Az útkeresés dokumentumai

A Bécsi Napló 2020. decemberi számában jelent meg a főszerkesztő tollából – név nélkül a NYEOMSZSZ közgyűlésének Zárónyilatkozata és az elnöki beszéd rövidített változata. A Nyugat-Európai Országos Magyar Szervezetek Szövetsége 2020. november 14-én tartotta tisztújító közgyűlését, melyen dr. Deák Ernő, a NYEOMSZSZ elnöke leköszönt megbízatásáról. A Zárónyilatkozatban közzétett állásfoglalások mindegyikét Deák Ernő elnöki beszédében is kifejtette. „A NYEOMSZSZ közgyűlése elismerését fejezi ki a magyar kormány eredményes nemzetpolitikájával kapcsolatban.” Kiemeli és köszönettel illeti a nyugati magyar szórványok felkarolását és támogatását. 

Mit jelent egy másik országban magyarnak lenni? Ez a hovatartozás kérdése. Erre a kérdésre keresi a választ Deák Ernő  elnöki beszédében: „Valahányszor keressük a célt és irányt, a realitás és a virtualitás között vergődünk…. Csillapíthatatlan hiányérzet, valami, talán az elveszett Paradicsom után, amit a mi esetünkben magyarságnak nevezünk. A legnagyobb nehézséget az okozza, hogy nincs, nem lehet egybeesés a földrajzi értelemben vett hon, haza és a vágyak világában létező szellemi-nyelvi hovatartozás között.” – olvasható a Bécsi Naplóban. 

Tulajdonképpen hova tartozunk? A kérdésre adjon választ először is Deák Ernő életútja, s legyen ez köszöntés is, hisz a 80. születésnapja alkalmából a találkozások is elmaradtak a vírus miatt. Deák Ernő Peresztegen született 1940. június 9-én. 1956. december 9-én 16 évesen hagyta el Magyarországot, azóta Ausztriában él. Innsbruckban érettségizett, majd a Bécsi Tudományegyetemen gazdaság- és társadalomtörténet, kelet - európai történet és germanisztika tárgyakból szerzett diplomát. Doktori értekezését a mai Burgenlandban fekvő Lánzsér-lakompaki uradalom történetéből írta, fősúllyal a XVI–XVII. századra, kitekintéssel a Mária Terézia-féle urbáriumrendezésre. 1970. július 9-én avatták a filozófiai tudományok doktorává. 1970–1976 között kutató tanársegéd a Bécsi Tudományegyetem Gazdaság- és Társadalomtörténeti Intézetében, miközben kutatómunkája mellett a „területenkívüliség”, mint létforma, a szórványok kialakulása és helyzete is foglalkoztatta. Majd az Osztrák Tudományos Akadémia tudományos munkatársa 2005. december 31-ig. Tudományos munkásságának súlypontja az újkori gazdaság- és társadalomtörténet, különös tekintettel Közép-Európára, ezen belül az agrártörténet, várostörténet, kisnemesi életmód valamint a kivándorlás a XIX–XX. században. Várostörténeti kutatásai németül is megjelentek az Osztrák Tudományos Akadémia kiadásában. 

1967-ben az integratio című magyar–német nyelvű kulturális folyóirat egyik alapítója, 1979-ben Ausztriában elsőként adott ki gyűjteményes felmérést az ausztriai népcsoportok múltjáról és jelenéről németül.  1980-tól az Ausztriai Magyar Egyesületek és Szervezetek Központi Szövetsége főtitkára, 1991–2014 között elnöke, 1985-től az 1980-ban alapított Bécsi Napló főszerkesztője. A Nyugat-Európai Országos Magyar Szervezetek Szövetségének elnöke.

Hova tartozunk? Erre ad választ a közelmúltban megjelent életműve is, az Útkeresés a jövőbe. Betakarított tanulmányok, értekezések, értékelések. Deák Ernő 908 oldalas munkája a Mosonvármegye kiadónál jelent meg, Böröndi Lajos szerkesztésében. A kötet, a történész szerző írásai, az elmúlt 50 év helyzetképe a burgenlandi magyarokról, az ausztriai magyar kisebbségről, az 1956-os menekülthullámról, a magyar iskolákról Ausztriában, a Központi Szövetségről, az osztrák magyar irodalomról vagy éppen a Magyarok Világszövetségéről.

Mi az üzenete a gazdag életműnek? Az őszinteség, a becsületesség és a kötelesség. Vallomás és realitás a szerzőtől: „A kettősség nyomta rá bélyegét éveimre: egyrészt a szétszóródásban összegyűjteni, közösséggé alakítani, szervezni a nyugaton, elsősorban Ausztriában élő magyarokat, másrészt távlatokat, célt keresve megfogalmazni azokat a gondolatokat és elveket, amik cselekedeteink, célkitűzéseink szellemi hordozóiként eligazítóként, irányelvekként csapódtak le írásban. Fél évszázad keresését, vívódását, érdeklődését tükrözik az egyes tanulmányok, írások, melyek azzal az eltökélt szándékkal fogalmazódtak meg, hogy hazára leljünk a hontalanságban.” 

A mű az útkeresés dokumentumai. Merész vállalkozás recenziót írni az életmű-kötetről. Miért? Mert a szerző minden ténymegállapítását azonnal magyarázni is kellene, mégpedig Deák Ernő idézésével. Próbát teszek mindjárt az első írással, melynek címe: Magyarságunk európai szembesítése. Az első mondat: „Az utolsó szabad magyar rádióüzenet 1956-ban így hangzott: Európáért halunk meg!” S a szerző máris vizsgálat tárgyává tette a súlyos kijelentés gyökereit, mert „Európáért meghalni nemcsak pátosz, nemcsak örökség, hanem ezen keresztül kötelezettség is.” Kedves Olvasó, nehogy az uniót értse alatta, hanem azt a történelmi folyamatot, mely kerek 3000 évvel ezelőtt vette kezdetét, melynek meghatározó eleme a görög műveltség, majd a latin kultúra és a 391-ben államvallássá vált kereszténység, melynek szellemvilágát elsőként a germán törzsek terjesztették. S mikor volt a történelmi folytonosságban, a „két és fél ezer év vajúdásában” a harc a szintézisért? A francia forradalom idején, mikor a harc eredménytelenségének következménye válság lett: „az ember mint személy Istentől eredő szabadságát, illetve szabad akaratát – tehát felelősségét is beleértve – a társadalmi erők küzdelmében nem tudta megvalósítani, sőt a szabadság helyett ismételten hatalmi eszközökkel akarta eldönteni saját javára a szabadság és elnyomás nem szűnő polaritását.”

A francia forradalom óta Európa lényegében végig kísérletezte a szabadság adta lehetőségeket, s elbukott. Az átmentett eszmék a gyakorlat színterére kerültek az „emberi lét evilági maradéktalan megvalósulásának előtérbe” állításával. Az európai szellemiséget magukévá tett birodalmi népek ezt a szellemiséget sajátos, egyéni nemzeti kultúrává alakították, s „a nagy nemzetek saját képükre formálták a görög – római hagyományokat keresztény színekben.” 

S miközben Magyarország történelmét az „Európával fennálló konfrontáció” jellemzi, miért fontos nekünk magyaroknak mégis Európa? – teszi fel a kérdést a szerző az 1973-ban megjelent integrátio hasábjain. A válasz: két szempontból döntő fontosságú. Az első a Szent István-i mű, mely megszabta a történelem- és világszemléletünk; a másik, hogy az „Európában megélt történelmünk szervesen összekapcsolódik ’Európa’ megvédésével.” Ez az állítás azt is jelenti, hogy közös dolgainkat egyedül európai keretek között, közös megegyezéssel tudjuk rendezni, azaz egység a sokféleségben. Mikor lehetett ezt először olvasni? 1973-at írtak…

Kedves Olvasó, a fentiek szellemében tárul elénk gazdag történelmi örökségünk: mit is jelent magyarnak lenni itthon és szórványban. Az első fejezetben – Magyarok Ausztriában: megfigyelések, mérlegelések – a szerző mintegy 200 oldalon ismerteti meg velünk a burgenlandi magyarság, az ausztriai magyarok helyzetét napjainkig. Az Őrség földrajzi, határvédelmi funkcióin keresztül élő 800 éves történelemnek lehetünk tanúi mind a nemesek, mind a magyarságukat őrző falvak – Őrisziget, Alsóőr, Felsőőr – sorsába való betekintéssel. A magyarság számbeli csökkenésének okait a Trianon utáni évektől, a nyelvhasználat sorvadását az iskolák megszűnésével szemlélteti a szerző rendkívül gazdag és érdekfeszítő történelmi példákkal fűszerezve. „Az osztrák-magyar szomszédság változásairól két megközelítésben” azért is izgalmas tanulmány, mert olyan megállapításokkal találkozunk, mint „Pannonia és Noricum határát a Bécsi-erdő vonala képezte”, vagy gondoljunk csak Anonymusra, „aki szerint a történelmi emlékezet Attila városának tekintette a római kori Aquincumot.” Miért fontos ez? A szerző magyarázata, mert „elfogadhatatlan minden olyan feltevés, amely egyenlőségjelet von a politikai szerep és a biológiai lét között.” Arról nem is beszélve, milyen jó kutatási feladat a diákoknak. Diákság! Mekkora ifjúságot, mekkora menekülthullámot fogadott Ausztria 1956-ban! Deák Ernő beszédes emlékeztetője hű példája Ausztria együttérző segítőkészségének. A közel 200 ezer menekült ideiglenes elhelyezése táborokban történt, például Burgenlandban két 5000 fős nagytábor „üzemelt”, a fiatalkorúakat főleg családok fogadták be több hónapra. 1957 márciusában az osztrák Közoktatási Minisztérium arra kérte a tanfelügyelőségeket, hogy készítsenek jelentést a körzetükben fellelhető tanköteles gyermekekről és fiatalokról. 3044 diákot írtak össze, 2183 általános iskolást és 861 gimnazista tanulót. Az 1945 óta meglévő innsbrucki Magyar Reálgimnázium mellett sorra hoztak létre magyar iskolákat. 1957 májusában öt magyar iskola „teljes mértékben kiépült és csúcsszinten működött”, Innsbruckban 211 (63% fiú), Granben 88 (99% fiú), Wiesenhofban 112 (100% fiú), Iselbergben 168 (50,6% fiú) és Kammerben 167 (100%fiú) diák tanult magyar nyelven. Ezen

kívül a bécsi Caritas adott otthont 220 fiatalnak, ők német nyelvű oktatásban részesültek.

Kiváló összegzéseket készíthet az olvasó az ausztriai magyarok 20. századi tartományonkénti népszámlálási adataiból a Rómában megjelent Katolikus Szemle 1981/2. száma és a Bécsi Napló 2012. évi közlései alapján. Majd értékel és mérleget készít Deák Ernő a 25 éves Ausztriai Magyar Egyesületek és Szervezetek Központi Szövetsége működéséről. A megalakítására és az azt követő időszakra visszatekintve  Linzben 2020 februárjában így fogalmazott: „Ez volt a mi erősségünk: hogy volt közöttünk szeretet, összetartás, nem kezdett ki minket az irigység és a féltékenység. Tudtuk, hogy ez a jövő felé vezető egyetlen út: nem izolálódni, nem ingadozni ide-oda, nem is asszimilálódni, hanem a magyarságunkat megőrizve, az osztrák társadalomba beilleszkedve élni.”

S mit jelent magyarként Ausztriában élni? Az ausztriai magyarok 56,69%-a, 18.959 személy Bécsben és vonzáskörzetében él. Bécs mindig jelentős szerepet töltött be a magyarok életében, amit Deák Ernő kutatásaival is bizonyít: „Egy 1842-ben megjelent leírás szerint a magyarok – más népektől eltérően – nem szívesen hagyták el hazájukat. Egyedül Bécs képezett kivételt, ahol azidő tájt mintegy 15.000 fős magyar kolóniát tartottak számon.” A múlt század menekülthullámainak jelentős következménye az útkeresésben az egyesületek létrejötte a szórványban, melyek elősegítették a kettős kötődés kialakulását. A kettős kötődés kialakítása program lett az 1980-ban alakult Ausztriai Magyar Egyesületek és Szervezetek Központi Szövetségében, alapszabályaiban kimondta a Burgenlandon kívül élő, osztrák honosságú, magyar nemzetiségű személyeknek népcsoportkénti elismertetését. Ez az út jelentett esélyt a fennmaradásra. „Az új helyzet jogi, politikai, kulturális és nem utolsósorban lelkületi kereteket teremtett… A magyar népcsoporthoz tartozó személyek pedig magyarokként az osztrák társadalom egyenrangú tagjaiként élhetnek Ausztriában.”

A kötet rendkívüli aktualitása: a hiteles történelem és a forrásértékű ténymegállapítások. Ez utóbbiak előre mutatóak, jövőre orientáltak voltak 50, 40, 30 évvel ezelőtt, s ugyanúgy tanulságosak napjainkban. A történelmi események hitelességet erősíti a kötet 2. fejezete is, a „Történelmi útbaigazítás” a Szent István-i örökségtől, II. Rákóczi Ferenc a nemzeti állam eszméjének, Széchenyi és Kossuth a nemzeti tudat alakulására gyakorolt hatásának vizsgálatán keresztül Deák Ferenc hagyatékáig. Miközben az 1848 szeptemberében bekövetkezett kritikus helyzet elemzésével bemutatja a szerző a forradalmi Bécs és a magyarok közötti érdekközösség jellemzőit, majd tanúi lehetünk Kossuth Lajos értékelésének a XX. századi osztrák történetírásban. S mi Deák Ferenc hagyatéka? A munkássága, melyből „a tudós Wlassics Gyula vallás- és közoktatásügyi miniszter állított össze két kötetnyi válogatást” Deák Ferenc születésének 100. évfordulójára. Van végső tanulsága az útbaigazításnak? Igen! Olvasni és olvasni, történelmet és irodalmat, ismerni és értékelni a művészetet; s mindezt közösen megvitatni az egyensúlykeresés érdekében, hogy képesek legyünk tanulni elődeink példás, nem gondtalan élettevékenységéből. 

Extra Hungariam. A harmadik fejezetben a szerző azzal a bonyolult kérdéssel foglalkozik, hogy képes-e a XX. század, pontosabban a II. világháborút követő nagy tömegű menekültáradat tudatosítani „önmaguk létjogosultságát Nyugaton.” Ezt a problémát tárgyalja Deák Ernő a „Kisebbségben lenni nem sors, hanem feladat” című tanulmányában hangsúlyozva, hogy „a nemzetiségek a jövő kovásza lehetnének, sőt, azzá is kell válniuk.” Eszterházy Jánossal hívja fel a figyelmet arra, hogy „azoknak a nyelvét, kultúráját, lelkivilágát kell elsősorban megismernünk, akikkel egy közösségben élünk a Duna-medencében.” A szerző kellő mértéktartással mutatja be a magyar szórvány tevékenységét Sao Paulótól a svédországi magyar szigeteken át Újvidékig. A negyedik fejezetben – Arccal Magyarország felé – Deák Ernő a külföldi sajtóvisszhangokon keresztül értékeli a magyarországi eseményeket a második világháború következményeitől az 1956 történelmi örökségén keresztül a páneurópai piknikig. Mitévők legyünk? – 2012-ben megfogalmazott írásának, mondanivalójának kiindulópontja mai is megszívlelendő: „Minden megosztott ország elpusztul, és egyetlen város vagy ház sem állhat fönn.” (Máté, 12, 25) A feladat: a mindennapok gyakorlatában hatniuk kell a példáknak, a megtapasztalásoknak, melyek csak elmélyült művelődéssel érhetők el. A kötet utolsó kétszáz oldalán az 5. fejezet „Az irodalom köréből” címmel állít példákat mindannyiunk elé, a múltból a Himnusz költőjét, Kölcsey Ferencet és Széchenyi Istvánt, majd Gaal Györgyöt, a népével törődő bécsi magyart, az Esterházyak bécsi könyvtárosát. A kortársak közül 15 költő, író, tudós munkáját, munkásságát méltatja és értékeli a Bibliát ismerő, az irodalmat tanulmányozó és hivatkozó, a tudományt művelő történész, a magyar kultúra és képviselői jelenlétét Ausztriában kutató Deák Ernő. A szerző életműve kiváló példa arra is, hogy megértsük a műveltség, a kultúra feltételezi a tudományterületek közötti jártasságot. Úgy, ahogy Deák Ernő minden irodalmi idézete elősegíti az adott kor problémájának felismerését. „Szeretni az emberiséget: ez minden nemes szívnek elengedhetetlen feltétele…Azonban jól megértsd! – az ember véges állat, hatása csak bizonyos meghatározott körben munkálhat. Azért ne hidd, mintha Isten bennünket arra alkotott volna, hogy a föld minden gyermekeinek egyforma testvérök s a föld minden tartományinak egyforma polgáruk legyünk. … Sohasem tudtam megérteni: kik azok, kik magokat világpolgároknak nevezik?” (Kölcsey: Parainesis)

Deák Ernő: Útkeresés a jövőbe. Betakarított tanulmányok, értekezések, értékelések. (Böröndi Lajos szerkesztésében) Mosonvármegye Kiadó, Palatia Nyomda, Győr, 2019, 908 oldal

Németh Mária