Húsvét titka és öröme

Már a járványhelyzet megpróbált minket.

Nem csak társadalmi, szociális téren és egészségügyileg, hanem lelkileg is.

Van, aki a személyes, közösségi kapcsolatait leépítette és van, aki intenzívebbé tette, ha más eszközökkel is, a megszokottól eltérően, a lehetőségek szerint. A járvány, mint minden vészhelyzet mindenkiből azt hozza ki, azt erősíti föl, ami benne van, a jót jobbá teszi, a rosszat rosszabbá…

Az önzőben az önzést erősíti fel, és aki szeret magyarázatokat is találni a hibáira, arra, hogy mit, miért nem csinál, az még alaposabb érveket talál, és tud felhozni maga mellett, amivel indokolja viselkedését.

Csodás technikai lehetőségeink vannak. Először is az elektronikus posta, amely néha – úgy tűnik – terhünkre van, de valójában nagy áldás. Gondoljunk arra, milyen hamar megfordul a levél, nem úgy, mint régen több napos, sokszor néhány hetes ritmusban. És mindez nemzetközileg, fényképekkel, akár videó mellékletekkel…

Aztán ott vannak a szociális médiák, amelyeken gyakran ömlik ránk minden, kéretlenül is. Meg aztán gyanús a titkossága, a védettsége, a megbízhatósága és olykor cenzúra is tapasztalható. Ezért sokan óvatosabban bánunk velük, ami érthető is.

Viszont egyértelműen komoly minőségi ugrás, hogy egymás hangját hallhatjuk, nemhogy távbeszélő (ami korábban nem is volt minden lakásban), hanem a helyhez nem kötött telefon is rendelkezésünkre áll. A „mobil”, vagy ahogy itt – magyar mondatba nem illően – mondják a „hendi”. És láthatjuk is egymást, az ingyenes videó kapcsolati rendszerekkel. Korábban a Skype, aztán mára a sok-résztvevős konferenciára és távolból megvalósítható találkozásokra is alkalmas internetes eszközök.

Igaz, a hátrány komoly: a személyes jelenlét hiánya. Viszont az előny felbecsülhetetlen, hiszen mégis megvalósul egy direkt és élő kapcsolat, amelyben gondolatok, érzések, értékek, lelki javak adhatók át, élő szeretet-kommunikáció folytatható.

Nagyobb szerepet kap a szeretet és a lélektől lélekig terjedő kapcsolódás, ami segít felülemelkedni a hiányokon, és talán arra is nevel, hogy értékeljük mindezt a jót, egymást és azt, hogy vagyunk egymásnak.

Szóval egy-egy hívás, érdeklődés, köszöntés, családi vagy kiscsoportos „online” találkozó nagy kincset jelentenek.

Milyen jó azoknak, akik a fizikai távolság, akadályoztatás ellenére is közel érzik magukat egymáshoz, akinek olyan közös értékeik, kincseik vannak, amit senki el nem vehet és semmi le nem ronthat…

Miért írok minderről ilyen hosszan? Két okból. Egyrészt ezért, mert ahogy a karácsony, úgy a húsvét is közösségi esemény. A feltámadás után az apostolok sokat voltak együtt Máriával és imádkozva várták a folytatást, amit Jézus megígért… Mint minden ünnep, a húsvét is közösséget teremt. Tartósan, időt, teret átívelő módon. A közösségnek pedig lényegi része a kommunikáció.

Másrészt, hogy ne kelljen a háborúról. Nem lehet nem szólni a háborúról, de ugyanakkor nincs mit mondani róla. A „soha többet” egyértelmű, és – úgy látszik – mégsem elegendő.

Véleményünk van, de tehetetlenek vagyunk. Itt a demokráciák határa, az ember önmaga kollektív jóságába vetett bizalmának vége.

Ilyen helyzetben úgy tűnik, semmit sem tehetünk és mégis: adódik a késztetés, hogy jobbak legyünk, hogy keressük a békét, hogy szeressük egymást, hogy tudjuk feloldani az ellentéteket, hogy segítsük a rászorulókat…

Jelenleg háború van és nincs mit mondani róla. Részben mert igazságot tenni nem lehet, részben mert olyan gyorsan változik a helyzet, hogy az az elektronikus médiába való. Reményünk, hogy mire ez az újság a Kedves Olvasó kezébe jut, már újra béke lesz.

Egy biztos: a kirobbant konfliktust, a megkezdett fegyveres offenzívát nehéz megállítani, és hosszútávú, helyrehozhatatlan maradandó következményei elkerülhetetlenek.

Mind II. János Pál pápa, mind XVI. Benedek fontosabbnak tartotta nemzetközi kérdésekben az igazság érvényre juttatását a pillanatnyi diplomáciai összhangnál. Erős ez a politizálástól mentes politikaformáló szerep, és hogy a Vatikán időről időre hatalmi eszközök nélkül is jelentős befolyást gyakorol a világ eseményeire. Az Egyház ősi tanítása ez: a háború sohasem lehet megfelelő eszköz a nemzetek közötti konfliktusok megoldására.

Szent II. János Pál pápa azt írta annak idején az iraki háború megkezdése előtt az amerikai elnöknek:

„Meg vagyok róla győződve, hogy a béke mindig lehetséges, még a legnehezebb körülmények között is. Nagy a felelőssége annak, aki úgy határoz, hogy kimerültek a nemzetközi jog által kínált békés megoldások. Az illető felel önmaga, a történelem és a Jóisten előtt.”

Ez az azóta is érvényes legtömörebb, leghatározottabb, és legneutrálisabb, ugyanakkor legigazabb megfogalmazás.

Az akkori híresztelések szerint George W. Bush elnök fel sem bontotta a levelet, amelyet a Pápa különmegbízottja Pio Laghi bíboros személyesen adott át neki.

Nem lehet csodálkozni. A politikusok, a diktátorok, nagyhatalmak vezetői nem hallgatnak a jó szóra, bele sem gondolnak…és észre sem veszik, hogy ördögi, embertelen erők mozgatják őket.

II. János Pál pápa 1991-ben Szíriában ezt mondta: ”Az igazi béke Isten ajándéka. Ahhoz, hogy fogadni tudjuk, a szív megtérésére és az Ő törvénye iránt engedelmes lelkiismeretre van szükségünk.” És hogy ez éppen a hatalmasokból hiányzik, ez a végzetünk. De tulajdonképpen a társadalmakból is hiányzik, akik aztán ilyen vezetőket „termelnek ki”. A háborútól pedig mindig az ártatlan emberek sokasága szenved - önhibáján kívül.

Ezért fogalmaz következőképpen régi kedvencem, az egyik svéd gyermekvers (jellemző módon a „Beteg a tenger” című fejezetben (Ami a szívedet nyomja - Mai svéd gyermekversek, Válogatta és fordította Tótfalusi István, 1975).

Ingrid Sjöstrand: Titkos béketárgyalások

„Titkos béketárgyalások -
olvastam az újságban.
Szerintem nem helyes, hogy
titkosak a béketárgyalások.

A háború bezzeg sose titkos.
Egy háború, ahol egy puska se dörrent!
Egy háború, ahol senki se halt meg!
Egy háború, amit észre se vett senki,
mert csak a háboristák mentek oda,
és ott csúnyákat gondoltak egymásról,
titokban. Titokban hahaha!”

Ami egyaránt igaz mindenkire: „Mindaz, aki kardot ragad, kard által vész el.” (Mt 26,52) értsd: „aki fegyvert fog, fegyver által végzi” és:

„Minden önmagával meghasonlott ország elnéptelenedik, minden önmagával meghasonlott város vagy ház elpusztul.” (Mt 12, 25)

Ferenc pápa a Mindannyian testvérek kezdetű enciklikájában így ír: „Minden háború rosszabbá teszi a világot, mint amilyen korábban volt. A háború a politika és az emberiség kudarca, szégyenletes kapituláció, vereség a gonosz erőivel szemben.” (No 261.)

Nekünk marad a remény. S mi a reményünk forrása? Húsvét, a feltámadás… Mindig is ez volt, de most erősebben érezzük a vigasztaló erejét.

A remény - még ha földi, evilági remény, akkor is - sokszor irreálisan távolinak tűnik, alig vesszük észre, de a sok rossz között mégis feltűnőbb, értékesebb… A hosszútávú, végső remény pedig, ha szemünk elől el is van rejtve, de mindennél biztosabb és erőt adóbb.

Ahogy egy Weöres Sándortól származó vers képei megrajzolják a kimondhatatlant, együtt mutatják a két távlatot:

„Gyomok között fűszál fénylik
harmattól ékesen.

Felhők fölött csillag fénylik,
nem látja földi szem.”

Egy kötetben sem található ebben a formában, de szeretem így idézni, ahogy Sanyi bácsi szomszédjában lakó barátaim írták nekem, akik tőle hallották, még a 80-as években.

Ha a felhők elvonulnak, és ha majd az evilági létezésünkből adódó fátyol, amely tisztánlátásunkat akadályozza lehull, akkor lesz részünk a teljes békében, a tökéletes szeretetben.

Ha erre gondolunk, ha ezt komolyan vesszük, akkor már itt a földön elővételezhetjük, örömmel telik el a szívünk.

Az igazságtalanul elszenvedett megpróbáltatások elfogadásával és a megbocsájtásban lehet fékezni a bűnt, a jóval lehet legyőzni a rosszat.

Ebben rejlik a kereszt titka is. Jézus úgy élte meg a világ szenvedését, mint senki más, mert leszállt a bűnös világ nyomorúságába.

Azzal győzte le a halált, hogy hordozta a világ bűneit, hűséges volt a Mennyei Atya akaratához, és hozzánk emberekhez, az irántunk való szeretethez, ezért engedelmes volt mindhalálig. Ezzel nyitotta meg számukra az új életet, amelyben sem rossz, sem bűn, sem halál nem lesz. Feltámadásával pedig egyszer s mindenkorra hitelesítette, amit élt és tanított, mindenen túlmutató reményt adott.

Ez a húsvét titka, ez a húsvét örömébe vezető út.

Adja meg a Mindenható, hogy önfeledten tudjuk ünnepelni!

Varga János, a Pázmáneum rektora