Elhunyt Haszmann Pál Péter
Életének 79. évében, elhunyt,
Haszmann Pál Péter (1942 – 2021)
népművész, muzeológus, a csernátoni Haszmann Pál Múzeum nyugalmazott vezetője,
a Haszmann Pál Közművelődési Egyesület alapító elnöke, a múzeumban működő
Csernátoni Népfőiskola létrehozója, irányítója. Orbán Balázs díjjal tüntették ki 2012-ben,
majd 2013-ban a Magyar Örökség-díjat a Haszmann családnak ítélték oda.
A Magyar Érdemrend lovagkeresztjét 2013-ban adományozták részére.
Az ember, aki otthon volt valahol a világon
Abban a kivételes helyzetben vagyok, hogy Haszmann Pált közelről ismertem. Már kora gyermekkorom óta apámmal ki-kijártunk Csernátonba, „Haszmánékhoz”. Hol magunkra mentünk, egy-egy kiadós séta kedvéért a skanzenba, hol magyarországi vendégeket kalauzolva. Bármikor is mentünk, Haszmann Pál mindig otthon volt! Ott állt a kapuban és várta a vendégeket. Nem széles mosollyal, nagy gesztusokkal, de a szemében mindig ott csillogó vidám és eleven érdeklődéssel, mely mintha mindig ezt mondta-kérdezte volna: „Jó, hogy megjöttetek! Lássuk kik vagytok?”
Évtizedekkel később munkatársak lettünk a Székely Nemzeti Múzeumnál, hiszen a Csernátoni Haszmann Pál Múzeum ennek kihelyezett részlege. A múzeum fiatal vezetőjeként, bármikor szükségem volt jó tanácsra vagy eligazításra, Pali bátyám szakmai- és élettapasztalatára, nem köntörfalazó őszinteségére mindig számíthattam. És bárki bármit is mondjon ebben a csúnyán megszaladt világban, a székely ember csakis jóféle pálinka mellett merül társalgásba. Mindent látó, csillagos nézésével rámnézett, és én tiszteletteljesen mosolyogva állapíthattam meg, hogy a tekintetével jóindulatúan méreget. Körbekísért a kúriában, a nagy kertben a székelykapuk és házak között, és sok mindenre megtanított. Nemcsak a fafaragó véső, de az ízes székely tájszólásban elmondott emberi szavak mestere volt. Tanítómester, aki a régiektől ránkmaradt szellemi és tárgyi világgal volt szoros kapcsolatban, de akiről ugyanakkor elmondhatjuk, hogy életfáit nem csak a székelykapuk kemény tölgyfájába, de sok-sok befogadó emberi szívbe véste bele. Ő valóban otthon volt valahol ezen a világon.
Kató Zoltán
