Koronatanú
császári őrnagy a segesvári csatában eltűnt Petőfi Sándorról
Napszállta? – már ki éri meg?
Még visszanéz. Szalad. Liheg.
Van út – kiút nincsen. Ha már
Halni kell: hát szemből, Halál!…
(Szilágyi Domokos: Héjjasfalva felé IV.)
Az idézett költemény a késői utókor erdélyi költőjének látomása Petőfi Sándor életének utolsó pillanatairól, aki 175 évvel ezelőtt halt hősi halált a segesvári csatában.
Fehéregyháza a magyar balszárnytól, Petőfi helyéről
Petőfi egyedül menekült. Nem kezdett el tülekedni a Fehéregyházára bekanyarodó úton, hanem jobbra kitért és a falu melletti emelkedőt választotta, ami az Ispánkút felé vezetett.
Fehéregyháza, magyar balszárny, Sárpatak hídja
Még csak egy kis tisztáson kellett átrohanni. De vágtában előbb értek ide az ulánusok. Az következett be, amit Szilágyi látomása elénk vetít, szemből, Halál. Másnap, August Freiherr von der Heydte báróval az élen tiszti járőr szemlélte meg a csatateret. Báró Heydte bajorországi bárói család sarja, császári őrnagy (1809-1880) volt. Magyar nyelvi környezetben Heydte báró őrnagy titulus terjedt el. 1848 őszén vezényelték Erdélybe, bevetették a magyar szabadságharc ellen. Szolgálati idejében – a magyar szabadságharcot kivéve – nem volt része háborúban, mégis gyorsan haladt a ranglétrán. Számos magas kitüntetést kapott. Nagyszeben, Brassó, Marosvásárhely díszpolgárrá választotta. Pályafutása végén vezérőrnaggyá léptették elő (1859), de már ebben az évben nyugállományba helyezték. Gyermeke nem született.
1944-ben Budapest megszállása idején családjának egyik leszármazottja magyar érdeklődőnek elbeszélte: július 31-én este Heydte őrnagy, aki akkor az oroszok mellé beosztott osztrák hadibiztos volt, átvette az oroszoktól a segesvári csatában ejtett foglyokat és bejárta lóháton az egész csatateret. Az oroszok kivonulása után is Erdélyben szolgált, eleinte udvarhelyszéki katonai parancsnokként megbízása volt arra, hogy a csata után a hadifoglyok, sőt az elesettek közül keresse ki a „felkelők” vezetőit, parancsnokait. Von der Heydte őrnagy a haláláig biztos volt abban, hogy Petőfi Sándor holttestét találta meg.
A segesvári csata több hadtörténeti leírása közismert. Ám még az alapvető szakmai közlemények is a kérdőjeleket szaporítják Petőfi elestéről, nyughelyéről. Maradjunk a helyszíni terepbejárások által leginkább támogatott legismertebb két változatnál. Petőfi menekülő útvonala a magyar balszárnytól a Fehéregyháza melletti dombon át az Ispánkút felé szinte minden méterre ad magyarázatot, és a kút mögötti kis tisztáson zárul le.
Ispánkút, Petőfi emlékhely (2002). Mögötte a tisztás, Petőfi hősi halálának helye
A Heydte őrnagy által itt észrevett magyar holttest a legnagyobb valószínűséggel Petőfié volt. Ez volt a véleménye hadifogoly magyar tiszteknek, katonáknak is. A csatatér távolabbi helyszíneire nem juthatott el Petőfi, amennyiben a magyar balszárnytól menekült.
1849 novemberében Székelyudvarhelyen, az udvarhelyszéki katonai parancsnok székhelyén meghallgatásra jelentkezett egy fiatal özvegyasszony. Heydte nevét Petőfivel kapcsolatban az özvegy, Julia említette először 1850. július 21-én kelt nyilatkozatában. Szerinte Heydte azt állította, hogy „mikor a segesvári csata lefolyása után följárta a csatateret, a halottak között talált egy holttestet, mit öltönyei és alakja leírásából biztosan lehet Petőfi Sándorénak elismerni”. Juliának e nyilatkozatával kapcsolatban várt Albrecht főherceg jelentést Heydte - ekkor már – ezredestől (1854), amit Bécsben zároltak.
Ennek ismeretében az illetékesek számára Petőfi halála már befejezett tény volt. A magyar közvélemény azonban a titkos aktákról semmit sem tudott, mert Julia nyilatkozata csak jóval halála (1868) után vált ismeretessé, amikor az asszony emléke már teljesen elhomályosult. Maga Heydte báró személyesen sohasem nyilatkozott a nyilvánosság előtt a dologról.
Heydte őrnagy már korábban, 1849 novemberében fogadta Szendrey Juliát. Udvariasan bánt vele. Kis térképrajzot adott át neki, amit ő készített a segesvári csatatérről. Ezen fekete kereszt jelölte meg a helyet, ahol Petőfi negyvened-ötvenedmagával nyugszik.
Fehéregyháza. Honvéd emlékmű
Másnap néhány katonát adtak mellé, de a hóborította mezőn hiába keresték a jelzett tömegsírt. Petőfi Sándor osztozott annak a 440 honvédnek a sorsában, akik a csatában estek el, vagy mint foglyokat lemészárolták a kozákok – bosszúból Szkarjatyin tábornok haláláért. Az orosz elesettek száma adataik szerint 41, a tízszeres különbség nem vezethető le a csaták szokásos menetéből.
Szkarjatyin emlékmű (2002) A tábornok hősi halálát bosszulták meg a kozákok hadifoglyaink legyilkolálsával
Emlékezetünkben Bem erdélyi hadvezéri tevékenysége, az erdélyi hadsereg és Petőfi személyes sorsa elválaszthatatlanul összefonódott. Segesvár azért jelent többet a szabadságharc bármely más csataterénél, mert a kortársak és az utódok ezen a csatatéren temették el mindazt, amit számukra Bem, Petőfi és az erdélyi hadsereg együtt jelentett.
Fehéregyháza, Honvéd emlékmű. Petőfi emléktábla
Továbbvezető szakirodalom
Hermann Róbert: A fehéregyházi (segesvári) ütközet és Petőfi halála – A kutatás kérdőjelei Hadtörténelmi Közlemények (2012) 2. 437–462. old.
Marosi Endre: Segesvár. In u.ő: Hol hőseink vére folyt…Coldwell Könyvek, Történelem másképpen. Budapest, 2003. 161- 171. old. képekkel. (A kézirat lezárásakor lényeges források és szakirodalom valamint saját terepbejárások és fényképek összegzése. - ME)
Prosenszki Róbert: Történelmi helyszínek, emlékművek Segesvár környékén In: A segesvári magyarság történelmi emlékezete. Petőfi Program 2024.03.08. Képekkel.
Sántha Attila: Melyik úton látta Heydte „Petőfit”? Helyőrség, 2023. január 16.
Szendrey Julia: Ismeretlen naplója, levelei és haláloságyán tett vallomása. Bethlen Margit grófnő előszavával közzéteszik és feldolgozták dr. Mikes Lajos és Dernői Kocsis László http://mek-oszk.uz.ua/07000/07091/html/ (Részenként jelzett oldalszámmal.)
Marossy Endre
