Lezárult az Esterházy János Emlékév a Felvidéken

Hogy Esterházy János, egykori felvidéki politikus, mártírhalált halt nyitraújlaki gróf mennyire jelen van a Felvidék köztudatában, bizonyítja a 2021-ben, születésének 120. évfordulója alkalmából meghirdetett Esterházy János Isten Szolgája Emlékév rendezvényei, nyilvános megemlékezések, emlékünnepségek, találkozók, koszorúzások iránt megnyilvánult érdeklődés. Az életéről összeállított vándorkiállítás végigjárta egész Felvidéket, és akik eddig nem ismerték személyét, tevékenységét, ebből megtudhatták. A maga idejében tekintélyes birtokokkal rendelkező család tagjai mindig hűségesek voltak hitükhöz, nemzetükhöz, szülőföldjükhöz. Esterházy János édesanyja lengyel volt, de testvérként tekintett a magyarokra, szlovákokra, csehekre, és ebben a szellemben nevelte gyermekeit is. János később a szlovákiai magyarság politikai vezetője lett, az Országos Keresztény Szocialista Párt, majd az Egyesült Magyar Párt elnöke és a Szlovenszkói Magyar Párt megalapítója. A rendezvényeken Molnár Imre történész, Esterházy-kutató hozta közelebb a közönséghez a mártír gróf életét, érdemeit, illetve méltatlan meghurcolását, majd mártírhalálát. Istenes József építész, a V4 országok Építészeti Alapítványának kurátora pedig az alsóbodoki Esterházy János Zarándokközpont tervezésének, építésének történetét ismertette. Ennek a zarándokközpontnak a területén, a Szent Kereszt Felmagasztalása kápolnában levő sziklasírban leltek végső nyugalomra a gróf hamvai.

Az emlékév zárására Esterházy János halálának 65. évfordulóján, március 8-án és az ezt követő napokban került sor. Felvidék számos településén ekkor rendeztek emlékünnepségeket, koszorúzásokat, beszélgetéseket, tartottak szentmiséket. Nagyszabású rendezvény keretében zárták az emlékévet Pozsonyban. A Liszt Intézet-Magyar Kulturális Központ adott otthont az eseménynek. Itt ugyancsak bemutatták a vándorkiállítás tablóit, Istenes József előadást tartott a zarándokhely létesítésének ötletéről, kivitelezéséről és a 2017-ben megvalósult, évtizedekig Csehországban levő hamvak végső elhelyezéséről. A zarándokhely és a Szent Kereszt Felmagasztalása kápolna megépítése Paulisz Boldizsár alsóbodoki vállalkozó ötlete volt, aki küldetésének tartotta egy olyan végső nyughely és egyben zarándokhely kialakítását, ahol végre elhelyezhetik a hamvakat ott, ahonnan a gróf is szívesen szemlélte Zoboralját, szeretett szülőföldjét. Miután megépült a hely, ünnepélyes keretek között, magas közjogi méltóságok, egyházi vezetők, a környék népe, Esterházy-Malfatti Alice, a gróf lánya és családja, lengyelországi rokonok jelenlétében került az urna a sziklasírba. Esterházy jogtalan elfogására, elítélésére, a gulágra hurcolására, majd csehszlovákiai börtönökben való megkínzására mindmáig nem történt igazságtétel, rehabilitálása máig nem történt meg. Bűnéül rótták fel, hogy szétverte Csehszlovákiát, hogy hazaáruló volt, hogy antiszemita volt, holott éppen ő volt az, aki a szlovák parlamentben nem szavazta meg a zsidótörvényt, ő szerzett hamis papírokat számos zsidónak, hogy megmeneküljenek a biztos haláltól. A börtönévei alatt is megtartotta az apja halálakor rábízott örökséget, a haldokló apa akkor négyéves fiának azt mondta: Légy jó keresztény és jó magyar! A pozsonyi rendezvényen bemutatták Zsigmond Dezső rendező és Csányi János producer Triptichon című filmjét is, amely a gróf életének, tevékenységének, bebörtönzésének és mártírhalálának teljes keresztmetszetét adja. Az ezt követő Molnár Imre vezette beszélgetésnek egyik résztvevője, Dunajszky Géza pedig újabb ismeretekkel gazdagította a grófról alkotott képet, amikor elmondta, hogy fiatal tanítóként a Zoboralján még találkozott olyan egyénekkel, akik pontosan tudták, Esterházy miként segítette az üldözöttek menekülését a háború idején.

Az emlékév zárásaként ugyancsak bensőséges ünnepséget tartottak a gróf szűkebb szülőföldjén Nagycétényben és a hamvainak végső nyughelyet adó Alsóbodokon. Valamennyi helyszínen külön kihangsúlyozták, hogy Esterházy János boldoggá avatásának folyamata megindult, jó ütemben halad, de teljes jogi, politikai és társadalmi rehabilitálása mindmáig elmaradt. Ha valaki, hát ő pedig legalább halálában megérdemelné, hogy megszabadítsák az igazságtalanul rárótt bűnöktől. Az Esterházy János Emlékév ugyan lezárult, de Esterházy példája velünk marad, a hit csodálatos erejében bízni, adakozni és a nemzetért akár az életet is feláldozni. Ahogy ő tette.

Benyák Mária