Életünk 2024. január-februári száma

Életünk 2024. január-februári száma

Kedves Olvasóink!

Legutóbbi jelentkezésünk, azaz tavaly november közepe óta sok mondanivalónk felgyülemlett, így most a témákat tekintve igazán színes, változatos, gazdag lapszámot vehetnek kezükbe olvasóink. A teljesség igénye nélkül, csupán kedvcsinálóként sorolunk fel néhányat ezek közül.

Rögtön a címlapunkról megtudható, hogy Mohos Gábor püspök atya is részt vett az idei kismartoni paptalálkozón, s ugyanitt értesülhetnek arról is, hogy Ferenc pápa Benemerenti-érdeméremmel tüntette ki Lobmayer Imre piarista szerzetes tanárt, valamint hogy nyolcszáz éves a Pannonhalmi Főapátság bazilikája és az alkalomból emlékév kezdődött.

A második oldalon bátorító próféciákat olvashatnak Magyarországról, amelyeket ebben a formában Fábry Kornél püspök atya osztott meg a nyilvánossággal. 2024 az együttműködő nemzet éve lesz, az anyaországba hazatelepülőket pedig mostantól Hazaváró Program segíti – erről is hírt adunk lapunkban.

Püspökké szentelték Szabadkán Fazekas Ferencet, beiktatták hivatalába a Munkácsi Egyházmegye új megyéspüspökét, Lucsok Péter Miklós domonkos atyát; Felföldi László pécsi püspök Párizsba látogatott; Varga János atyát, a bécsi Pázmáneum rektorát tiszteletbeli kanonokká nevezték ki lám, mennyi fontos eseménynek örülhettünk a közelmúltban!

A gyermekeknek szánt rovat mellett érdekes tanmesék sorakoznak; szép beszámoló tájékoztat arról, hogy az utóbbi Szent Erzsébet-bált és adventi vásárt Augsburgban a kárpátaljai (ráti) Szent Mihály Gyermekotthon javára tartották, továbbá Vincze András müncheni recenzorunk a Teljes élet csonka végtagokkal című, Solymos Endréről szóló könyvre irányítja a figyelmünket.

Osztie Zoltán atya, a budapest-belvárosi Nagyboldogasszony-főplébániatemplom plébánosa és a Szociális Testvérek Társasága Mindszenty-emlékérmet vett át; hiánypótló életrajzi kötet jelent meg Boldog Stefan Wyszyński bíborosról; Krisztus születésének misztériuma címmel.

Hét külhoni magyar festőművész vadonatúj alkotásából páratlan kiállítás nyílt Budapesten a Magyarság Háza Galériában; a kárpátaljai születésű, Drezdában élő Baraté Ágnes pedig Magyarság Háza-díjat vett át. És: megérkezett a harmadik oltárkép, a Kastl-ban élő Müller György fafaragóművész alkotása a Párizsi Magyar Katolikus Misszió kápolnájába!

Mindezek után a nyolcvanéves Márfi Gyula érsek atyát Udvarhelyi Olivér írásával köszöntjük. Lehetnének-e ennél tartalmasabbak mostani hasábjaink? Ismerje meg mindezt közelebbről, s fedezze fel, mi mindent rejt még az 56. évfolyamába lépett Életünk újság 2024. januárfebruári kiadása!

A hivatkozásra kattintva, a megadott jelszóval érheti el a lapszám digitális változatát:

https://www.eletunk.net/

Víg farsangi napokat, majd pedig elmélyült nagyböjti időt kíván:

Varga Gabriella
ügyvezető Misszió Média Lap- és Könyvkiadó Kft.