Az Orbán-jelenség 

Orbán Viktor nem azért lett a világpolitikai befolyásán messze túlmenő jelentőségű politikus, mert tekintettel van diplomáciai szokásokra, hanem azért, mert ezeket néha semmibe veszi vagy netán kifordít, hogy elmondja a saját igazságát. Nem lenne Orbán Viktor, ha nem sikerülne neki az örök témákban rendszeresen olyan csavart bemutatni, hogy mindenki izgatottan felfigyel vagy feljajdul – attól függően, milyen pontosan találta el a magyar miniszterelnök az illető érzékeny testrészét.

Ebbe a kis eszmefuttatásba nem fér bele a legutóbbi tusványosi Orbán-beszéd elemzése, még kevésbé a beszéd utáni hármas – cseh, szlovák és román – diplomáciai reakció. De végeredményben egy előzmény és egy beszédrészlet elég annak szemléltetésére, mennyire egyedülálló politikai jelenség Orbán Viktor.

Az előzmény: a magyar miniszterelnök Bukarestből érkezett a Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktáborba Tusnádfürdőbe, vagyis „Tusványosra”, miután hosszas diplomáciai egyeztetés nélkül elfogadta új román kollégája meghívását egy kötetlen, ebéddel körített megbeszélésre. Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokratikus Szövetség (RMDSZ) elnöke szerint „nagyon kellemes” hangulatú találka volt, de nem több: Mivel román és magyar miniszterelnök között legutóbb 2010-ben volt találkozó (akkor Emil Boc és Orbán Viktor között), „nagyon fontos az, hogy Orbán Viktor most elfogadta Marcel Ciolacu meghívását, és legalább annyira fontos, hogy érkezett ez a meghívás”.

A magyar miniszterelnök tusványosi beszédében egy mellékfogalmazásban tette helyére ezt a találkozót: új román miniszterelnök, új esély, hátha „kijön ebből valami, ami mindkettőnknek jó”. És nem éppen diplomáciai finomkodással hozzátette: Ciolacu a huszadik román kollégája, „huszadszorra talán sikerül”.

Ebben egy kis csúsztatás rejlik, mert Ciolacu a rendszerváltás óta huszadik román miniszterelnök, Orbánnal párhuzamosan „csak” a tizenkettedik (a hat ideiglenes kormányfőt nem számítják). Hát ilyen a váltakozó, hullámzó román belpolitika, amelyben alig létezik stabilan pártokhoz kötődő szavazótömeg. És ahol az RMDSZ és a két nagy politikai vonulat, a szociáldemokraták (PSD) és Nemzeti Liberális Párt (PNL) kivételével csak szélsőséges nacionalista pártok léteznek. Nem csoda, hogy az öt Orbán-kormánnyal párhuzamosan tizenhárom év alatt tizenegy miniszterelnök „használódott” el. Orbán Viktor szemszögéből érthető lenne, ha Marcel Ciolacuval szemben nem tanúsítana túl sok érdeklődést – nota bene a román kollégája szociáldemokrataként nem tartozik baráti köreihez.

Három évtizeddel a rendszerváltozás után általában kijelenthető: Magyarország (és Lengyelország) kivételével Kelet-Európában nagyon ritka a stabil parlamenti többségre számítható politikai rendszer. Nézzük csak Románia déli szomszédját a Fekete-tenger partján: Bulgária esetében elmondható, hogy még a négyéves választási ciklus sem nagyon sikerül a soros kormányoknak. Szófiában pont június végén bukott meg a 42 éves Kiril Petkov, aki szokatlanul nyomatékos Európa- és NATO-párti álláspontot képviselt a hagyományosan oroszbarát országban. Valószínűleg ősszel negyedszer választanak a bolgárok, alig több mint két év alatt. Az első és a mostani második Petkov-kormány között Bulgáriában két év alatt öt alkalommal tartottak előrehozott választásokat.

A térség többi országában a krízis szó jellemzi a politikát. Persze Orbán Viktor szemében ez néha nagyon is kellemetlen. Egyik legjobb szövetségese, a cseh Andrej Babiš nem csak a miniszterelnöki posztot vesztette el, hanem az államelnök-választáson is alulmaradt. Szlovéniában egy éve a balközép koalíciót vezető Robert Golob lépett az Orbán-barát Janez Janša helyére. Andrej Plenkovic horvát miniszterelnök ugyan hosszabb ideje kormányoz, de az igazságügyi tisztviselők sztrájkja hónapok óta alaposan próbára teszi a kabinet türelmét.

És akkor még nem volt szó Szlovákiáról, ahol a magyar származású Ódor Lajos vezet egy szakértői kormányt a szeptemberi választásokig. De Romániához képest egy csipetnyi iróniával majdnem stabilnak lehetne nevezni a politikai helyzetet: Ódor „csak” a tizenegyedik miniszterelnöke az országnak, a hatodik Orbán kétharmados kormányzásának 2010-es kezdete óta.

Martos Péter