Családi Kör XXXIV. évf. 28.szám
A demokrácia látszata
Tizedik hete vonul a tömeg a fővárosban, de most már egyre több kisebb településen is, tiltakozva az erőszak ellen, követelve – egyebek mellett – az államfő távozását. Az erőszak elhatalmasodásáért (is) felelős jelenlegi belügyminiszter lemondása is a követelések között szerepel, de a parlamenti többség a leváltására vonatkozó ellenzéki indítványt simán leszavazta. – Németh János kommentárja
Jutalom az istentelen világ kialakítóinak
Lelkiismeret-hiányos, klasszikus emberi/univerzális alapértékeket felrúgó, azokat semmibe vevő és meggyalázó világban élünk, amelyben a megválasztott közéleti szereplők a közösségi érdekek szolgálata helyett a megfélemlítés legdurvább módszereinek alkalmazása révén az önös érdekű, anyagelvű hatalomgyakorlás mellett teszik le általában – tisztelet a kivételnek! – a voksukat. – Káich Katalin jegyzete
A gyógynövények titkos nyelve
A péterrévei Mihók Szilvia, akit a legtöbben füvesasszonyként ismernek, tiszta gyógynövényekből, mesterséges adalékanyagok nélkül készít kozmetikai és gyógyászati célú termékeket – Fehér Rózsa interjúja
Te mit csinálsz a nyári szünetben?
Gyerekként szinte az egész nyarat kint töltöttem, az utcán összegyűltek a korombeliek, mindig voltunk húszan-harmincan. Fociztunk, bújócskáztunk, kiütőcskéztünk, bicikliztünk. Sokan jöttek a nagyszüleikhez a nyári szünet idejére. Így könnyen összeismerkedtünk a város másik felében lakó gyerekekkel vagy zentaiakkal, topolyaiakkal is. – Nagy Valentina riportja
A mi meg nem született gyermekeinknek még sírhantjuk sincs
Aleksandar Martinović államigazgatási és önkormányzati miniszter, a Szerb Haladó Párt tagja a Köztársasági Parlamentben azokat az ellenzéki képviselőket sértegette, akiknek nincsen gyerekük. Az esetre Nenad Kulačin újságíró szerzői írással reagált.
Quo vadis, oktatás? – Fehér Rózsa vezércikke
KÖZÉLET: Trolletetés idején – Kocsányos Pálma jegyzete
HINTASZÉK: A kormányfő szerint a büntető levonás egy igazságos rendszer része – Takács Magda írása
TÁRCA: Beszélünk magyarul – Nagy Nándor kommentárja
OKTATÁS: Több partner kell a duális oktatáshoz – Galgó Ferenci Andrea írása
JEGYZET: Savanyú a szőlő (?) – Both Mihály kommentárja
TÖRTÉNELMI MOZAIK: A gyűlöletszításból származó haszon – Wilhelm József cikke
SAJTÓTÖRTÉNETI FELJEGYZÉSEK: A srebrenicai mészárlás ma már nemzetközi fogalom – Szabó Palócz Attila írása
A LÉLEK EREJÉVEL: Ferenc pápa szavai a világűrben – Harmath Károly OFM összeállítása
ASZTALIZENE: Egyéjszakás kaland – Radics Viktória tárcája
IRODALOM: Vörös István versei
NEM A GÓLYA HOZZA: Szülői dilemma: Belenézzünk-e a gyerek telefonjába?
EGÉSZSÉGÜNK: Akár a nők felét is érintheti, mégis tabutéma: inkontinencia
HOROGRA AKADVA: Amikor egy (rém)álom megvalósul – Huzsvár József cikke
SPORT: Kialszik a fény is – Németh János kommentárja
KONYHA: Zöldbabfinomságok és rozmaringos ételek
Ezen kívül kis- és óriásrejtvény, fejtörő, sakkrovat, sudoku, kuriózumkvíz, műveltségi teszt, gyerekszoba, horoszkóp, apróhirdetések, társkereső, viccek és tévéműsor várja az olvasókat.