Elhunyt a holdjáró magyar tervezője

Életének 97. évében elhunyt Pavlics Ferenc, az első holdájró magyar származású tervezője, akinek köszönhetően az ember először autózott az űrben.

Pavlics Ferenc, Balozsameggyesen (ma Meggyeskovácsi) született, tanító szülők kilenc gyermeke közül negyedikként.  1946-ban Szombathelyen érettségizett a Faludi Ferenc Reálgimnáziumban, majd 1950-ben a Budapesti Mûszaki Egyetemen szerzett gépészmérnöki diplomát. A budapesti Gépipari Tervező Intézet mérnökeként dolgozott, 1952-től Kazinczy László meghívására tanársegédként oktatott az egyetemen, professzorával közösen több tankönyvet írt.

1956-ban novemberben leendő feleségével menekült Ausztriába, egyedül a diplomáját vitte magával. 1957 tavaszán került Amerikába, a New Jersey-i menekülttáborba, de öt nap múlva állást kapott: a General Motors frissen felállított detroiti kísérleti laboratóriumába vették fel.  A jármű és a talaj kölcsönhatását vizsgálta, terepjárók, lánctalpas járművek kifejlesztésével foglalkozott, elsősorban a hadsereg számára, közben a Michigani Egyetemen posztgraduális tanulmányokat folytatott.

1961-ben áthelyezték Santa Barbarába, a GM villamos-meghajtású járművek kutatóközpontjába, 1967-től a GM elektronikai részlegének műszaki igazgatója volt. A GM az Apollo-program 1961-es meghirdetésétől kezdve együttműködött az amerikai űrkutatási hivatallal (NASA). Pavlics Ferenc vezető mérnökként vett részt a bolygók felszínén közlekedő távirányítású és ember vezette terepjárók tervezésének, fejlesztésének kutatómunkájában. Felelõs volt az Apolloprogramban megvalósult holdjármű (Lunar Roving Vehicle) tervezéséért és kivitelezéséért.

A világ első Földön kívüli járművét Santa Barbarában 400 ember 18 hónap alatt készítette el. A munka során figyelembe kellett venni a holdterep nehézségeit, a nagy hőingadozást, a minimális légnyomást, valamint azt, hogy miközben a gravitáció a földi egyhatoda, a járműre ugyanakkora tehetetlenségi erők hatnak. Hossza 3,1 méter, szélessége 2,3 méter, tömege 200 kg volt, és 490 kg terhet bírt el, de csak a Holdon, a Földön ekkora súly alatt összeroppant volna. Botkormánnyal lehetett irányítani, nagy nyomtávolsággal és mély súlyponttal tervezték. A titánacélból szőtt kétrétegű kerekek (Pavlics szabadalma) mindegyikét külön villanymotor hajtotta, az áramellátást ezüst-cink elemek szolgáltatták.

Az első LRV 1971-ben, az Apolló-15 expedícióval jutott a Holdra, és 27,8 kilométert tett meg. 1972-ben két űrhajó is magával vitt egy-egy példányt: az Apollo-16 asztronautái 26,6 kilométert utaztak vele, az Apollo-17 roverével 35,9 km-t tettek meg, és felállították a holdi sebességrekordot (18 km/óra). A három autó ma a Hold három különböző pontján parkol.

Később a hibrid hajtású és üzemanyagcellás járművek kutatása felé fordult. Részt vett a Santa Barbara-i elektromos meghajtású autóbuszhálózat kifejlesztésében. 1971-ben NASA-díjjal ismerték el munkáját. 2000-ben aranydiplomát, 2010-ben gyémántdiplomát kapott a Budapesti Mûszaki Egyetemen. 2005-ben, a magyar autógyártás 100. évfordulóján a Műegyetemen megtartott ünnepség díszvendége volt. 2008. március 15-e alkalmából megkapta a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztje (polgári tagozat) kitüntetést. 2010-ben a Magyar Mérnöki Kamara tiszteletbeli tagjává választották, a szervezet Gépészeti Tagozata pedig Botka Imre-díjjal ismerte el munkásságát.

Pavlics Ferenc Santa Barbarában hunyt el 2024. február 13-án.