Hernstein vára hívogat
A Stájerország és Alsó-Ausztria határában fekvő 1500 lakosú Hernstein település várához kacskaringós autóút vezet, de megéri megtenni az utat, mert a gyönyörű környezetben épült vár és a hozzáépített szállodarész kellemes élményeket tartogat. Érdemes ebben a kedves környezetben eltölteni akár egy hosszú hétvégét is. Érezhetően összeér itt a történelem a magas színvonalú gasztronómiával és a tudatos környezetvédelemmel.
A parkot bárki látogathatja és a helyiek meg a környékbeliek szívesen sétálgatnak az ősi fák között, a tó körül, a szépen rendben tartott utacskákon. Joachim, a szálló munkatársa pedig mindenkit szívesen körbe vezet a várkastély helyiségein, termein és közben mesél a vár eredetéről, történetéről, de jelenlegi állapotáról is.
A mai települést a Falkenstein és a Neuburg grófok alapították az 1100-as években, majd a freisingi püspökséghez került, és ezt követően is többször cserélt gazdát. A jelenlegi várat az 1727 és 1730-as évek között a Hausenstein család építtette gondosan ügyelve minden részletre. A meseszép angol gótikus stílusban épült várkastély helyiségei, szobái pompás képet mutatnak, érzékelhető, hogy nagyon odafigyeltek a kivitelezésre, nem sajnálták az aranyat, a díszítőelemeket.
Gyönyörű festmények pompáznak mindenütt, a mennyezet kazettái igazi mesterművek, pompásak a vitrázsüveg-ablakok. Figyelemreméltóak a pompás kristálycsillárok és a vitrinekben elhelyezett szobrocskák. Érdekesség, hogy ezek alapján készültek a bécsi parlament épülete előtti hatalmas szobrok. A kápolna bár kicsi, de bensőséges, gyakran tartanak itt, de a parkban is meghitt esküvőket.
A várkastélyt rendezett park veszi körül, benne tavacskával. Mindenütt rend és tisztaság tapasztalható, a munkatársak és a tulajdonos, az Osztrák Kereskedelmi Kamara ugyancsak odafigyelnek a környezetvédelemre.
A várkastélyban és a hozzáépített szállórészben 74 szoba és 3 lakosztály várja a szállóvendégeket, húsz termet pedig úgy alakítottak ki, hogy ott szakmai összejöveteleket, szemináriumokat lehessen tartani. Akár szállóvendégként, akár ezeknek a szemináriumoknak a résztvevőiként látogatunk el Hernsteinbe, tökéletes ellátásban és kellemes felüdülésben lesz részünk.
Benyák Mária
A szerző felvételei