Fülöp Péter versei

Fülöp Péter (Győr,1967.január 6.), fotográfus, fényképek készítésével 2011-ben kezdett foglalkozni. Számtalan kiállítása volt látható, tucatnyi publikációja jelent meg. Díjai nincsenek, szervezeteknek, kluboknak, szövetségeknek, akadémiáknak, páholyoknak nem tagja.Szervezőként, tanárként, intézményvezetőként dolgozik.

Számtalan szálon kötődik a magyar kulturális gyökerek helyi ápolásához (táncházak, előadások, lemezkiadások, kiállítások szervezése). A fotográfia alapjaival tizenéves korában ismerkedett meg, amikor analóg fototechnikai ismeretekre tett szert. Fényképezni 2011-ben kezdett újra, egy két megapixeles mobiltelefonnal.

Nagy hatással voltak rá néhányan a magyar kultúra nagyjai közül, mint Hamvas Béla író, Pilinszky János és Vasadi Péter költők, Csontvárí Kosztka Tivadar festőművész és Szabados György zeneszerző.

Számtalan könyve, publikációja jelent meg, több színházi produkcióban dolgozott. Verseket 2013-tól publikál.

Néhány a megjelent könyvei közül:

• Fülöp Péter: 100 Blues (2014.)

• Fülöp Péter: változástan - versek (2015.)

• Fülöp Péter: 100 Csend (2015.)

• Fülöp Péter: deszkarésen – fotográfiák – versek (2016.)

• Fülöp Péter: partraszállás a végtelenben - versek - fotográfiák (2018.)

• Fülöp Péter: szamizdat - versek - fotográfiák (2018.)

• Fülöp Péter: gond viselés - versek - fotográfiák (2018.)

• Fülöp Péter: beköltöz ég alá - versek - fotográfiák (2019.)

• Fülöp Péter: siklórepülés - versek (2020.)

Ízelítő Fülöp Péter verseiből:

kolostor

mindig az Igazság ideje van
minden más nem létezik

a fák ezt érzik a csendben
minden mozdulatban ez a végérvényes

a gyerekek is ezt tudják még
az időelőtti ettől gyönyörű

a füvek növésében
a kutyák szemében

ezt a meleg „összetartozás”

amiről ezek dacolva Istennel
üvöltve hallgatnak

pilinszky arcai

a semmitől nincs távolabbi
és közelebbi viszony

mint a mozdulat
ami átlép az időn

a tékozlók
véleményrendszerén

kikezdi a mardosó
magány tisztitótüzét

felemel a csatakos földekig
összeköt mindent Vele –

odavonz a kereszt sötét
és mégis ragyogó tüzéhez

megoldja a kínt a telet
a gyufagyújtó reszketést

kiteríti a vadakat
szabadjára engedi

a kutyákat

leszedi a terített asztalt
és megágyaz a vesztőhelyen

ittfelejtett
ének

simone weil-nek

végre képes lettem
a semmire

és úgy tudok szeretni
hogy láthatatlan

vagyok
és szándéktalan

mozdulatomban
nincsen mozgás

szavaim ki sem
mondom

és ott sem
kell lennem sehol –

visszateszem
ezt a követ a földre

amit felemelt
egykor a Jóisten

ne legyen többé nehezéke
a dobbanó szívnek