Keresetlen szavakkal választások előtt

Az elmúlt választási időszakban sok mindent vetett felszínre a politikai ár-mánykodás, ami ugyancsak megingatta az állampolgárok amúgy sem sziklaszilárd hitét a politikában. A hiszékenyek már-már azzal a közvéleményt formáló hiedelemnek ültek fel, hogy olyan személyek ülnek a parlementben, akiknek emberi és poltikai felkészültsége fabatkát sem ér. Csak amikor már a gyanúsítgatások súlya alatt kezdett meginogni a közvélemény, súlyos tények vagy azok túlzásokkal teli változata érlelte meg, fokozta fel a helyzetet.

Nem lehet tehát meglepő, hogy választások előtt elsősorban arra biztassuk a polgárokat, most tegyenek félre mindenfajta tetemrehívást, és csak egyedül a tények alapján alakítsák ki véleményüket, aminek első pontját az eltökélt szavazási szándék képezi. Mert mondjuk ki, zsörtölődéssel, a választások elleni hangulatkeltéssel országosan még inkább megrontjuk a közéletbe vetett bizalmat. Fogadjuk el, hogy polikusaink, bár nem (fél)istenek, akik felesküsznek a népképviseletre, de nem is alvilági alakok. Ugyancsak természetes, hogy ki kell szűrni minden gynúsításra okot adó személyt, ami viszont csakis a polgárok ítélőképességére tartozik. Ennek viszont csak akkor van meg a lehetősége, ha megalapozott ismeretekkel tudunk véleményt alkotni azokról, akik felelősen vállalják a nép érdekeinek képviseletét.Ezen a ponton áll elő a nélkülözhetetlen diferenciálódás. Hiába van meg az alapvető dolgokbani egység, ha ezeket részérdekek bontják meg, olyannyira, hogy az ellentétek nem csak kikezdik, hanem egyenesen veszélyeztetik a társadalmi békét, ami nélkül az állam fennállása forog kockán. Ilyenkor szokták felhozni a kompromisszumra való készéget, ami nem téveszthető össze a képességgel. És itt jutottunk el a demokrácia próbakövéhez. Ha már az alapértékeken túl nincs és nem is képzelhetők el egységes álláspontok, hol képzelhetők el olyan választóvonalak, amik végső fokon senkit sem zárnak ki? Ez csakis úgy képzelhető el, ha van mindenkit és mindent magában foglaló nagy egység, amin belül viszont jogosultsága van az eltérő másságnak, olyannyira, hogy a saját léte más, eltérő létet is feltételez, sőt egyenjoguként, egyenrangúként el is fogad.

Ebben, a kompromisszumban rejlik a (politikai) pártok egymástól eltérő, különböző hatásfokú elkülönülésének, sokszor kiegyenlíthetetlen ellentétekbe fajuló viszályának áhidalása. Ezért sem árt ismételten emlékeztetni arra, hogy már maga az elnevezés a latin pars, partis szóból származik, ami eleve részt (és nem egészet) jelent. Érett, kiegyensúlyozott demokráciában az egyes pártok részérdekei kiegészítik egymást, mert hiszen célitűzéseik, törekvéseik ezen a meggyőződésen alapulhatnak, akár nemes versengés jelszavait hangoztatva is. Egyik színárnyalat sem maradhat figyelmen kívül, feltéve, hogy a kiegészülés elvén áll. A bajok ott kezdődnek, amikor részérdekek kerülnek az egész fölébe, és ez minden más érvényesülést felülír, kizár.

Tudható, ilyen ideális állapotok megcélozhatók, de aligha érhetők el. Sokratész a bölcsekre hivatkozott, kikövetkeztetve:bölcsek legyenek a királyok, de fordítva is érvényes ez: a királyok legyenek bölcsek. Közösségről, társadalomról lévén szó, arról se feledkezzünk meg: az egyes ember, mint személy az elmlített módon része, tagja az egésznek, tehát őt is érinti mindaz, ami az egész társadalomra vonatkozik. Vagyis nem zárkozhat el a közösségi ügyek, dolgok elől. Ezért fogalmazta meg a görög bölcs: rossz polgár az, akit nem érdekelnek állama ügyei.

Amikor a polikai vezetés körül felmerült kérdéseket feszegetjük, nem hagyhatjuk figyelmen kívül azt az egyre inkább terpeszkedő felfogást sem, hogy a válsztó polgár végül is statiszta szerepbe kényszerülhet, s amennyiben fenn áll is ennek veszélye, annál inkább ügyelni és emlékeztetni kell arra, hogy a politikus tetteiért felelős, ezért felelősségre is vonható. Ebben az összefüggésben a hatalomgyakorlás kérdése: vajon a (parlamenti) pártok ennek letéteményesei, vagy sokszor alig átlátható érdekcsoportok diktálják a lépést, s bármennyire kínos, a politikusok is nem egy vonatkozásban statiszta szerepet alakítanak.

Bárhogyan is van, érvek és ellenévek, ellentmondások és ellentétek közepette sem ereszkedhetünk a kivülálló szemlélő közömbösségébe. Tudnunk kell, hogy az egyes szavazatokból összeálló végeredmény alapjánn döl el, milyen kormánya lesz az országnak. Érhetnek csalódások, de ezek alól nem ment senkit az, ha távol tartja magát az urnától, s utólag azzal érvel, hogy nem az ő szavazatán múlott, milyen színekben áll fel a parlament, és milyen érdekek vezérlik a kormányt. Az ember, mint szavazó polgár jobban alszik, ha tudja, igen, az ő szavazata is benne van a végeredményben, és ha nem is többel, de legalább egy szavattal ő is élteti a demokráciát, ami a maga tökéletlenségében – nem kiárólag politikai vonatkozásban – a legnagyobb érték.

Sajnos fásultságunkban, kényelmünkben keveset szoktunk gondolni erre. Vagy a demokrácia inkább azok dolga, akik a saját bőrükön tapasztalták meg, mit jelent ennek ellenkezője? Ilyenkor választások előtt nem árt erre emlékezni és emlékeztetni, különösen azokat, akiknek látását elhomályosította a kizárólag anyagi javakban való gondolkodás.