Életünk 2023 novemberi száma

Életünk 2023 novemberi száma

Az Életünk újság 2023. novemberi számában Vencser László felelős szerkesztőnk vezércikke mellett Simpf János néhai papköltő versét, Rozványi Dávid író jegyzetét és Czirják Árpád prelátus esszéjét is elolvashatják az élet és a halál témakörében.

Beszámolunk egy bennünket nagyon is érintő mariazelli eseményről, és hírt adunk arról, hogy a Szabadkai Egyházmegye új kinevezett püspöke Fazekas Ferenc, a Munkácsi Egyházmegyének pedig Lucsok Péter Miklós lesz az új főpásztora.

A bécsi Pázmáneum 400. évfordulója alkalmából bemutatott ünnepi hálaadó szentmiséről szóló tudósítás sem maradhatott ki hasábjainkról. A hajdúnánási XIII. Székely Menekültek Emléknapja eseménynek kiadóhivatalunk, a Misszió Média Kft. társszervezője, lapunk, az Életünk újság pedig médiapartnere volt, ezért  – és főként az elhangzott szentbeszéd fontos, aktuális üzeneteire való tekintettel – erről részletesebben beszámolunk.

A teljesség igénye nélkül sorolva a folytatást: e sorok írója személyes hangon szól Zsuffa Tünde emberi és írói nagyságáról, Udvarhelyi Olivér sorozatának pedig elérkeztünk a befejező részéhez. 

Szervátiusz Jenő szobrászművész 120 éve született, a róla elnevezett Szervátiusz Alapítványt pedig 20 éve alapították. A kettős jubileum kapcsán az Ország, pontosabban a Nemzet Házában tartott ünnepségről és abban a Szervátiusz-díjak átadásáról szóló összefoglalónk a 7. oldalon szerepel. Vincze András írása ezúttal Edelstettenbe, Lukácsovits Magda alkotásai pedig a Szatmár megyei Gilvácsra kalauzolják el olvasóinkat.

Ezeken kívül diaszpórahírek, vatikáni híranyagok, Gyermekeknek rovatunk, rejtvény és humorsarok is helyet kapott a novemberi lapszámunkban. 

A digitális kiadás a szokásos módon jelszóval érhető el.

Varga Gabriella
ügyvezető Misszió Média Lap- és Könyvkiadó Kft.
felelős kiadó, főszerkeszt

www.eletunk.net 

 www.facebook.com/eletunkujsag