Megkezdődött a választási év Szerbiában

    Január közepén az alkotmánymódosításról szóló népszavazással kezdetét vette a szinte az egész évre kiterjedő szavazási hullám a balkáni országban, melynek polgári 2022-ben több ízben is az urnák elé járulnak majd. Lesznek előrehozott országos parlamenti választások és köztársasági elnököt is választanak a szavazásra jogosultak. Az országos kisebbségi önkormányzatok tagjainak megválasztása miatt a nemzeti közösségek tagjait plusz egy voksolásra várják az idén, a kettős állampolgár vajdasági magyarok pedig az anyaországi országgyűlési választáson és népszavazásokon is részt vesznek majd.

     Az alkotmánymódosításról szóló referendumon egyetlen kérdést kellett megválaszolni: Támogatja-e a Szerb Köztársaság Alkotmányának módosításáról szóló aktus megerősítését? Az emberek többsége meglehetősen tájékozatlan és érdektelen volt a témát illetően, több okból is. Elsősorban azért, mert Szerbiában szinte folyamatosan, majdnem minden évben vannak választások, és hát bármennyire is szereti valaki a szármát, azaz a töltött káposztát, a sokadszori melegítés után már csak ímmel-ámmal turkál a villával, és csak az fal, akinek korog a gyomra. Nos, így van ez nálunk a politikával és a választással: kissé egyhangúvá vált, nagy tétje nincs, hiszen az eredménye, a kormányzó hatalmi párt győzelme előre borítékolható, és csak az pörög be, akinek az életét munkahely, kapcsolati tőke formájában érzékenyen érinti, vagy személyesen, illetve rokoni szálon érintett. Másodsorban a népszavazás az egyszeri átlagpolgár számára semmilyen érzékeny területet nem érintett: az alkotmánymódosítás Koszovó elismerése okán lenne forró téma a többségi nemzet körében, az előttünk álló folyamat viszont ezt nem érinti, az alkotmány jelenlegi módosítása ugyanis az igazságügyre vonatkozik, gyakorlatilag arra, hogy a parlamentet és a kormányt száműzik az igazságügy működtetéséből, azaz a parlamentnek gyakorlatilag semmilyen hatásköre sem lesz a bírák vagy a bírósági elnökök megválasztásának folyamatában. A törvényhozói és az igazságszolgáltatási hatalmi ágak elválasztása ugyan óriási civilizációs vívmány, demokratikus alapelv, viszont a Balkán hajlamos ettől elvonatkoztatva működni, és a polgárok zöme – egyéni habitustól, meggyőződéstől függően – egyébként sem hisz abban, hogy ne lenne legalábbis valamiféle lazább cinkos összekacsintás vagy szoros összefonódás a kettő (sőt, három, ideértve a végrehajtó hatalmat, azaz a kormányt is) között. Harmadrészt a témát valamiért az országos média sem kapta fel, így a legtöbb választópolgár igazából azt sem tudta, miért kell(ene) a szavazóurna elé járulnia, a kérdés konkrétan mire vonatkozik, a döntésnek milyen és mekkora súlya van, és ez az ő életét, illetve az ország uniós közeledését hol és hogyan érinti. A vajdasági magyar közösség tájékozódni kívánó tagjai egyébként sokkal nagyobb előnnyel indultak, egyetlen napilapunk ugyanis sorozatot indított, amely szakaszról szakaszra haladva ismertette a módosítások szövegét. A vajdasági magyar választópolgár emellett azért is könnyebb helyzetben volt, mint a többségi nemzet tagjai, mert egyetlen mérvadó és (köz)véleményformáló pártja, a Pásztor István által vezetett Vajdasági Magyar Szövetség – amely jelentős politikai súlyt képvisel Belgrádban és Budapesten is – egyértelműen és határozottan támogatja az alkotmánymódosítást, illetve a (nép)szavazáson való részvételt, arra hivatkozva, hogy a jelzett alkotmánymódosítással jelentős és régóta fennálló uniós elvárásnak tesz eleget az ország, és ezáltal hozzájárul az uniós csatlakozás felgyorsulásához. Az elenyésző, önmagát függetlennek vagy ellenzékinek valló vajdasági magyar politikus vagy közéleti szerepvállalásra vállalkozó egyén az igen szavazatok ellen, a nem mellett kardoskodott, akárcsak a szerbiai, összefogásra semmiként sem képes ellenzék – jobbára a korábbi hatalmon lévők, illetve a szélsőjobb. Ez utóbbiak szerint ugyanis a kérdés csak látszólag egyszerű, a hatalom részéről elvárt igen-nel pedig egyéb intézkedésekre is feljogosítja a választópolgár az alkotmányt módosítókat, a népszavazás pedig számos szempontból jogszerűtlen, nem segíteni elő az igazságügy függetlenségét, éppen ellenkezőleg, tovább növeli a hatalmi koalíció befolyását ezen a területen. Hasonlóképpen vélekedett a szerb ellenzék is, így óriási eredménynek, a jelenlegi hatalom támogatottságának csökkenéseként és a népszavazás intézményének krachjaként értékelték, hogy több nagyobb városban – így például Vajdaság tartomány székvárosában, Újvidéken és a szerb fővárosban, Belgrádban is a nem-ek kerültek túlsúlyba. A referendumot egyébként az alacsony részvétel jellemezte: az országos Köztársasági Választási Bizottság adatai szerint a választópolgárok 30,65 százaléka vett részt a népszavazáson. A szerb közmédia a népszavazás másnapján érdekes címmel oldotta meg a renyhe érdeklődés közlését: a honlapján a Köztársasági Választási Bizottság: a szavazáson részt vett polgárok 59,71 százaléka IGEN-nem szavazott főcímmel közölt összefoglalót; „Belgrád elestéről” pedig a következőképpen tájékoztatott: az alkotmány módosítását a polgárok 44,36 százaléka támogatta, ellene pedig 54,8 százalék voksolt.

     A következő fontos dátum Szerbia (pártpolitikai) életében április 3-a lesz. Az ország ekkor választ köztársasági elnököt, új összetételű országos parlamentet (két félidőben, azaz két évvel korábban, mint kellene), és a fővárosi közgyűlésről is ekkor lesznek a voksolások. Véletlen-e, hogy Magyarországon is április 3-án lesz a nagy politikai megmérettetés? A két ország – Szerbia és Magyarország – közötti gazdasági-politikai összefonódásokat a történelmi magasságon levő kétoldalú kapcsolatokat tekintve biztosan nem. A mindkét ország politikai színterén kiválóan teljesítő Vajdasági Magyar Szövetség és ezáltal a vajdasági magyar közösség szempontjából mindenesetre jól jön a „véletlen egybeesés”. A VMSZ-nek és közösségünk tagjainak sem mindegy, folytatódik-e a szerb haladók és az anyaországi Fidesz közötti politikai-gazdasági együttműködés. Az sem hanyagolható el, hogy egy választási kampányba kell beleadni mindent, nem kell kétszer urnák elé buzdítani a vajdasági magyar szavazókat. A várható eredmények tükrében a lendület kitart majd őszig, amikor is a szerbiai nemzeti közösségek megválasztják országos kisebbségi önkormányzatukat, ami a vajdasági magyarok esetében a magyar nyelvű oktatás, tájékoztatás és a kultúra, illetve a hivatalos nyelvhasználat területén jogosítványokkal rendelkező új Magyar Nemzeti Tanács-i választásokat jelent.

Fehér Márta