EGY AKOLBA

 Van itt Bécsben egy érdekes téma, amit még az újságírók is kerülgetnek, mint macska a forró kását. Hogy miért? Azért, mert kényes. Az összefogásról van szó. Itt volt ugye október 23-a, nemzeti ünnepünk, az 56-os forradalom és szabadságharc emléknapja. Két magyar szervezet is tartott megemlékezést, de szinte egy időben, különböző helyszíneken. Na most akkor melyikre menjek? Mert szívem szerint mindkettőn részt vennék, kíváncsi vagyok, hogy mi hangzik el, hogyan adják meg a módját a megemlékezésnek, az ünnepnek. Melyik ujjamat harapjam? Valószínű, hogy mások is így vannak ezzel, aztán mivel egy időben két helyszínen nem lehetünk jelen, kiválasztásra kerül az egyik, de akkor megsértődnének a másik tábor tagjai. Aztán lehet, hogy a nagy dilemma úgy oldódik meg, hogy egyikből sem lesz semmi.

Miért nem lehetne együtt ünnepelni? Mert akkor ki kezdje? Így aztán egyik helyen tízen-húszan, a másik helyen ugyanennyien. Együtt nem lehet, mert A összeveszett B-vel a ruhaszárító kötélen, C ki nem állhatja A-t, és így körbe-körbe. Ki felügyelje a magyar iskolát? Mondjuk itt a gyerekek elsajátíthatják kétnyelvű oktatás keretén belül a magyar terminológiát, de nem tudom, hogy írni mennyire tanulnak meg miközben törökülésben ülnek, vagy a szőnyegen hasalnak. Még jó, ha óra közben nem labdáznak. A házi feladat nem divat.

Visszatérve A, B és C szervezetekre, mi legyen a tortaszeletekkel? Ki ossza le a teljes keretet? Ki mekkora szeletet fog kapni? Mi lesz a március 15-i megemlékezéssel? Tízen dideregnek a Bessenyei szobornál, de hát mit is várhatnánk a Habsburg fővárosban? Kossuth szobor itt nem lehet, egy Petőfi szobor van ugyan egy épület aulájában, ahol szintén tizenöten megemlékeznek a már említett ellentétek miatt. A magyarokra jellemző turáni átokról lenne szó? Koppány és Szent István óta van ez így. Bennünket nem lehet egy akolba terelni, mint azokat, akiknek megmondják, hogy ez a parancs, mindenki éltesse és tapsoljon Ceauşescu elvtársnak, vagy Sztálin elvtársnak, vagy Mao Ce Tungnak. A magyarokban mindig volt sokszínűség, kreativitás, innovatív készség, és így szép az élet! Azzal is kéne foglalkozni, hogy a bécsi rádióban miért van a szlovénoknak vagy a szlovákoknak fél órás műsoridejük naponta, a magyaroknak pedig csak negyedóra? Holott lakosságarányosan nekünk is kijárna minimum ugyanannyi műsoridő. Már Habsburg Ottó is megmondta, hogy a magyarok mindig is otthon voltak Bécsben.

De mi lesz az összefogással? Két magyar háromfele húz. Ha mondjuk úgy lenne, mint a Mercédesz-emblémában, hogy 120 fokos szögben, és egyenlő erővel, akkor a középpont nem mozdul el, és így kerek a történet. Akkor viszont mi lesz a tortaszeletekkel, és a kör négyszögesítésével? Mi lenne, ha mindenki mindenkivel mindenben egyetértene? Akkor ezt a cikket nem tudtam volna megírni.

„Az a cipő, amelyik az egyik embernek jó, a másikat nyomja, vagyis nincs általánosan érvényes életrecept.”

Boldis Endre