KARÁCSONY: Isten hatókörének színtere

Ez a „világosság” valóság – vallja a keresztyén ember közel 2000 éve és szelíden mesél a betlehemi történetről, pásztorokról, királyokról, „csendes éjről”, emberré lett Istenről. 

De ugyanarra a „világosságra” gondol a ma embere, mint a biblia embere? 

Évezredek távlatából nézve ugyanazt értjük „sötétség” alatt, mint János evangélista? 

Karácsony az év „fénypontja” több tekintetben is: heteken át folyik a készülődés, az „anyagbeszerzés”, a tervezés, egyszóval a ráhangolódás. Angyalkák, betlehemi jászol, gyertya, fenyőág, ünnepi illat és hangulat... Készülődünk, hangolódunk, vágyakozunk... 

Vágyakozással, reménnyel teli ez az ünnep: karácsony. 

Vágyódunk a család melegére, az ünnep igazi megélésére, vágyódunk valami magasztos után, ami kiemel a hétköznapokból és segít újra reménykedni abban, hogy az életnek van értelme, célja és fáradozásainknak jövője. 

Vágyódunk nemcsak testi, hanem lelki értelemben is a fény után, ami megvilágítja testi - lelki sötétségeinket.

Milyen elviselhetetlen lenne a téli sötétség ádvent és karácsony fényei nélkül...

Milyen elviselhetetlen lenne a megpróbáltatásokkal teli élet az ünnep ideje nélkül... 

De figyeljünk csak: a világosság a sötétségben fénylik. János evangélista nem azt mondja, hogy a világosságban eltűnik a sötétség. A sötétség marad, de nem borít be fenyegetően mindent. 

Ezt karácsonyra vonatkoztatva úgy értelmezem, hogy nem attól lesz az ünnep „perfekt”, hogy mi mindent gondosan előkészítettünk-e. Nem azon múlik a „boldog karácsony”, hogy valóban mindenki boldognak érzi-e magát karácsonykor. 

Mert ne tagadjuk, de a lelki sötétség még a legszebben megterített asztalt és a legszebben tündöklő karácsonyi díszletet is körülveszi. Ne ringassuk magunkat illúzióban, hogy pár napra ki lehet iktatni a veszekedést, a szomorúságot, a haragot, a gyászt és csak az öröm, a boldogság és a szeretetet veszi át az irányítást emberi kapcsolatainkban. 

Karácsony legnagyobb üzenete az, hogy ne féljünk a tökéletlenségtől, attól, ha nem minden úgy alakul, ahogy elterveztük, ahogy megálmodtuk. Karácsony ünnepe nem tőlünk, emberektől lesz „perfekt” és igazi. 

Ahogy az első karácsony sem volt az: nézzünk csak a betlehemi jászolba! 

Mária, még egy fiatal lány és már gyermeket vár, jegyese József azon gondolkodott, hogy elhagyja őt, mikor megtudta. Betlehembe érve nem volt számukra hely, senki sem fogadta be a párt – pedig József rokonai ott éltek... Bármennyire is idillinek fest a háttér, egy istállóban születni, állatok között, emberhez sem méltó hely... méghogy egy Istenhez... 

Az első látogatók, a pásztorok foglalkozásukat tekintve alsóbb rendű és rangú embereknek számítottak. A bölcsek pedig eltévedtek: nem egyenesen Betlehembe, hanem a 20 km távolságra lévő Jeruzsálambe érnek és Heródes királynál érdeklődnek az „új király” felől, aki mindezt hallva bosszút forral...

Ilyen lehetetlen körülmények között ragyog fel az élet: Isten emberré lesz. Az emberi lehetetlen ezen az éjjelen új fényben jelenik meg: Isten hatókörének színtere lesz. Ott ahol az emberi lehetőség korlátaiba ütközik, Isten új utat nyit: nem a kényelem, a gondtalanság, a tökéletesség útját, hanem a lemondás, az elfogadás, és a megbocsátás útját. 

Miért ne nyílhatnának új utak a mi életünkben is? 

Nem attól, hogy elvárásainkat nagyobbra csavarjuk, 

hanem attól, hogy elkezdjük felismerni az igazi értéket: először önmagunkban, majd másokban. Tökéletlenségünkre, erőtlenségünkre pedig nem mint hibára tekintünk, hanem az isteni erő hatókörére, amely hit által célba ér. 

„Az Ige volt az igazi világosság, amely megvilágosít minden embert: ő jött el a világba. 10A világban volt, és a világ általa lett, de a világ nem ismerte meg őt: 11a saját világába jött, de az övéi nem fogadták be őt. 12Akik pedig befogadták, azoknak hatalmat adott arra, hogy Isten gyermekeivé legyenek; mindazoknak, akik hisznek az ő nevében".

Az Ige testté lett, közöttünk lakott, és láttuk az ő dicsőségét, mint az Atya egyszülöttjének dicsőségét, telve kegyelemmel és igazsággal.” János 1,9-12

Juhász Réka