Felbolydult világ

Lassan véget ér az év, 2022, amely komoly mérföldkőként fog bevonulni a történelemkönyvekbe. Ez volt az az év, amikor kiderült, hogy azok a nemzetközi biztonságpolitikai rendszerek, amelyeknek a komolyabb konfliktusok megelőzése, illetve létrejöttük esetén ezek kezelése a feladatuk (ENSZ, Biztonsági Tanács, EBESZ) nem hatékonyak, nem működnek. Nem működnek azért, mert a feszültségeket kiváltó állam ugyanúgy nem veszi komolyan őket, mint annak idején a Népszövetséget sem.

Ezzel összefügg az a döbbenetes tény, hogy a földrajzi Európa területén véres, nagyon komoly katonai összeütközés bontakozott ki, amely tömegesen szedi áldozatait. Ezzel némileg összefüggésben, de bizonyos globális gazdasági játékosok spekulációinak „köszönhetően” is soha nem látott energetikai válság ugyancsak megjelent, amely elsősorban Európában okoz komoly fejtörést politikusoknak, gazdasági vezetőknek, polgároknak egyaránt. Történik pedig mindez a harmadik évezred elején, amikor már sokan abban hittek, hogy az emberiség csak tanult valamit a történelemből, s ha valakik akarnak is érvényesíteni bizonyos hatalmi vagy gazdasági érdekeket, azt mégis civilizáltabban, finomabb eszközökkel teszik majd.

Nos, az első tanulság az, hogy nem hihetünk a magukat zseniálisnak hívő elemzőknek: Fukuyama úr veheti a kalapját, a történelem nem ért véget, s nem is fog, amíg két ember él a Földön. Káin és Ábel története nem valamiféle szimbolikus mese, hanem nagyon is eredendő tanúságtétel az ember legbelsőbb titkairól. A jövő – sajnos – bizonytalan, de ez nem akadályozhat meg bennünket abban, hogy megpróbálván kitapintani a legfontosabb erővonalakat, kísérletet tegyünk saját magunk elhelyezésére is ebben a forgatagban.

Bizonyára két szint az, amely a legerőteljesebben meghatározza a kereteket: az európai szint (amelynek magának is el kell helyeznie magát a világfolyamatokban), és ezen belül szűkebb régiónk, Kelet-Közép-Európa várható történései.

Az első és legfontosabb intés, amit magyar nyelven megfogalmazhatunk talán az, hogy a kialakulófélben lévő új világrendben nem szabad egyedül maradni. Az Európai Unió vezetése bizonyára követ el hibákat, ezeket meg kell nevezni és korrekciókat kell javasolni ezek helyrehozatalára. Ám azt erőteljesen kell látni és láttatni, hogy mi európaiak vagyunk Szent István és tanácsadói döntése óta, s ez a megállapítás most kétszeresen is fontos: ez nem csupán értékrendi kérdés, de elemi érdekünk is, hogy az európai nemzetek közössége a lehető leghatékonyabban együttműködjön. Ez biztonságot, támaszt jelent mindenkinek. Ezért tehát óvatosan kell bánni szóval és tettel – mondom ezt olyanként, aki naponta olvassa a cseh, lengyel, szlovák, német és angol nyelvű sajtót a magyar mellett, s ilyenként azt kell megállapítanom, hogy a magyar sajtó hangulata, véleményalkotása sokszor jelentősen eltér a számos ponton egymással szinkronban lévő nemzetközi sajtóétól. Most nem az öncélú hangulatkeltések ideje van sem a politikában, sem a közbeszédben, most a jó érzékkel, hideg fejjel meghozott döntések ideje jön, amikor azt is látni kell, melyik a mi súlycsoportunk. A dualista korszak végén meghozott rossz döntések – vagy elmulasztott döntések – visszaütöttek 1918-20-ban, s ugyanez mondható el az 1941-beli nagy gallérokra is (magyar hadüzenet a világ négy legnagyobb hatalma közül háromnak): következményei lettek 1945-ben.

Eme paradigmának megfelelő viselkedést tapasztalhatunk szűkebb régiónkban is. Lengyelország ugyan bejelentette szerintem túlméretezett, nem reális ambícióit, de ugyanakkor igyekszik kooperatívan viselkedni. A csehek, szlovákok is hagyományosan nyugat felé orientálódnak. Ahogy a legutolsó tárgyalásokat elnézem Magyarország és az EU között, Magyarország vezetése is felismerte, hogy az együttműködés ilyen vonatkozásban is több haszonnal és komolyabb perspektívával jár, mint a feszültségek fokozása. S ez lehet talán a krédó a regionális együttműködések vonatkozásában is: a V4-ek között is mindenkinek kell majd egy mély lélegzetet venni, egy-két lépést talán hátra is tenni, és fokozatosan visszaadni az együttműködés hatékonyságát. Megismétlem, amit már sok alkalommal elmondtam: ez az együttműködési forma nem használható bármiféle – úgymond – Brüsszellel szembeni politikai ellensúlynak, abba a csehek és a szlovákok soha nem fognak belemenni. De használható nagyon hatékony lobbicsoportként a közös érdekek képviseletére, s erre szükség is van. Ehhez viszont alternatív javaslatokat kell kidolgozni a jelen és a közeljövő problémáira, állandóan obstruálni nem elég.

Meglepő és nehéz helyzet az, ahová 2022 végére jutottunk – de szerintem Európa és a nyugati keresztény-keresztyén civilizáción alapuló együttműködés tudja majd ezt kezelni. Megbicsaklás lehet, de – mint azt Modi indiai miniszterelnök mondta minap – ez most nem a háborúk ideje. A nagyvilágban sem, és Európán belül, egymással szemben sem.

Csáky Pál, Pozsony