Családi Kör XXXIV. évf. 47.szám
Huszonhét és megannyi áldozat
Az elmúlt tizenegy hónapban huszonhét nőt gyilkolt meg a férje, élettársa Szerbiában. A statisztikai adatok azt mutatják, minden harmadik nő, aki áldozatul esett a párja támadásának, a gyilkosságot megelőzően már feljelentette az elkövetőt az illetékes intézményeknél. Hiába. – Tómó Margaréta vezércikke
Egyelőre marad a büntető levonás
Évente mintegy 10 ezren vonulnak korai nyugdíjba. Gyakori ok az egészségkárosodás, de az is, hogy egyszerűen nincs erejük 65 éves korukig dolgozni. Az ő járandóságuk minden korkedvezményes nyugdíjazási hónap után 0,34 százalékkal, a teljes nyugdíj maximum 20,5 százalékával csökken. – Takács Magda írása
A második világháború kis hősei
Több ok késztetett arra, hogy felkeressem a 96 éves Gombos Györgyöt, közismert nevén Gyurka bácsit, Erzsébetlak legidősebb férfi szülöttjét, aki 1927. március 20-án született. – Précz István riportja
Mindannyiunkban lakozik egy Nemo kapitány
Az ötvenedik életévébe lépett Újvidéki Színház egy ősbemutatóval kezdte meg a 2023/24-es évadot, megidézve a színháznak azt a korszakát, melyet a magyarországi Nagy Viktor rendezései fémjeleznek leginkább – ugyanis musicallel indított a társulat, méghozzá ahogyan a szerzők jellemezték: családi musicallel. – Káich Katalin színikritikája
OKTATÁS: Hát én immár kit válasszak? – Berze Gizella cikke
OLVASD MAGAD!: A becsavarodás ellen: Anyacsavar – Berényi Emőke írása
KÖZÉLET: A jobb és tartalmasabb mindennapokért – Balázs Vörös Líviával, a Polgárok Párbeszéde – Polgári Egyesület elnökével Pósa Tamara beszélgetett
JEGYZET: A jóléti állam végnapjai (?) – Both Mihály írása
KÖZÉLET: Hogyan ronthatunk még tovább a helyzeten? – Kocsányos Pálma kommentárja
RIPORT: Évtizedek óta varrónők, de nyaralni még nem voltak – Tómó Margaréta riportja
A LÉLEK EREJÉVEL: Újítások a teológia művelésében – Harmath Károly összeállítása
TÖRTÉNELMI MOZAIK: A társadalmi traumák hatásmódja – Wilhelm József cikke
SAJTÓTÖRTÉNETI FELJEGYZÉSEK: Római évek – Szabó Palócz Attila írása
ELMÉLKEDÉSEK: „Dátumbajtól” a fáraó átkáig – Balla Lajos tárcája
MŰVÉSZETEK: A színészek szerint jó festő... – Szabó Palócz Attila cikke
IRODALOM: Handó Péter: Arcok és habitusok
NEM A GÓLYA HOZZA: Modern pokol – Ha soha nem mondunk nemet
EGÉSZSÉGÜNK: Fogaink egészsége
HOROGRA AKADVA: Etetőanyagot csak módjával! – Huzsvár József cikke
SPORT: Stadionok és esélyek – Németh János írása
KONYHA: Disznótoros ételek
Ezen kívül kis- és óriásrejtvény, fejtörő, logikai egypercesek, sudoku, műveltségi teszt, gyerekszoba, horoszkóp, apróhirdetések, társkereső, viccek és tévéműsor várja az olvasókat.