"amíg a sok hang csenddé válik"
S. Csoma János: Utóéletem című kötetéről
A vékonyka földi jelenlétről karakteres vízióval rendelkező S. Csoma János bölcs derűvel és csillámló játékossággal megáldott szerző. Legszebb lelki energiákból kigyöngyö-zött, csönddel teli versei avatják őt a nyelvi minimalizáltság és lényeglátó pontosság egyik példaadó mesterévé.
Mélységet és magasságot egyidejűleg láttató poézisében olyan költő jelenik meg, aki tud súllyal terhelve repülni. Eközben pedig intenzíven átéli és megannyi versében hitelesen közvetíti a Reményik Sándortól, illetve Weöres Sándortól ismerős gondolatot: „Istenben az ember sír fel,/ emberben örül az Isten"; „Isten rajtad: végtelen könny, Isten benned: végtelen mosoly".
Az evangélium és esztétikum összefüggését izgalmasan újszerű fénytörésben láttató S. Csoma János maradandó érvénnyel köti bele magát a magyar líra szakrális vonulatába. S teszi mindezt egyre gazdagodó mesterségbeli tudással, dicséretes képi, gondolati és nyelvi erővel. Szóljon bármely élménykörben és bármilyen regiszteren, Isten és ember párbeszédét illetően a lényegi üzenetet mindig veretes megformáltsággal közvetíti az olvasó felé: habár lélekteljes ima nélkül Istennek tetsző élet aligha képzelhető el, nem lehet eléggé hangsúlyozni, hogy a legszebb imádság mégiscsak az igaz élet. Miként egyik ikonikus versében írja: „Magamra húzom/ hótakarómat,/ jó melegében/ szívem megolvad./ Mind, amit adtál/ teremtő lélek/ s mind, amik egykor/ szívemhez értek/ tüzes kohódban/ acéllá égnek".
A korábbi verseskönyvek (Készülő számvetés, 1997; Lélekkikötő, 2011) líravilágát kiteljesítő jelen kötetben hozzávetőleg 200 vers szerepel. A tág horizontú kötet tematikai gazdagságával, formai változatosságával és hangnembeli sokszínűségével lepi meg az olvasót. A versbeli beszélő megszólalásait minden esetben az motiválja, hogy eleven érzékletességgel, nagy távlatokat egybe villantó metaforikával és hallatlanul finom partitúrával kottázza le a létezés lüktetését. Mintha egyre csak a lét kozmoszát költené újra.
A tárgyiasságot gondolatisággal, a létfilozófiai dilemmákat szenzualitással vegyítő művekben a természethez, a szűkebb és tágabb tájhazához, az időhöz, a térhez, a szerelemhez és elmúláshoz kapcsolódó képzetkörök s értékjelképek dominanciája figyelhető meg.
Az utóbbi évtized java termését felvonultató illusztris kötet újfent azt a régi keletű esztétikai tapasztalatot erősítheti az olvasóban, hogy a világmindenségnek nevezett nagy egészet senki sem látja a maga komplexitásában és árnyalatos gazdagságában úgy együtt, mint a költő. Ez nyilván a költői optika élességét, a kozmikus pillantás képességét jelenti. És a dolog természetéből adódóan azt a fajta őstudást is, amiről igen gyakran megfeledkezünk: „az egésznek része csak az lehet, aki szíve részévé tette az egészet".
S. Csoma János egyidejűleg korszerű és kommunikációképes versvilága a felelős írástudókra jellemző illúziótlansággal és szókimondó bátorsággal néz szembe a létrontás és létabszurditás erőivel. S teszi ezt oly módon, hogy - még legkomorabb verseiben is - az életszentség és az emberhez méltó, jövőérdekű létezés mellett tesz hitet. A bámulatos tömörségű, transzparens szöveghelyek is ezt támasztják alá: „mindenképp tartós,/ ami ránk van szabva,/ ha küldenénk is, maradna"; „mert a halálon úrrá lenni,/ élni, élni, élni szeretnék"; „Nem azért születtünk,/ hogy meghaljunk,/ de azért halunk meg, hogy újraszülethessünk"; „Egyetlen fix pontunk/ az éppen megélt,/ megtapasztalt jelen"; „Legyünk erősek a hitben, gyengédek a szeretetben"; „Ha meghaltam is, továbbélek./ Nem változhat meg/ az az ének, melynek/ dalla-mát jelentettem,/ vagy szavak sorát kiejtettem"; „Nem magamért/ remélek túlvilágot/ érted, csak neked/ J. A. te áldott"; „Szerencsés vagyok,/ hogy közöttetek,/ hogy veletek, hogy értetek"; „Ne tudjak,/ ne zavarjon tudás,/ tapasztalás se/ hátráltasson/ úgy érezzem a mindenhatót -/ Megtérésem/ olyan legyen,/ mint a makulátlan/ kezdet".
A kötet atmoszferikusan jelentéses illusztrációi - miközben érdemleges dialógust folytatnak a versek világával - az értelmezést is nagyban segítik. Az égi és földi dimenziók felé egyidejűleg nyitott, grafikai miliőt árasztó felvételek finom éteriséggel közvetítik a fizikai és metafizikai tartalmak nagyon is életszerű érintkezését. A különleges esztétikai élményt nyújtó képsorozat Juha Éva invenciógazdag talentumát dicséri.
A súlyosságában szerény és szerénységében súlyos verseskönyv újfent azt példázza, hogy a mennyiségileg viszonylag kevés a művészi-emberi minőség tekintetében olykor hihetetlenül sok és súlyos tud lenni. A nyelvi erőt, emberi mélységet, fényt és csöppnyi öröklétet sugárzó kötetet jó szívvel ajánlom az épülni és gazdagodni vágyó olvasók figyelmébe.
Ködöböcz Gábor
