Egy szatócsbolt emlékére

Gutes Gebrauchtes

Nem is tudom, minek hívjam?! Antikvárium azért mégsem volt. Second hand sem. Milyen szekondhend az, amiben nincs se cipő, se ruha? Nachbarschaftzentrum – (jó)szomszédság(i)központ - sem volt, pedig a szomszédok gyakran, nagy egyetértésben összegyűltek benne. Szociális létesítmény sem, pedig olcsóbban árulta a hasznos lakberendezési tárgyakat, konyhaeszközöket, mint a Carla, a bécsi Caritas kedvezményes üzlete. Nem tudok jobb nevet rá kitalálni: szatócsbolt volt. Jól tudom, ez sem pontos megnevezés, mégis a szó legszebb értelmében ez illik leginkább a nemrég megszűnt létesítményre!

Ne gondoljon senki egy szűk és homályos, apró boltocskára, valahol egy eldugott kis bécsi utcában. Nem! Bécs harmadik kerületében, a hajdani császári fácánoskertek helyén felépült Fasanviertel főutcáján, a Fasangasséban, egy hatalmas, több száz négyzetméteres üzlethelyiségben rendezkedett be egy évtizeddel ezelőtt a vállalkozás. Előtte elegáns bútorüzlet kirakatai hívogatták a vásárlókat, melyet a 2008-as világválság tönkretett. A lakberendezési bolt csődje után évekig üresen állt a helyiség, aztán egy nap cégtábla jelent meg a bejárat fölött: Gutes gebrauchtes, írta és hirdette azúrkék mezőben hófehér betűkkel a szolid valóságot, egyben az üzlethelyiség tartalmát és a vállalkozás misszióját. Használt, de (még) hasznos, még inkább: használtan is hasznos – valahogy így fordíthatnám le azt, amit Schiller és Goethe nyelvén a cégalapítók oly tömören és találóan e névvel megfogalmaztak.

Első perctől kezdve öröm volt ide járni! Bécsben és környékén számtalan antikváriumban, bolhapiacon és Antikhalle-ban megfordultam az évek alatt. Nem életunt kincsvadászat, de szakmai passzió és üzleti érdeklődés vonzott ezekre a helyekre, ugyanis egy évtizedig bútorrestaurátor-műhelyt tartottam fenn a belvárosban, és nem egyszer találtam értékes bútordarabokat ezeken a helyeken. Sok jó helyet ismerek, mindegyiknek megvan a maga jellegzetessége, mégis a Gutes Gebrauchtes volt az egyik legmeglepőbb hely.

Az üzlet igazi vonzereje a viszonylagos „rendetlensége” és kiszámíthatatlansága volt! Rendetlenségen nem poros elhanyagoltságot, beláthatatlan felfordulást értek, hanem valamiféle Linné előtti ősállapotot, mikor a világ teremtményei nem voltak még szigorú rendszerbe parancsolva, így a boldog rendszerezetlenség állapotában léteztek. Nagyon kevés és meglehetősen ambíciótlan szempont alapján rendezték el itt a tárgyakat. Ezen a helyen a méret bizony számított, ezért a nagyobb szekrények, asztalok természetszerűleg a nagyobb termekbe kerültek, míg a törékeny tárgyakat – az üveg- és porcelánneműt – találomra berakosgatták a vitrinekbe, ne álljanak üresen. A falakat számtalan nyomat, olajfestmény, tempera, akvarell borította, köztük olyanok, hogy az ember hosszú percekig elálldogált előttük, szépségüket megcsodálva, mások viszont hánytatószernek is beillettek volna a kényes ízlésű embernek.

Akik e nagy bolt kis univerzumát berendezték egyáltalán nem hatódtak meg a nagybetűs Időtől, sőt meglehetősen tiszteletlenül bántak vele. Nem metafizikus lázadás volt ez, csak a rendezők tanulatlanságból fakadó érdektelensége, ezért gyakran került egy biedermeier komód mellé egy mosógép vagy mosogatógép, a komódra pedig megsárgult mikrohullámú sütő vagy szendvicskészítő, a József-korabeli szekrényt pedig Art Deco-ként árusították. Nem sorolom fel, hogy mi mindent meg lehetett itt festői összevisszaságban találni, a lényeg az, hogy két évszázadra visszamenően a mindenkori bécsi otthonok kellékei ide voltak bezsúfolva, csak kellő ismerettel felvértezve össze kellett rakni őket akár egy kirakósjátékot.

És az árak! Mert az sem utolsó szempont. Nem tudom ki állapította meg az árakat, mindenesetre azon végtelenül ritka (üzlet)emberek közé tartozott az illető, ki hiszi és vallja, hogy az árak megszabása – költészet! Felejtsük el a kicsinyes, hidegfejű számolgatást, anyag-munkaköltséget vagy antikváriumok esetében a ritkaság, kuriózum, régiség fogalmakat. Mind nem számítanak! A pillanatnyi ihlet, az első benyomás számít csak, akár oly gyakran a művészetben vagy szerelemben, általában az emberi kapcsolatokban. Az ismeretlen árfejtő-árszámító a legfantáziadúsabb árcédulákat ragasztgatta a kiállított portékákra, és legtöbbször sikerült több évtizedes szakmai tapasztalataimnak ellentmondania. Volt olyan eset, hogy majdnem beírtam a cég panaszkönyvébe, hogy gyorsan fogják már le, mert az illető biztosan őrült, egy eredeti és kiváló állapotú korabiedermeier kisasztal – 1820-évek – nem kerülhet annyiba, mint egy 1950-es évekbeli, „vintage” törött cserép! Szinte semmibe, alig valamibe. Panaszkodás helyett a kisasztalt végül megvásároltam és restauráltam. Értékes darab, feleségem megtiltotta, hogy eladjam, ott áll ma is a nappalinkban. Egyetértek vele! Máskor az árszámító azt hitte magáról, hogy a Dorotheumban, a világ egyik legrégebbi aukciósházában van – I. József császár alapította Bécsben, 1707-ben – és ennek megfelelően osztotta a lapot: egy 70-es évekbeli lepattant zománcú, használhatatlan retro fazékért annyit számított fel, mintha szecessziós éjjeliedény volna. Ilyen eset is volt, nem is ritkán.

A Gutes Gebrauchtes nemrég bezárt. A hatalmas üzlethelyiség megint üres. Kiadó, ezt hirdeti most cégtáblája helyett az ajtó feletti tábla. A Covid-világjárvány légszomja és az orosz–ukrán háború légnyomása vitte el sokak kedvenc boltját. Míg virágzott az üzlet, többször is dicsérőleg írt róla a bécsi sajtó, de most, hogy a vállalkozás bezárt és nyomtalanul eltűnt, meg sem említi a hálátlan nagyváros. Megírtam én a nekrológját, hogy valaki mégis elbúcsúztassa, őszintén érzem hiányát. Semmi sem tart örökké, minden elmúlik, különösen, ami szép és jó és hasznos. Vagy ami még használtan is szép és jó és hasznos. Nyugodj békében Gutes Gebrauchtes…

Másréti Kató Zoltán