Édes élet vagy édes halál
Míg Hollandiában és Belgiumban 2002 óta lehetséges az eutanázia (kívánatra ölés), addig Svájcban (2012) valamint Németországban (2020) az úgynevezett „asszisztált öngyilkosság“ lett jogilag engedélyezett cselekmény. Ilyen és ehhez hasonló szabadelvű illetve liberális felfogású szabályzatok az öngyilkosság terén a magjában sokszor őskonzervatívnak titulált Ausztriában sokáig elképzelhetetlennek tűntek. De csak eddig, hiszen a Legfelsőbb Bíróság (Verfassungsgerichtshof) összesen négy kérelem benyújtása végett felülvizsgálta az osztrák büntetőtörvénykönyv 77. és 78-as paragrafusát, vagyis a következő kérdést szándékozta eldönteni: Alkotmányos-e a „kívánatra ölés“ illetve az „asszisztált öngyilkosság“ büntetése? Az indítványt benyújtók két súlyosan beteg ember mellett egy egészséges, viszont asszisztált öngyilkosságért már elítélt személy volt, ezenkívül még egy olyan orvos, akit öngyilkossághoz nyújtandó segítségért már több páciens is megkeresett.
A döntést, amelyet óriási figyelem kísért kül- és belföldön egyaránt, a Legfelsőbb Bíróság végül 2020. december 11-én mondta ki Bécsben: kivételes esetekben nem büntetendő az öngyilkosságban való segédkezés (de továbbra is büntetendő a kívánatra ölés vagyis eutanázia). Továbbá bő egy évet (2021. december 31-ig) adott a kormánynak arra, hogy egy új, immár alkotmánykonform szabályozást találjon, ellenben 2022-től minden szabályzat és kitétel nélkül vált volna lehetségessé az asszisztált öngyilkosság. A nagyobb kormánypárt, a konzervatív Osztrák Néppárt bár jelezte csalódottságát a döntés miatt, mégis cselekvéskényszerbe került, hiszen egy teljesen anarchikus szabályzatot ők sem akarhattak. Így a zöld koalíciós partnerrel együtt a következő megoldást dolgozták ki: csak olyan emberek kérhetik majd az asszisztált öngyilkosságot, akik gyógyíthatatlan betegségben szenvednek és ebből fakadóan állandó fájdalmakkal kénytelenek élni. Hogy ne hirtelen támadt gondolat alapján döntsön a halálát kívánó személy, aki döntésképes, nagykorú és állampolgár is kell, hogy legyen, először két orvossal kell konzultálnia. Az orvosok alternatív lehetőségek propagálása mellett a betegséget is diagnosztizálni hivatottak illetve a döntésképességet is felül kell vizsgálniuk. Ezután három hónapos időszaknak kell elmúlnia, mielőtt újra találkoznak a felek; fennáll-e még a halál vágya továbbra is? Ekkor köteles az illető személyesen megkeresni közjegyzőt, amiről aktát kell készíteni. Utána következik a toxikus méreg beszerzése; ezt az érintett személynek vagy megbízottjának gyógyszertárból kell megszereznie. A végső lépést mindenféleképpen az öngyilkosnak kell megtennie. Ugyanitt említhető a kormány kísérő intézkedése is, hiszen a régen beigért hospice és palliatív ellátás drasztikus bővítése eme szomorú apropó miatt végre bekövetkezhet.
Ennyit a nyers tényekről, következzen a szerző személyes véleménye.
A taglalt döntés egyértelműen az utóbbi évek szekularizált tendenciáihoz sorakozik fel, legutóbb talán a hírhedt Matic-jelentés (abortusz radikális kibővítése) keltett hasonló aggályokat. Ezt az Európa Parlament többsége júniusban fogadta el. Európa, ezen belül Ausztria is, olyan tabukat döntöget, amelyek kétezer év zsidó-keresztény kultúrájában, lásd például a 10 parancsolatot, soha nem képezték semmilyen komoly vita vagy alku tárgyát, mert az élet védelme alaptételnek számított mindenki számára.
A mai, erősen individualista társadalomban viszont etikai, illetve erkölcsi megfontolásoknak aligha van helyük, hiszen nem divat a „nagy egész“ figyelembe vétele, csak az „én“ és a „most“ valamint a vágyaim azonnali kielégítése a fontos. Sokan tiltakoznak, sokan figyelmeztetnek: Hollandiában az eutanázia által, amelyet tinédzserek is kérhetnek bizonyos kor felett, szülői engedély nélkül (!) is, átlagosan évente 7000 ember hal meg. Svájcban egyes cégek külön iparágat fejlesztettek ki, így külföldről is rendszeresen érkeznek meghalni vágyók, és e vágyuknak igen nyereséges úton tesznek eleget. Érdemes egy pillanatra megállni és elgondolkodni azon, hogy milyen irányba megy valamikor büszkének mondott kontinensünk, és hogy valójában mire gondolunk mikor „európai értékekről“ beszélünk?
Nem kétséges, hogy valójában sok embernek nyűggé válhat élete, mikor állandó fájdalmakkal kell élnie. De az emberi méltóságot nem sokkal inkább kísérő és vigasztaló, mint egy ölő kéz jelentené?
Óriási demográfiai válsággal küzdünk és átlagban egyre inkább öregszünk, így a vén Európa nemsokára nem csupán egyik ismert dal címe lesz. Mindenkinek a saját családi kötelékén belül felelősséget kell vállalnia; hogyan tudja majd segíteni egykor őt is etető szüleit? A megoldás semmiképpen nem lehet az, hogy abban a pillanatban, amikor egy ember nem válik a társadalom hasznára, akkor kiiktatják, hiszen ez egy teljesen materialista és kapitalista felfogás, amely kizárólag a profitot tartja szem előtt, ez viszont a természet rendjébe ütközik. Valljuk be őszintén, hogy az ember nem mindig képes „hasznos“ lenni, de ez időleges, és ettől még nem veszíti el élethez való jogát. Az osztrák határozat sokkal szigorúbb a hollandnál, de még a németnél is, ezzel együtt olyan szellemet eresztett ki a palackból, amely elszabadulhat. Soha nem juthat odáig egy társadalom, hogy az egyénnek az élethez való jogosultsága vita tárgyát képezhesse. Különösen sebezhető csoportok, egyedülállók, lelkileg-testileg beteg embertársaink nem érezhetik azt, hogy életüknek nincs értelme.
Az öngyilkosság vágya mindig segélykiáltás, amelyet fülünknek a világ zaja ellenére is meg kell hallania. Így tegyünk hát és álljunk a kétségbeesettek mellé – jóban-rosszban egyaránt –, hiszen a szeretet erősebb a halálnál, nem lehet az övé az utolsó szó.
BÖLCSKEY-MOLNÁR DÁVID
