek, illetve az egész lakosság jogos igénye a magas színvonalú, hozzáférhető és megfizethető egészségügyi szolgáltatás.
A MOK szerepe a követelések élére állni és a tagság jogos igényeit képviselni a hatalom felé.
Prof. Dr. Birtalan Iván