Kétfordulós karnevál
Brazilia elnököt választott. A küzdelem a második fordulóban Jair Bolsonaro hivatalban levő alnök és kihivója, a börtönből nemrég szabadult Luiz Inácio Lula da Silva között sokkal szorosabb volt, mint az sokáig megjósolható lett volna, de Lula da Silva több, mint két millió szavazattal rávert ellenfelére a szélsőjobbos Jair Bolsonarora. A szavazatok aránya 49,1 % - 50,9% volt, Lula javára.
A kávén, a karneválon és a legendás Pelén kívül tájainkon általában kevesett tudunk Braziliáról, de azt is tudnunk kell, hogy az ország a világ negyedik legnépesebb demokráciája. Most ez a demokrácia vizsgázik, és sokan attól tartanak, hogy véresen levizsgázik. Bolsonaro veszített ugyan, de mélyen hallgat. Kérdés, hogy a legyőzött fél által végül hivatalosan elfogadja-e a végeredményt. Ha Trump elnök megengedte magának a minden demokráciák melegágyában, Amerikában, hogy ne fogadja el vereségét, mit fog tenni, pontosabban mit tehet most Dél-Amerika Trumpja, Bolsonaro elnök? Rágondolni is szörnyű, milyen polgárháborús helyzet állhat elő a hatalmas országban, amennyiben a szélsőjobbos elnök mégsem ismeri el baloldali kihívója győzelmét.
Lula da Silva 2003 és 2010 között két elnöki mandátumot nyert. A sok évtizedes szakszervezeti és balos politikai karrier után Brazilia történelmének egyik legnépszerűbb elnöke volt. Hazájában a szegénység felszámolásán, legalábbis csökkentésén, illetve a környzetevédelem szigorításán fáradozott, különös tekintettel az Amazonas-medencéjének és az ott élő őslakosok védelmére. A nemzetközi porondon is rendkívül aktív és eredményes volt da Silva, részben saját kompromisszumkész karaktere, de mindenekelőtt a Brazil állam egyre nagyobb nemzetközi súlya miatt. Egyik legfontosabb fegyverténye a 2010-es iráni atomegyezség megkötése, melyet Recep Tayyip Erdogannal közösen segítettek megvalósítani.
Jair Bolsonaro katonatiszt volt, akit egy botrány miatt 1988-ban leszereltek. Politikus lett belőle, aki rio de janieroi városi tanácsosi beosztással kezdte, és végül 27 éven át volt Rio de Janiero állam képviselője a Brazil Parlamentben. Különböző életszakaszaiban különböző pártokhoz csatlakozott, de személyesen mindig a nacionalista konzervatív vonalat követte. Megosztó egyénisége elnöksége első percétől kezdve heves vitákat és indulatokat gerjesztett körülötte, és különösen az a tény, hogy a nagy bánya- és fakitermelőcégeket részesíti előnyben az Amazonas élővilágával és őslakosaival szemben sok ellenséget szerzett neki odahaza és a világon. Megérdemelten.
Lula da Silvat korrupció és pénzmosás miatt börtönre ítélték 2017-ben, és a rákövetkező év tavaszán le is tartóztatták, így nem indulhatott az abban az évben megrendezett elnökválasztáson Jair Bolsonaro ellenében. Ez is volt a cél. A bíró aki az eljárásokat kezdeményezte és levezette ellene, Jair Bolsonaro kormányában elnyerte az igazságügyi tárca vezetését, pártatlansága teljes mértékben kétségbevongató volt. Lula 2019-ben kiszabadult a börtönből és most megint indult az elnökválasztáson. Az október elején megrendezett első fordulóban 48,4 százalékponttal rávert ellenfelére, aki csak 43,2 százalékot kapott.
Ez a két ember, ez a két világszemlélet, ez a két Brazilia mérte össze az erejét. Mennyire voltak korrektek a választások? Mennyire végezték tisztességesen a dolgukat a megfelelő állami szervek, és mindenekelőtt mi történik most a szoros eredmény esetén? Az aggodalom jogos, tömegek szoronganak, milyen kimenetele lesz az idei választásoknak.
Világszinten is óriási a tétje a Brazil választásoknak. Amióta Trump elnök felbujtására 2021 január 6-án a feldühödött tömeg megrohanta a Capitoliumot, mindenüt félnek a hasonló eseményektől. A demokráciák világszerte egyre több, egyre autoritérebb kihivókkal kell szembesüljenek, ezért minden elnökválasztás, bárhol is legyen a világon, a demokrácia, mint társadalmi berendezkedés próbatételét jelenti. A Központi Választási Iroda bejelentette Luiz Inácio Lula da Silva győzelmét. A világ vezetői máris gratuláltak neki, és több Bolsonaro lojalista is már elismerte az eredményt. Bolsonaro elnök mélyen hallgat. Csak nehogy végül meglepetés legyen belőle!
Másréti Kató Zoltán