Derült égből Felsőőr
A felsőőri református olvasókör színjátszó csoportja 2024 márciusában adta elő legújabb betanult színdarabját. A szombat esti teltházas bemutató után még három előadást terveztek. Szokásaikhoz igazodtak, hiszen a környékbeliek és a távolabbi vendégek hétvégeken ráérnek, és minden évben, rendszeresen megtöltik a református gyülekezet előadótermét.
Decemberben kezdtek „élesben”, márciusban már a nézők elé álltak. Bács Loránd rendező szavai szerint négy évvel korábban (még a nagy járvány előtt) kezdték próbálni, és szinte készen álltak vele. Most sikerrel fejezték be az akkor félbeszakadt munkát. A lelkes, tizennégy tagú amatőr színészcsapat nagyjából három hónap alatt állította színpadra a Derült égből Mártonka című darabot.
A vígjáték helyzet- és jellemkomikumban bővelkedő darab, de a nyelvi játékosságra is épít. Cselekménye az egyszerű élethelyzetek felnagyításából nő ki, mintha mikroszkóp alatt mutatná fölnagyítva, hogy egy eltitkolt valóság, egy pillanatnyi „hazugság-baktérium” miként terjeszkedik, szövevényesen, a délutánt kitöltve a múltból át a feloldozó végkifejlet jelenébe.
A rendező az amerikai vígjátékok zárt térben játszódó hagyományára épített, szerzőként a helyi körülményekhez alakított egy eseménysort a helyi adottságokhoz. A helyszín Felsőőr, ott is a helyi kórház orvosi pihenője, a szereplők a személyzet, a vendégek, az ápoltak. A szövegkönyvírást és szereplést is vállaló Bács Loránd helyi, német és magyar nevekkel „ajándékozta meg” a szereplőket, így alakult az előadás még emberközelibbé.
Minden szerepelni vágyónak (tizennégy szereplőnek) jutott szerep és szöveg. A próbák is legalább annyira fontosak voltak számukra, mint a megvalósulás. Az élőnyelvi hagyomány ilyen továbbéltetése rendkívül fontos része (volt és maradt mindmáig) a felsőőri kétnyelvű közösség életének. Korábbi kiadású Színházi krónikájuk egy 1973-mas bemutató plakátjával kezdi az évenkénti felsorolást. Sok darabot tanultak be azóta, szinte évente egyet-egyet. A színpadi megszólalások olykor sejtetik (a vájtfülű, mindenre kényes kritikussal), hogy a színészek többnyire németül beszélnek, de mindenikükre érvényes, hogy az odaadás, a lelkesedés, a kitartó munka minden elismerést megérdemel.
A német nyelvi környezetben a ritkábban beszélt magyar ilyen szintű művelése kiemeli őket az amatőrök átlagos kategóriájából. A szövegkönyv írója, és egyszemélyben a darab rendezője büszkén tekint a csapattagokra, senkit nem tudna külön kiemelni közülük. Mind kiválóak, jelezte, mindenki a legtöbbet hozta ki magából.
Az előadás után fölmerült a gondolat, hogy az igazi méltatás – akárcsak egyik társműfaj, a mozifilm esetében is – mindig egy-egy újabb előadás lenne. A megérdemelt vastaps után fölmerült a gondolat, hogy a bécsi közönség is jót nevethetne a darabon, a burgenlandi színészek a fővárosi tapsot is megérdemelnék. Darabjuk szépen illeszkedik a népszínművek, vígjátékok közép-európai, osztrák-magyar hagyománysorába.
Lengyel Ferenc
A szerző fotóival
