Háború vagy helyreállítás?

   Orbán Viktornak nyílván tetszik, ha vitába tud elegyedni nála hatalmasabb emberekkel. Ez az alapja annak a „szabadságharcnak“, melyet Magyarország miniszterelnöke hirdet, mióta a Fidesz elhagyta a Néppártot, az Európai Parlament polgári-konzervatív frakcióját.

   „A háború első napja“ – e cím alatt kommentálta Szerető Szabolcs a „régi“ Magyar Nemzetből alakított Magyar Hangban július végén azt a rádióbeszédet, amelyben Orbán bejelentette, hogy „Brüsszel“ megtámadta Magyarországot. Az újságíró pontosan tudja: „A kormánypárti sajtó is úgy értelmezte a szöveget, hogy a kormány feltételekkel hajlandó elfogadni a helyreállítási pénzeket Brüsszeltől.“ Éppen ezért különösnek nevezi, „hogy nem érzékelik a szöveg komikumát“. Mert „furcsa háború ez, ahol a felek abban sem értenek egyet, hol van a csatamező“. A cikk olyan hangvételben zárul, amilyen a lap: kormánykritikus. „Ha nem a nekünk, magyaroknak járó pénzről lenne szó, amelyet a közösségi normákkal szembemenő kormány tesz kockára, jót mulathatnánk azon a botcsinálta hadvezéren, aki ezúttal úgy zsarol, hogy nincs zsarolási pozícióban.“

   Ugyancsak a Magyar Hangban jelent meg egy egészoldalas hirdetés, amelyben a liberális osztrák Neos-párt „az erős és szabad Európa fontosságáról“ írt. A hét pontban összefoglalt EU-irányos szöveg arról szól, hogy az unió szerintük értékközösség, amit a magyarok is magukénak vallanak. A pandémia és az abból adódó válság alatt el kell utasítani a megosztó politikát, vallják Bécsben. Facebook-oldalán a párt nem titkolja, hogy a hirdetés reakció Orbán Viktor EU-kritikus hirdetéskampányára, amely több nyugat-európai lapban jelent meg. Nem mindegyikben, amelyekben tervezték. Egy belga újság visszautasította a fizetett reklámot, mivel az szerintük „hadilábon áll az igazsággal“.

   A magyar miniszterelnök június 19-én harangozta be az EU reformálását célzó programját. Pontosan azon a napon jelentette ki, hogy „robogunk” egy birodalmi jellegű EU felé, amelyen 30 évvel ezelőtt az utolsó szovjet katona elhagyta Magyarországot és befejeződött a Varsói Szerződés által katonailag biztosított KGST-birodalom. A magyar függetlenség napja című konferencián beszélt Orbán arról, hogy Brüsszel a nemzetek Európája helyett európai szuperállamot épít. „Ne féljünk kimondani, mi nemzeti alapon álló demokraták állunk szemben a birodalomépítőkkel, akik valójában a demokrácia ellenfelei is.“ Az Európai Unió hívének nevezte magát, és ezért „olyan politikát szabad csak támogatni, amely kizárólag a közös gazdasági sikerre összpontosít“. Szerinte a siker előfeltétele az európai demokrácia helyreállítása. A tagállamok nemzeti és alkotmányos identitásának védelméhez intézményt hozna létre, bevonva a tagállamok alkotmánybíróságait. Orbán szerint az Európai Parlament zsákutcának bizonyult, ezért jelentősen növelni kellene a nemzeti parlamentek szerepét. Azt javasolta, hogy a nemzeti törvényhozások küldjék a képviselőket az Európai Parlamentbe.

   Egyértelmű: „Az Orbán-kormány nem követni, hanem formálni akarja a Nyugatot.“ Pontosan ezt a címet adta Maráczi Tamás a kormányközeli Mandinerben annak az interjúnak, amit Csizmadia Ervinnel készített, a Méltányosság Politikaelemző Központ igazgatójával. Nagyon érdekes, milyen különbségek érezhetőek, ha ezt az interjút összehasonlítjuk egy másikkal, amit Kolozsi Ádám az ellenzéki Telex online-újságban publikált, ugyancsak Csizmadiával. Annak a címe: „Ha az elitek nem tudnak szóba állni egymással, két párhuzamos Magyarország fog egymás mellett élni.“ Csizmadia a rendszerváltás óta a magyar politikatudomány egyik meghatározó alakja, aki sem aktuális értelmező, sem politikai tanácsadó. Tényként kezeli, hogy „a polarizáció miatt is mindenki identitásépítő fázisban van“. A Fidesz vezette jobboldal „a régi magyar politikai elit egy részének mintáját követi“. Eszerint „ostromlott vár vagyunk, Magyarország Európa végvára“. Azt ajánlja a baloldalnak, hogy foglalkozzon ezzel a gondolattal. „És a jobboldalnak is meg kellene értenie, hogy miért fontos a másik oldalnak a föderális és a kozmopolita gondolat.“ Mind a két oldalnak „meg kell tanulnia együtt élni az övékétől eltérő világokkal“. Milyen távol lehet a realitás…

   Úgymond a Csizmadia-analízis gyakorlatias „fordítása“ jelent meg július végén a Magyar Nemzetben. Juhász Attila nyelvileg is kijátssza a „végvár-adut“, és ez így hangzik: „Ma, amikor az úgynevezett „fejlett” Nyugat a lehető legnemtelenebb és legaljasabb módszerekkel folyamatos támadás alatt tartja hazánkat, talán érdemes történelmi tények figyelembevételével górcső alá venni a korábbi eseményeket, különös tekintettel az elmúlt közel fél évezredre. Avagy feltehetjük a kérdést: mit tettek ők értünk akkor, amikor igazán szükségünk lett volna rájuk?“

   A történelmi tények hosszas felsorolása után kijelenti: „Közben pedig Magyarország határozott rendészeti politikájával nemcsak saját határain belül teremtett egyre nagyobb biztonságot, de Nyugat-Európát is sokadszor védte meg a keletről érkező erőszakos hordák tömegeitől. És mit kapunk ezért megint cserébe onnan? Rágalmakat, szidalmakat, lejárató kampányok sorozatát és gyűlöletet minden mennyiségben.“

   De ha nem is Juhász Attilát követjük, észrevehetünk néhány reménytkeltő fejleményt. Így például kimondottan konstruktív kijelentések hangzottak el a helyreállítási tervek körül. Az Európai Bizottság július utolsó hetében hét uniós tagállam, köztük Magyarország esetében meghosszabbította a tárgyalások határidejét, pedig az Orbán-kormány csak néhány nappal előtte kormányhatározatba foglalta, hogy Brüsszel csakis azért késlelteti Magyarország helyreállítási tervének elfogadását, mert Budapest elfogadta a nagy balhét kiváltó gyermekvédelmi törvényt, amit az ellenzék homofóbnak nevez. Ezt Brüsszelben többször visszautasították – az ottani értelmezés szerint jogállami garanciákról és a korrupció elleni harc megerősítéséről van szó. A magyar kormány a koronavírus-válság kezelésére létrehozott uniós Helyreállítási Alapból 2500 milliárd forintra pályázott, kizárólag a vissza nem térítendő forrásokból.

    A pénz feltétlenül jól jönne Magyarországnak, de úgy látszik, ezért nem jár köszönet.

Martos Péter