Dávid és Góliát

– A labdarugó Európa Bajnokság egy szurkoló szemével –

Micsoda párharcokat láthattunk ezen a minden szempontból rendkívüli Európa-bajnokságon; borult a papírforma, méghozzá nem is egyszer.

A torna előtt sokan valószínűleg egy lyukas garast sem adtak volna magyar pontszerzésért az úgynevezett halálcsoportban. A hosszú évek óta hiányolt küzdeni akarást, szenvedélyt vagy kitartást most viszont pótolni tudta a válogatott és önmagán teljesen felülkerekedve a szerencsétlen portugál vereség után (0:3) két bravúros döntetlent produkált. A második mérkőzését is Budapesten a magyar színekben játszó csapat Franciaország ellen katlanná_- varázsolta a Puskás stadiont, amikor Fiola Attila az első félidő hosszabbításában megszerezte a vezetést. Bár sikerült egyenlítenie a 2018-as világbajnoknak, a kék mezes klasszisok mégsem tudták legyőzni a mieinket. Így a magyar csapat minden prognózissal ellentétben téttel utazhatott Münchenbe, hogy ott Németországgal szemben küzdjön a továbbjutásért. A magyarok edzőjének, az olasz szakember Marco Rossinak ismételten sikerült mentálisan megfelelően felkészítenie az együttest: Alig tíz perc után Szalai Ádám fejesével Magyarország vette át a vezetést. Az óriási labdabirtoklási előnyét viszont kihasználva Németország a meccs háromnegyedénél egyenlített. Ekkor következett magyar szempontból a torna talán legszebb pillanata, hiszen összeomlás és fejhajtás helyett másodperceken belül Schäfer András rögvest válaszolt – 2:1 – és ezzel rövid ideig egekbe emelt minden magyar szurkolót. Az egész tornán vitézül szereplő magyar védősort folytonosan veszélyben tartó németeknek a 84. percben újfent sikerült megingatnia és így a találkozó vége 2:2 lett, Magyarország búcsúzott. Ilyen szereplés után az embernek mi más maradhatna hátra, mint hogy emelje kalapját?

A nem várt eredmények és események a pandémia miatt tavalyról idénre halasztott foci Európa-bajnokságon sűrűn követték egymást. Hogy mennyire banálissá és mellékessé válhat egy ilyen rendezvény, az minden bizonnyal a torna második napján vált érezhetővé, amikor Dánia–Finnország mérkőzése alatt a házigazdák csillaga Christian Eriksen összeesett és újraélesztésére volt szükség. Rövid időre, sajnos mint oly sokszor, csak a legnagyobb bajok közepette, sikerült mindenkinek a lényeget észlelnie. A dánok kapitánya Simon Kjaer elsősegély nyújtása után a csapattársait arra kérte, hogy állják körbe az immár orvosok által kezelt Eriksent, így is védve őt külső befolyásoktól. Eriksen állapota stabilizálódott, miután defibrillátorral sikerült újraindítani a szívét. Hogy fog-e még valaha profi szinten futballozni a 29-éves játékos, az egyenlőre kérdéses. A találkozót megszakítása után végigjátszották, a sokk alatt áló dánok vereséget szenvedtek a finnektől. Belgium is legyőzte őket. A meglepetés viszont ezután következett csak, hiszen Dánia talán a világszerte mutatkozó szolidaritásból erőt merítve, a soron következő mérkőzéseit megnyerve, egyenesen az elődöntőig menetelt. Itt viszont már Anglia várt a szimpatikus csapatra, amelynek ekkor véget ért dédelgetett álma. Az angolok újkori aranygenerációval rendelkezve legyőzték Németországot, viszont játékukat egyáltalán nem fémjelezte az arany szó. Stabilan játszottak és erősen védekeztek, a játékfelépítésük és tamádásaik viszont nézői szemszögből nem voltak attraktívak. Ellentétben a döntőben rájuk váró olaszokkal. Olaszország bármely futballeseményen mindig is az esélyesek közé tartozik, akkor is ha a 2018-as világbajnokságra nem sikerült kijutniuk. Ez a nemzeti trauma Roberto Mancini edzőt arra sarkallhatta, hogy az “Azurri”-t teljesen újra kell terveznie. Átvétele után sok fiatal kapott lehetőséget, egyben a csapat régi oszlopait sem feledve. Olaszország játszotta a torna talán legélvezhetőbb fociját, egykor védekező felfogásukkal szembemenve törtek előre. Ez az áldozatkészebb hozzáállás Ausztria, de Spanyolország ellen is majdnem végzetesnek bizonyult, de csak majdnem. A döntő előtt leginkább az angol sajtó gyakorolt nyomást sajátjaira, hiszen a „It´s coming home” – vagyis a foci “hazajön” – szlogenjével hirdették ki majdnem előre a győzelmet. És ez a várva várt európabajnoki cím otthon, a londoni Wembley stadionban kis híján meg is lehetett volna Angliának, hiszen már a második percben előnybe kerültek. Az olaszok viszont hitüket végig fel nem adva a 67. percben egyenlítettek. Mint oly sokszor, az izgalmat szeretők nyertek, hiszen a párbajt 120 döntetlen perc után tizenegyesekkel kellett eldönteni. Az olaszok rutinosabb játékosai ezzel a nyomással jobban tudtak bánni, és így Itália négy világbajnokság mellett most már két európabajnoki címmel is büszkélkedhet. It´s coming Rome.

Bölcskey-Molnár Dávid