Családi Kör XXXV. 4. szám
Elkezdődött a húzósabb félév
Minden előzetes találgatás és ellenkező jóslat dacára január 22-én a szerbiai iskolákban is késedelem nélkül megkezdődött a második félév. Vajdaságban ugyanez egy héttel korábban megtörtént, de ehhez már hozzászoktunk – Beretka Ferenc jegyzete
Örömjáték a zentai színpadon
László Sándor, a Handabasa rendezője rádióinterjújában újfent megfogalmazta azt a véleményt, miszerint a társadalmi problémákkal terhelt időkben a színházak feladatai között olyan előadások színre vitele is kívánatos és helyénvaló, melyek a közönség számára egy lélegzetnyi időt biztosítanak a kikapcsolódásra, a mindennapi terhek alóli feloldódásra, ami ha úgy tetszik, erőgyűjtés is egyben annak érdekében, hogy könnyebben tudjanak megbirkózni a sokszor elviselhetetlenségig felfokozott körülményekkel. – Káich Katalin színikritikája
Hogyan pótolható az államháztartás hiánya?
Az imperializmus kapcsán folyamatosan találkozhatunk olyan aktuálpolitikai felvetésekkel, hogy az egykori gyarmathatalmak kötelessége az elrabolt javakat visszaszolgáltatni, és a ma élő utódoknak valamiféle kártérítést fizetni. Csakhogy a történelemben folyamatosan léteztek birodalmak és kizsákmányolás is. – Wilhelm József cikke
A krokán muskotály és a Gyöngysziget
XIX. század vége, tücsökzene és egy nyári alföldi éj – két földbirtokos, Rohonczy Gedeon és Léderer Károly hordók között pókerezik. Mint mindig, most is fogadásból játszanak: ki vesz el szebb hölgyet nőül, melyiknek lesz nagyobb a hozománya, melyiküknek lesznek nemesebb lovai és jobb gyümölcstermése – általában ilyen tétjük volt ezeknek a kártyacsatáknak. Most azért verik a blattot: kinek lesz majd jobb bora? – Fehér Rózsa riportja
Gumicsont
Már-már közhellyé koptatott frázis. Elsősorban (ellenzéki) politikusok, politikai elemzők, újságírók használják nagy előszeretettel annak érzékeltetésére, hogy (elsősorban a hatalmon levő) politikusok időről időre bedobnak egy témát a köztudatba, amin aztán jól el lehet csámcsogni, rágódni – mint a kutya a gumicsonton –, elterelve ezzel a közvélemény figyelmét a talán fontosabb, vészterhesebb dolgokról. – Kókai Péter vezércikke
OLVASD MAGAD!: Mi haszna az irodalomnak? – Berényi Emőke jegyzete
KÖZÉLET: Tudnivalók a magyarigazolványhoz kapcsolódó ingyenes utazásról – Tómó Margaréta cikke
HINTASZÉK: Megváltozott a családi nyugdíj folyósítására vonatkozó törvény – Takács Magda írása
TÁRCA: Érezni és megérezni – Nagy Nándor jegyzete
NÉPFOGYATKOZÁS: Mi a közös a diaszpórában és Rokon Ilonkában? – Seregély Orsolya interjúja Rácz Krisztina kutatóval
NAGYVILÁG: Mennyire van okuk a félelemre Józsiéknak „odakint”? – Kocsányos Pálma kommentárja
A LÉLEK EREJÉVEL: Isten jó, és mindenkit megáld – Harmath Károly összeállítása
ASZTALIZENE: Katasztrófákról – szeretettel – Radics Viktória tárcája
SAJTÓTÖRTÉNETI FELJEGYZÉSEK: Becsületsértés és rágalmazás – Szabó Palócz Attila cikke
IRODALOM: Csák Gyöngyi versei
NEM A GÓLYA HOZZA: Újra gyermekorvost kell választani a szabadkai „diszpanzérban”
EGÉSZSÉGÜNK: Jelek, amelyek gyenge vérkeringésre utalnak
HOROGRA AKADVA: Kevlár, a megmentő (2.) - Huzsvár József cikke
SPORT: A sztrumicai nátha – Németh János írása
KONYHA: Téli ételünk a káposzta
Ezen kívül kis- és óriásrejtvény, fejtörő, sakkrovat, sudoku, kuriózumkvíz, műveltségi teszt, gyerekszoba, horoszkóp, apróhirdetések, társkereső, viccek és tévéműsor várja az olvasókat.
Borítónkon Révész Róbert fotója látható