Felsőpulyán magyarként alkotni

Aug 29, 2023 - 23:47 Updated: Sep 27, 2023 - 23:53

Beszélgetés Karal Violával

Már két emberöltőnyi idő eltelt azóta, hogy 1968-ban a burgenlandi Felsőpulyán (Oberpullendorfban) meghírdettek egy zongoratanári állást. Miklós Ibolya, aki anno az állás betöltésére az ausztriai kisvárosba érkezett, nem gondolta, hogy a szocialista blokkban zajló politikai események miatt nem tud majd visszamenni szülővárosába Pozsonyba.

Mi történt 1938 és 1969 között az Ön életében?

Pozsonyligetfalun (ma Petržalka) láttam meg a napvilágot. Édesapám Szlovákiában (akkor még Csehszlovákia volt) élő magyar, édesanyám pedig horvát származású volt, de otthon mi magyarul beszéltünk. Már az alapiskolában kiderült, hogy jól tudok rajzolni és van zenei tehetségem. Szüleim támogatásával a zongorázás elsajátítása mellett döntöttem és először a pozsonyi konzervatórium alapítója Oszvald František, utána pedig a prágai zeneakadémián Ladislav Cerny professzor kamarazenei osztályának növendéke lettem. Közbe-közbe amelyik zeneszerző alkotásaival foglalkoztam, azt meg is rajzoltam. Így építettem magamban lelki kapcsolatot a zenetörténelem nagyjaival.

1968 tavaszán a burgenlandi zenei tanfelügyelő a felsőpulyai zeneiskolába olyan zenepedagógust keresett, aki olyan módszerrel tanít, mint Csehszlovákiában, és az éneklés szeretetét a kisdiákokba plántálja. Erre a kihívásra jelentkeztem, ezért jöttem akkor Ausztriába.

Akkor Felsőpulyán zongorám és lakásom sem volt, egy kis bérelt szobában laktunk édesanyámmal.

Én csupán meg akartam nézni azt a helyet ahol majd tanítani fogok és vissza akartam utazni Pozsonyba a ruháimért és néhány fontos dokumentumomért. Aztán nem úgy alakult, ahogy elterveztem. Itt ragadtam, de nem bántam meg.

A fiatal Karal Viola

Végeztem a munkám és az érte járó fizetést a helyi bankban levő számlámra utalták. Akkor még automaták nem voltak, így, ha pénzre volt szükségem, a bankba kellett mennem. Már kezdettől nem vettem ki nagyobb összegeket, próbáltam takarékoskodni. Persze ez csak az egyik ok volt, a másik pedig az, hogy feltűnt nekem egy szerény, csenden fiatalember a bank alkalmazottjai között, s azon kaptam magam, hogy igyekszem úgy alakítani a helyzetet, hogy ő fizesse ki a pénzem. Egyszer aztán meghívott egy délutáni sétára, akkor már mindketten tudtuk, hogy ez több mint szimpátia. Miután a csehszlovákiai helyzet az orosz-lengyel-magyar csapatok bevonulásával puskaporossá vált, már nem mehettem haza a szüleimhez, tervezett házasságunkhoz mindent Ausztriából kellett intéznünk. 1969-ben én is az „eladott menyasszonyok” sorába kerültem. Ugyanis többen voltunk fiatal nők, akik külföldön szándékoztak házasságot kötni és a vőlegényeknek komoly összegeket kellett a csehszlovák államnak a lányokért fizetniük. Ezért neveztek minket „eladott menyasszonyok”-nak. Az én párom Karal Friedrich soha nem árulta el, hogy mennyit fizetett értem, de a családtól megtudtam, hogy minden megtakarított pénze az én kiváltásomra ment el. Egész életünk folyamán mindenben támogatott. Az elképzeléseim megvalósításában fáradhatatlan társam volt. Sok-sok évvel később 2021-ben együtt adtuk ki a „A régi Pulya történetekben és képekben” című könyvem, melynek illusztrációit is én készítettem.

Hogy alakult zenei élete és születtek-e újabb grafikák, mi történt az esküvőt követő években?

Aktív zenepedagógus voltam, de emellett néha koncerteztem is. Ahogy az már a zenével foglalkozókkal lenni szokott, megkerestek kórusok, hogy kísérjem őket a fellépések alkalmával. Így jött létre rendszeres kapcsolat például a Pulyai Concordia férfikarral, akiket fellépéseik alkalmával kísértem zongorán, vagy a kétévenként Felsőpulyán megrendezett Kufstein Konferencia keretében fellépő helyi születésű énekesnő Kulman Elisabeth zongorakísérője voltam.

Karal Viola és Hanna Schiebel Paflik

Éveken keresztül felléptünk Hanna Schiebel Paflik szoprán énekesnővel Raidingban a Liszt Fesztiválon. Liszt Ferenc zenéje, de főleg személye olyan fontos volt számomra, hogy többször is megrajzoltam. A zeneszerzőről és koráról több mint száz rajzom van. 1986-ban Liszt halálának 100. évfordulója alkalmából, a harkai karitász csoport „Liszt Ferenc és kora” címmel vándorkiállítást szervezett Közép-Európában, melynek bevételéből beteg és rászoruló gyermekeket támogattak. A kiállításon az adott kort ábrázoló rajzaim mellett öt Liszt portrém is szerepelt. Ebből az anyagból a Nemzetközi Liszt Ferenc Társaság 300 mappát készített.

2011-ben a zeneszerző születésének 200. évfordulójára Doborjánban szerveztem koncertsorozatot, ahol Hanna Schiebel Paflik operaénekesnővel a szerző dalaiból mutattunk be néhányat. Egy ideig vezettem a Közép-burgenlandi Magyar Egyesület vegyeskórusát. Velük magyar dalokat adtunk elő. A Burgenlandi Magyar Himnuszt is ennek a kórusnak komponáltam.

Az évek során, a munkám kapcsán sok emberrel találkoztam. Gyűjtöttem a Burgenlandban fennmaradt énekeket. Így ismerkedtem meg Lévay Erzsébettel, aki nemcsak énektanár, hanem költő is. Ez egy gyümölcsöző barátsággá alakult. Ő az általam komponált dalokra olyan szövegeket írt, amelyeket a zene ihletett. Mindketten hisszük, hogy a muzsika és a költemény ma is szükséges az egészséges lélek számára, ezért a gyermekek neveléséhez elengedhetetlen. Együtt létrehoztunk egy énekeskönyvet a gyermekek szármára, melynek kiszínezhető rajzait Őszi Zoltán készítette. A címe „Daloló évszakok”. Lévay Erzsébet volt az is, aki a 164 magyar templomi ének régi szövegét a manapság használatos írásmódba ültette a 2001-ben megjelent „Középpulyaiak szenténekei” című kötetemnek.

15 évig külsős munkatársa voltam az osztrák rádió burgenlandi magyar adásának. Akikkel találkoztam azokat, vagy környezetüket általában meg is rajzoltam. Így gazdag gyűjteményem lett a burgenlandi falusi életről. Hanganyagaimat a Bakos Márta vezetésével működő Tájszólam Egyesület archívuma őrzi, hogy megmaradjon a kihalóban levő burgenlandi tájszólás az utókornak.

Mit jelentett az Ön életében Csehszlovákia kettészakadása és a vasfüggöny lebontása?

Engem is megcsapott a szabadság szele. Alkotásra serkentett. 1989-ben egy musicalt komponáltam gyermekek számára a vasfüggöny lebontásáról, a címe „Grenzwende 1989 – A nagy nap”. Ez valójában egy zenés mese. 2010-ben volt a bemutatója és elnyerte az Európa-díjat. Ezt hamarosan követte egy másik musicalem bemutatója 2012-ben a „Valósággá vált álom”, melyet magyar és német nyelven adtak elő a felsőpulyai Új Középiskola tanulói. Nekik a mesébe illő kosztümöket is én készítettem. A darab témáját alcíme kiválóan tükrözi: „Még mielőtt Liszt Ferenc megszületett volna”.

Fontos szót ejtenem arról is, hogy a megváltozott körülmények kedveztek elképzelésemnek. Mai napig örömmel tölt el, hogy szervező munkám eredményeként 2004-ben egy közös gálakoncerttel megalapoztuk Pozsony és Felsőpulya tehetségeinek barátságát.

Mint említette, közkinccsé váltak zenei és grafikai alkotásai, több énekeskönyve jelent meg, némelyik CD melléklettel, védte-őrizte a közép-burgenlandi magyar kultúrát. Elismerte ezt a munkát az osztrák állam valamiképpen?

Igen, már 2011-ben a Burgenlandi Tartománytól „Burgenland Díszjelvényét”, majd az Osztrák Oktatási Minisztériumtól a „Professzor” címet kaptam.