Moritz Gans von Lúdassy szoros kapcsolata Magyarországgal
A magyar származású író, majd az 1848 márciusa utáni időszak vezető újságírója, Moritz Gans von Lúdassy (Lúdasi) (1829-1885) zsidó szülők fia volt, Pesten tanult és leányintézetben tanított. 1848-ban, mindössze tizenkilenc évesen részt vett a magyar forradalomban közben szerkesztette az Esti lapok című újságot, 1849 -ben pedig kiadott egy német nyelvű brosúrát a magyar hadviselésről.
A szabadságmozgalom elfojtása után táncmesterként élt egy morva faluban, és folyamatosan fordította magyarból Vörösmarty Mihály és Petőfi Sándor műveit, angolból Harriet Beecher Stowe, Tobias Smollett, Henry Fielding, William Gilmore Simms és franciából Frédéric Soulié alkotásait.
Amnesztiája után Bécsbe ment, megalapította a Wiener Telegraph című napilapot, majd 1853-ban a Morgen-Post főszerkesztője lett. Három nagy sikert aratott horrorregényt és történelmi erkölcsi-leírást alkotott, melyek mindegyike Magyarországon játszódik. Sigmund Schlesingerrel (1832-1918) együtt szerkesztette a Wiener Familienblatt Der Feierabend-et, és vele együtt írta 1858-ban a Városbővítés után című bohózatot is, amelyet a Theater an der Wien-ben adtak elő.
1858 -ban átvette a Der Progress napilap vezetését, 1860 -ban a Sürgöny és Pester Lloyd pesti politikai lapok tudósítója, és a magyar liberális politikus Deák Ferenc (1802–1876) bizalmasa lett, akivel 1864-ben együtt publikált a bécsi Die Debatte és a pesti Magyar világ című napilapokban. Részt vett az osztrák-magyar kiegyezés tárgyalásain, amint azt Három év alkotmányvita (1865) című szenzációs könyve tanúsítja. 1868 -ban gróf Andrássy Gyula (1823–1890) működése alatt magyar sajtófőnök volt. Friedrich Freiherrn von Beust (1809–1886) és Andrássy megbízásából szerkesztette a Debatte in Wien (Viták Bécsben) című lapot, amely 1869 és 1878 között napilapként jelent meg. Végül a Külügyminisztérium sajtóirodájában dolgozott. 1867-ben a monarchia alkotmányos megalakításáért végzett szolgálataiért örökös nemessé emelték, Laura Frisch-sel kötött házasságából származott Julius fia (1858-1922), aki újságíróként és íróként is tevékenykedett.
Frédéric Souliés és Eugène Sue radikális, és a szenzáció minden igényét kielégítő felkapott regényei, valamint a pikáns francia erkölcsi regények hatása alatt készült három kiterjedt szórakoztató regénye is nagy népszerűségnek örvendett a sötét bűnök és erotikus, sikamlós helyzetek pompás leírása miatt.
A Mária-Terézia kori, négykötetes bűnügyi és családi regénye, a Der Hexe Töchterlein 1854-ben és 1858-ban jelent meg (A Kárpát-boszorkány leánya címmel). Ebben a komolytalan és házasságtörő Arthur von Erzfaly gróf elcsábítja és teherbe ejti Therese -t, az ártatlan német kereskedő lányát, annak bűnös olasz mostohaanyja parancsára. A gróf azonban nem annyira elvetemült, inkább gyenge jellem, Therese mostohaanyjának engedelmes szerelmi rabszolgája.
A csábító viszont váratlanul beleszeret fiatal áldozatába, és az áldozat is belé - kissé összhangban van a napjainkban népszerű „me too” -val. De csak a regény végén, amikor a gróf végre megözvegyült és szabad lesz, lehetséges a házasság. Időközben azonban Therese a titokzatos „Kárpát -boszorkány lányává” változott, vagyis bölcs nő és egy már házasságban élő lány anyja lett.
A „magyar boszorkány” motívuma végső soron a köznépből rendkívül pozitívan megrajzolt nőként bontakozik ki, aki végső soron tudásával és gyógynövényekkel gyógyító művészetével önállóan hozzájárul a társadalom jólétéhez, akárcsak az öreg Schacht boszorkány a Die Geheimnisse der Schachtizburg (Schachtizburg titkai) Gans-Ludassy által 1854-ben publikált négykötetes regényében, Báthory Erzsébet.
Itt Gans-Ludassy a Báthory Erzsébetnek tulajdonított gyilkossági történetet idézi meg egy hosszú, horrorral és lovagromantikával gazdagon díszített őstörténeten keresztül. Eszerint az egész regény történelmi háttere komor, kegyetlen, harcias és törvénytelen. A jogbizonytalanságot és az erkölcsi hanyatlást ábrázolja egy politikailag szakadt Magyarországon, amelyet egy opportunista nemesség gyengített meg. A nagyon fiatal, kiskorában árván maradt Erzsébet erkölcsileg romlott nagynénje Klára felügyelete alatt áll, aki vérszomjas terrorcsapatot vezet a törököktől fenyegetett Vág-menti kastélyának boltozatos pincéjében, megengedve nekik a fékezetlen kegyetlenséget és a bosszúvágyat. A koraérett Erzsébet, a gazellaszerű sötét szépség megszokta, hogy habozás nélkül elvet minden korlátozást.
Elcsábítja Patak Ferit, egy régi magyar nemes, de elszegényedett családból származó fiatalembert, bár az már a jámbor és erényes fogadott nővérének, Katiczának volt a jegyese. Minden erkölcsi gátlás nélkül titkos szerelmi kapcsolatba lépnek egymással, amelynek véget vet Erzsébet nemes és erkölcsileg szigorú unokatestvére, Gergely, aki - az öreg Schacht-boszorkány segítségével - még a nyüzsgést is beszünteti Klára néni kastélyában. Míg Erzsébet vigyáz a lányára, aki ebből a szegény emberekkel való helytelen és becstelen kapcsolatból származik, Ferinek, Gergely pozitív hatása alatt, eszébe jut menyasszonya, Katicza iránti erkölcsi kötelességére, és elutasítja Erzsébet új csábítási kísérletét, mire Erzsébet bosszút esküszik.
Elisabeth beveti magát Pozsonyban – testvére védnöksége alatt - mindenféle társasági mulatságba, és egyre inkább érvényesíti kíméletlen és erőltetett csáberejét, hogy a legnagyobb hatalmú férfit megnyerje. Érdekházasságot köt Nádasi Ferenccel, az ország leggazdagabb mágnásával, de mértéktelen hiúságában továbbra is számos csodáló hízelgését élvezi.
Bátyja és férje halála után, mindkettőjüktől örököl. Komolytalan életmódja miatt Pozsonyban a népharagja ellene fordul, ami egyre nyilvánvalóbbá válik. Felgyújtják városi palotáját, és Erzsébet visszavonul Schachtizburgba, Csejte várába. Azt hiszi, hogy ott az örök fiatalság és szépség titkának nyomára akad. Három segítőjével tökéletesen működő gyilkoló gépet fejlesztett ki azért, hogy szép testét mindig a fiatal, ártatlan lányok szívének friss vérében fürössze.
Ironikus módon János, Elisabeth egyik gyilkos társa beleszeret Feri eltűnt menyasszonyába, Katiczába. Elisabeth szenvedélyes és előkelő szépségének ez a szőke és szelíd ellenpólusa, így a kíméletlen és szexuálisan agresszív mágnásnő titkos ellenfele lesz. Csak az utolsó pillanatban ismeri fel a teljesen embertelené vált Erzsébet, hogy kishíján saját gyermeke vérében fürdik.
Kegyetlen kíváncsiságában elmesélteti áldozata élettörténetét, ebből megtudja, hogy a gyönyörű Gyöngyike nemcsak gyermeke, hanem gyűlölt unokatestvérének, Gergelynek a menyasszonya is. Gergely fiatalkorában szerette őt, de hatalompolitikai és családi megfontolások miatt mellőznie kellett. Azóta gyűlölettel üldözte őt, és bosszút akart rajta állni, éppúgy ahogy mindenkit gyűlölt, és bosszúra szomjasan üldözte, aki meghiúsította a kívánságait vagy ellentmondott neki. Végül Katiczának sikerül lefegyvereznie Erzsébetet. Szeretetet mutat a gyilkos János iránt, aki szerelmes belé, és így képes kiszabadítani Gergely jegyesét a fogságából. Természetesen az erény végül elnyeri jutalmát, és Katicza végre feleségül mehet bűnbánó Ferijéhez, Gyöngyike pedig Gergelyhez. Erzsébetet büntetésként befalazzák a csejtei várba, ahol végül éhen hal.
A pompás és érzékeket izgató háromkötetes erkölcsi regény, a Die Rache der Todten a pesti és bécsi élet erkölcsi rajza 1865-ből - az erkölcsi felháborodás leple alatt mutatja be a magyar grófokat kedvelt parádés szerepükben, mint a szüzek erkölcstelen csábítóit. Az idősödő Roué gróf Kelmey Gábor elrabolja a szigorú erkölcsű Emilie Rosingert, drogozza és bántalmazza őt.
Amikor kiderül, hogy Kelmey a vőlegényének Viktornak nevelőapja, lelövi csábítóját, mire a haldoklónak lehetősége nyílik, hogy ragyogóan demonstrálja egy gazdag magyar nemes nagylelkűségét azáltal, hogy megkésett bánatában Emilie -t általános örökösévé teszi, és eltitkolja a gyilkossági kísérletet. Ennek ellenére Emilie nem lehet Viktor felesége, mert - mint most kiderül - ők testvérek. Ezért eljegyzi az ártatlan Rosát. Így teljesül be az eljegyzés előtt Rosa néhai anyjának átka, vagyis a „halottak bosszúja”.
Margarete Wagner
Fordította: Fetes Kata
