Nagypéntek – ünneplünk?

Nagypéntek napja Ausztriában egy sajátos ünnep. Két évvel ezelőttig a protestán és ókatolikus felekezetek tagjai valódi ünnepnapként megünnepelhették. Aztán a kormány elvette ezt a lehetőséget. A döntés hatását azonban eddig csak egyszer tapasztalhattuk – azt is pozitív értelemben, hiszen szinte mindenütt tele voltak a templomok.

Az idei évben már második alkalommal töltik az ünnepet a legtöbben közülünk templomi közösség nélkül. Kesereghetnénk is ezen, de ez nem hozna megoldást. Miért ne figyelnénk inkább arra, hogy abban a közösségben, amely ilyen körülmények között is megadatik számunkra, méltó, a lelkünket felemelő módon töltsük ezt a napot! Martin Luther reformátor Kis kátéjában hangsúlyozza, hogy a családfő egyben a család papja is. Az általa képviselt gondolat, a hívők egyetemes papsága, ami azt jelenti, hogy mindenki a maga módján és helyén hirdetheti az evangéliumot, ezek szerint a családban kezdődik. Amikor a külső körülmények a négy fal közé zárnak minket, akkor kínálkozik leginkább a lehetőség, hogy a megváltozott körülmények között se hagyjuk elhalkulni az evangéliumot, az örömhírt. Vajon megtaláljuk-e ebben a saját feladatunkat, küldetésünket?

Nem véletlen, hogy nagypénteken is az örömhír szót használjuk. Miközben Jézus Krisztus szenvedéstörténetét idézzük fel és szolidaritásunkat fejezzük ki az azóta eltelt idő minden szenvedője iránt, nem feledjük, hogy nagypéntek a halál legyőzésének, üdvösségünk megszerzésének napja. Ezért amikor a keresztre nézünk, hálás a szívünk Jézus Krisztus áldozatáért, miközben azt is felismerjük, hogy mindannak, amit szenvedése és halála által megszerzett nekünk, komoly ára volt.

Hálás családi közösségben eltöltött ünnepnapot kívánok minden kedves Olvasónak!

Wagner Szilárd, evangélikus lelkész (Bécs)