Demokrácia – áldás vagy átok?

– Tűnődés Hollandia felszabadulásának emléknapján –

Demokrácia a nép uralmát jelenti. a görög városállamokban a törvényhozás a népgyűlés hatáskörébe esett. A tisztségviselőket a polgárok választották vagy sorshúzással nevezték ki őket. Az ideális demokráciát még mindig nem sikerült megvalósítani.

Voltak királyok, akik hatalmuk titokzatos felsőbbrendűségét Isten kegyelméből származtatták, diktátorok és vezérek, akik ideológiára, nemzeti sovinizmusra, saját elhivatottságukra hivatkozva uralkodtak. Népeikre csak akkor gondoltak, amikor katonákra, vagy adófizetőkre volt szükségük. A népet akaratnélküli lényeknek tekintették.

A történelem olyan, mint az óceán hulláma, vihar után lecsendesedik. Az emberek többségében békére, jólétre és személyes szabadságra szóló vágyát eddig még senki sem tudta legyőzni, legfeljebb lelőni, mint például Martin Luther Kinget. Nem hiszek az utólagos tüntetésben, virágban a síron, vagy a soha többé jelszóban, de hiszek a jól működő demokráciában. A tragédia többek között abban rejlik, hogy szabadságvágyunk gátol mások jogainak elismerésében, és sokszor későn vesszük észre, hogy félrevezetnek és rossz irányba haladunk, mert tudatlanok, tehetetlenek vagyunk, vagy nem vesszük szívünkre a dolgot.

Az élet változás. Tudomány, ipar, kereskedelem, felfedező út lehetővé tette az emberiség felemelkedését, növelte öntudatát, új kapukat nyitott a jövőbe. Kialakultak a nemzetállamok, és a polgárok mind több biztonságot, jogot majd részvételt követeltek országuk vezetésében. Iskolákat, üzemeket, kórházakat létesítettek. Ma már a szakszervezetek képviselik a munkások érdekeit, mi választjuk vezetőinket, a bírók pedig törvény szerint ítélnek.

A demokrácia mai értelemben arra irányul, hogy olyan politikai pártok és társadalmi intézmények jöjjenek létre, amelyek biztosítják minden egyes embernek a jogegyenlőséget, a problémákat pedig egyességgel oldják meg. A keresztény egyházak az emberi méltóság tanításával járulnak ehhez hozzá. Demokratikus rendszer a nyugati országokban szabadságot, jólétet, személyi és szociális biztonságot hozott a többségnek. World Values Survey felmérése szerint az emberek 91,6 százaléka a demokráciát tartja a legjobb politikai rendszernek. A II. világháború végén 12 demokratikus állam létezett. Jelenleg a világ 196 állama közül 117 ismeri az elektorális kormányzatot, ami még azért nem garantálja a demokrácia minden szabályának betartását, de biztató jel. A kilátástalan jövőjük miatt menekülők nem Oroszországba, nem a gazdag Kínába vágynak. Mindennek ellenére nő az elégedetlenség. Válságban vannak a demokráciák.

Demokratikusan vezetett államban a polgárok szabadon választják a népképviseleti országgyűlés tagjait. Ezek tartozhatnak a koalíciós kormányhoz, vagy az ellenzékhez, de közösen képviselik az ország választóinak érdekeit. A kormány a választóknak felelős a vezetésért, mindkét fél partner a törvényhozásban. Az állam stabilitását a politikusok és a polgárok érdekeit szolgaló társadalmi szervezetek harmonikus együttműködése határozza meg. A politika pedig törvényes alapokon és hatásosan működik. Akkor törvényes a politika, ha a polgárok elismerik vezetőik autoritását, jogosnak tartják intézkedéseiket, és akkor hatásos, ha hamar felismeri és orvosolja a problémákat. Demokráciában ez a két feltétel elméletileg párosul. Az egyes pártok, közösségek érdekei, a szabályozott eljárások, hosszadalmas viták fékezik a tetterőt. Az elégedetlenek nem vesznek részt a választásokon (Európában a korábbi 85%-os átlag 65%-ra csökkent), vagy új pártot alakítanak. Hollandiában az idén a márciusi választásokon 27 párt indult, ami a lakosság érdekeltségét, de megosztottságát is mutatja. Ez megnehezíti a kormányalakítást és a törvényhozást. Az infrastruktúrát, energiaellátást érintő hosszútávú tervezetek nehezen jönnek létre. Alkotmányos jogaikra hivatkozva mind többen szegik meg a törvényt, nem tartják be például a koronavírus elleni intézkedéseket. Ezáltal növelik a halottak számát, a káoszt és a szélsőséges beállítottságot.

A demokrácia legnagyobb ellensége jelenleg világszerte a populizmus. A populisták célja a hatalom megszerzése. Meghatározott programjuk nincs; a nép kegyét akarják megnyerni negatív érzelmeik felerősítésével, illuzórikus ígéretekkel. Nem az igazságot keresik, nem reális, megvalósítható tervekkel állnak elő, hanem kritizálnak, abszurd frázisokkal lázítanak, kiforgatják a valóságot. Ilyen például azon állítás, hogy a politikusok találták ki a koronavírust, csakhogy elnyomhassák a népet. Vagy egyik közismert személy érvelése szerint „aki teljesíti ígéretét, az demokrata”. Ez sokkal megtévesztőbb, mert logikusan hangzik, de mégsem fedi a demokrácia fogalmát, viszont emeli a népszerűséget. A szociális média, és a demokrácia leglényegesebb kritériuma, a szabadság nyújt a populistáknak lehetőséget arra, hogy kételyt és gyűlöletet kelthessenek, megnyerjék a tudatlanok, vagy határozatlanok bizalmát és destabilizálják az államot. A jó retorika elkábít, idővel a hazugság is igazságként hangzik.

Legyen tehát a hatóság a nép érdekeinek szolgálója, határozatai célravezetők, megbízhatók, szociális irányultságúak, a sajtó pedig feltétlenül független és tárgyilagos.

Akik nem ismerhették meg, mit jelent szabadságban, jólétben élni, akiknek nem sikerült megvalósítani álmaikat, a társadalomból kitagadottak, akik nyugtalanító bizonytalanságban élnek, azok a bajokért az állami intézményeket, a hazug médiát, a korrupt politikusokat hibáztatják, akik nem törődnek a nép gondjaival. Általuk is képviselt kormányt követelnek és olyan tetterős vezetőt választanak, aki – szerintük – tudja, mire vágyik a nép és mi tesz jót az országnak.

Nagy lesz a csalódás, ha választás útján nem valósul meg a demokrácia, ami pedig a népek 91,6%-ának kívánsága. Gyakran éppen az erős vezető lesz a problémák okozója, mert feljogosítva érzi magát arra, hogy fokozatosan mellőzze a parlamentet, pártjának megbízható tagjai kerüljenek kulcspozíciókba és ők kapják az üzleti megbízásokat. Idővel aztán megjelennek az utcákon a drága autók és a hajléktalanok. Így történt ez régen, ezt tapasztalhatjuk ma is világszerte, ahol a populizmus, az erőszak győz. Természetesen különböző helyzetekben, módozatokban és fokozatokban.

Mussolini így védekezett kivégzése előtt: „én nem voltam diktátor, azt tettem, amit a nép akart”. És mi mit akarunk? A török államfő szerint „nincs nagyobb erő, mint a népakarat”. Bizonyítékként nemzeti fanatizmusból, vagy talán félelmében százezer ártatlan tisztviselőt, tanárt, újságírót küldött börtönbe.

Igazi demokrácia csak demokratikus vezetőkkel és polgárokkal működhet.

Mustó Sándor (Hollandia)