Életünk 2021. november

Életünk 2021. november

Az Életünk novemberi számának tartalmából:

Sebestyén Péter: SZENT MÁRTON PÉLDÁJA LELKESÍTSEN

1705 évvel ezelőtt született Szent Márton, november 11.-én reá emlékezünk.

Varga Gabriella: VENCSER LÁSZLÓ ARANYMISÉT ÜNNEPELT

Vencser László pappá szentelésének 50. évfordulóját ünnepelték. Lapunk jubiláló felelős szerkesztője olvasóinkra is Isten áldását kérte.

Erdő Péter: IMÁDSÁG

Erdő Péter bíboros, prímás imádságban ad hálát a szeptember 5. és 12. között Budapesten megrendezett 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus kegyelmeiért.

Hiba György SJ: IMASZÁNDÉK NOVEMBERRE

Imádkozzunk, hogy a depressziótól vagy a kiégéstől szenvedő emberek másoktól segítséget kapjanak, és rátaláljanak a Fényre.

Szabó Konstantin: A GÖRÖGKATOLIKUS EGYHÁZ HELYZETE KÁRPÁTALJÁN

Szabó Konstantin görögkatolikus áldozópap, az ungvári szeminárium korábbi prefektusa, sislóci káplán 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszuson elhangzott tanúságtételének teljes szövege.

Kovács Péter: SZENT ÉLETŰ KIRÁLYNÉ

Szent Margitról gyerekeknek.

Lanner Katalin: MÜNCHENBEN IS MEGEMLÉKEZTEK AZ ARADI VÉRTANÚKRÓL

Az idei megemlékezést 2021. október 10-én, közvetlenül a vasárnapi szentmise után tartottuk a müncheni Szent Erzsébet-templomban.

Varga Gabriella: MEGJELENT A KÁLMÁNCSEHI-BREVIÁRIUM ÉS MISSZÁLE HASONMÁS KIADÁSA

A Nemzetstratégiai Kutatóintézet kiadta Kálmáncsehi Domonkos székesfehérvári nagypréspost breviáriummal egybekötött misekönyvének fakszimile válogatását.

Vincze András: SALVATOR MUNDI: VAJON KI AZ ALKOTÓJA?

Kevés műtárgy eredetét és valódiságát övezi akkora kétség, mint az alighanem leghíresebb olasz reneszánsz festő, Leonardo da Vinci alkotásának hitt Salvator Mundit.

Varga Gabriella: STIGMA – EGY ÉLETEN ÁT, STIGMA – KILENCVEN ÉV UTÁN ELŐSZÖR

Rómában és Budapesten is bemutatták Gyöngyössy Imre verseskötetét.

Sebestyén Péter: „AZ EMBER ISTEN MEGHÍVOTTJA”

Vérző tapéták – Pilinszkyről, részlet

Molnár Ottó: ÁLDUNK, ISTEN JÓ SZOLGÁJA, JÓZSEF, ÉLETNEK PÉLDÁJA! (9.)

Sorozatunk kilencedik részében a stájerek és a horvátok védőszentjéről elnevezett gráci templomot mutatjuk be.

Illés Sándor: AZ ÉLET ÍZE (novella)

Az újságíró, költő, író, műfordító 1914. február 12-én született Temerinben és 2009. július 8-án halt meg Budapesten. Számos regény, riport, tanulmány született tollából, több mint harminc kötetben. Szerb, horvát, szlovén és bolgár írók műveit fordította.

MAGYAR SZENTMISÉK AZ EURÓPAI DIASZPÓRÁBAN

Kövessen minket a világhálón is:
www.eletunk.netwww.facebook.com/eletunkujsag