Napfelkelte a Bécsi Divathéten

Az ébresztőóra csendes melódiáját alig hallom a saját gondolataimon keresztül, de azért komolyra veszem az emlékeztetőt és kirángatom magam az ágyam meleg öleléséből. Kedd van, szeptember 13., és hamarosan meg fog érkezni a barátnőm, modellem, múzsám, hogy segítsen az előkészített kollekciómat gyerekszobámból a Museumsquartier-ba vinni.

Az úton egy kicsit visszaemlékezünk arra, hogy pont a Vienna Fashion Week volt a barátságunknak a kezdete. Akkor még csak a ruha felpróbálások folyamatában voltam csapatvezető és Susi mint gyakornok először tette meg az utat Tirolból Bécsbe. Egyikünk sem tudja pontosan hány éve lehetett az — talán négy? Most én vagyok a backstage produkció főnöke és Susi csak erre, a számomra nagyon fontos, napra tette meg a négy és fél órás utat.

Korán érkezünk, de jól esik a kávé és a húsz perc a napsütésben. Említjük a kollekció témáját, a Helioszt, és nyugodtan egymásra dőlve felszívjuk a nap melegségét és energiáját. Ma van a hét második napja, és mindketten tudjuk hogy kelleni fog a napsugarak lendülete.

Ahogy bemegyünk a backstage-be, mindenki a szokásos módon üdvözöl. A modellek szokásukhoz híven késéssel érkeznek és az új gyakornokoknak csak egy része tudja, hogy ma az első ruhapróbák egyike az én kollekcióm lesz. Azok, akik már egy ideje dolgoznak itt, örömmel köszöntik Susi-t amíg én felakasztom a telitömött ruhazsákokat és elkezdem ellenőrizni a koronateszteket.

Elias, második közeli barátom és modellem még várja a koronateszt eredményét, de azért bemutatom a többi divattervezőnek, mivel ő a metaforikus jobb kezem. Együtt ugyanabban az órában lesz a divatbemutatónk a schnittBOGEN-el és jól ismerjük egymást, mivel majdnem fél éve dolgozom Bécs első nyitott műhelyében és co-working spacé-ben. Az ottani főnökömet is a Fashion Week-en keresztül ismertem meg. Maria Oberfrank, a Pitour márka tervezője és mint Bécsben élő magyar a Vienna Fashion Week egyik alapítója, javasolt a részidős munkahelyemre a schnittBOGEN-be.

Lassan megtelik a backstage és egymás után mutatják a modellek a negatív koronateszteket. Futó pillantással látom Elias tesztjét és azonnal hátrálok két lépést. Pozitív. Ez nem lehet! Félreültetem és csináltatok vele még egyet. Az is pozitív.

Nevetnem kell, mert alig tíz perce mondtam, hogy a mai napon nem lesz katasztrófa. Az első gondolatom Elias ruhája. Ki fogja felvenni a kifutón? A második gondolatom a hét további öt napja. Jobb kezem nélkül is sikeres leszek?

A főnökünk hazaküldi Eliast és nincs más választásom, mint bal kezemmel folytatni a napot és hetet.

Máris telefonál Rene, a közvetlen főnököm. Modellt szerez Elias ruhájába és kezembe nyomja a napi modell-listát, hogy kezdődhessenek a próbák. Mély lélegzetet veszek, és kezdem is a saját próbámat. Visszhangzik a fejembe Rene tegnapi felszólalása, hogy én ma azt csinálhatok, amit akarok. A csaptomból magabiztosan kiválasztom azokat, akikkel szeretnék dolgozni és a többieket elküldöm a másik próbához.

A tizenhét outfit közül hetet már a múlt hetekben felpróbáltattam saját modelleimmel. Susit gyorsan felöltözetem, hogy tovább segíthessen. Egy kicsit nagy rá a szoknya, de nem vészes. Julia, egy nagyobb méretű lány, akit vasárnap szereztem be modellnek, mert egy másik modell mégsem tudott eljönni; őt öltöztetem következőnek.

Rene visszatér, de még nem tudja biztosan, hogy el tud-e jönni Elias helyett a másik modell. Segít kiválasztani a bemutató első arcát. Akkor kérdezi az első modell, hogy kinek a kollekcióját próbálják, mert nem látnak tervezőt. Nevetve mondom, hogy én vagyok és meghatottan hallgatom a gratulációt.

Vannak a lányok közt olyanok, akiket évek óta ismerek, akiknek még a cipő méretét is kívülről tudom. És most izgatottan fecsegnek az én saját ruháimról. Ha nyolc évvel előbb tizenhat éves önmagamnak mesélném, hogy a mai napon, hónapok nehéz munkája után, a saját kollekciómat illesztem ezekre a gyönyörűszép modellekre, el sem hinném.

Nyolc éven keresztül sokat tanultam és fejlődtem, de mindig visszatértem ide. Annakidején Rene volt az, akinek néhai szerepét és felelősségét viselem most, én meg egy nagyszemű lány, akiről — később bevallotta — nem tudta elképzelni, hogy tudja mi a munka. Persze jól jött, hogy én könnyebben tudtam együttműködni a magyar divattervezőkkel és modellekkel az éveken keresztül. Az idén csak a Pitour, a SLANGSLANG és a saját kollekcióm valamennyire magyar.

Saját magamnak sokszor nehezemre esik az identitás sok színvonalát úgymond egybeszőni… A HELIOS kollekció felszínes témája a napsütés és a nap erejéről, eleganciájáról és színeiről szól. De mindabban a HELIOS sugárzása láthatóvá teszi az embereket. A nap fénye nélkül nem láthatunk, és nem is válhatunk láthatóvá.

A koncepciótól, a fényképeken keresztül, a divatbemutatóig, mindig az volt a célom hogy megmutathassam a világnak, hogy mindenkinek van helye és hogy mindenkinek jogában áll az, hogy szépnek érezze magát. Olyan külvilágot szeretnék a divatom körül keríteni, amelyben biztonságban, jó érzéssel lehetünk önmagunk. Teljesen függetlenül a származásunk, a szexualitásunk és nemünk kifejezésétől, azt akarom hogy egymással érezzük az összetartást és a kényelmet.

Ez az érzés nem csak a ruhapróbán járja át a levegőt, hanem később is. Maythavie, thaiföldi modell és színésznő, a backstage csapat egyik legmegbízhatóbb tagja. Ő segít a bemutató előtti fél órában mindenkit felkészíteni a kifutóra, miközben én sürgölődöm és próbálok mindent tökéletesre előkészíteni. Ahogy belépek a kifutó mögé, látom a kreációimat a ruhasinen és előtte várnak a modelleim és gyakorolnak Mayjel.

Látom, jól megy a próba, és merészen megkérem őket, hogy a végére tanuljanak egy kicsit bonyolultabb koreográfiát. Elias pótmodellje bevallja, hogy ő is csak tegnap óta modell és valahogyan még könnyebb lesz a levegő körülöttünk.

Először a schnittBOGEN mutatja be három együttműködő divattervező kollekcióját. Ana van der Wolf, Katarina Tutić, és Bugaric ruhái mennek a kifutóra. Mind a hárman meghajolnak, és máris mi jövünk. Utolsó pillantások a kedvenc fodrászaim és sminkeseim felől, még egy-két ruhát kiegyenesítek és máris hallom a zenémet.

Teljesen szürreális érzés a saját ruháimat így látni. Az utóbbi nyolc évben talán majdnem háromszáz divatbemutatót láttam így — a színpad mögül, de sohasem voltam ennyire magam mellett, majdnem mintha más szeméből látnám az egészet.

Rene egymás után kiküldi mind a tizenhét modellemet, a fodrász gyors kézzel összecsatolja a hajamat, hogy hasonlítson a modellekéhez, és máris kezdődik az éppen gyakorolt finálé a “Walking on Sunshine” aláfestésével. Figyelem őket a monitoron és tökéletesen sikerül a kifutón két sorba felállniuk. Később fogom látni, hogy valaki ebben a pillanatban csinál rólam fényképet, a kezem a szívem előtt összekulcsolt, mintha imádkoznék. Egy rövid pillanatig várok és máris enyhén előre lök Rene a kifutóra.

A fény és taps kicsit megijeszt, egyik barátnőm virágot ad át, csókot dob, és én kezdem a processziót a kifutó mögött. Később panaszkodnak, hogy mennyire gyorsan menekültem vissza, de ennyi idő után a backstage-ben talán nem meglepő, hogy itt érzem legjobban magam.

Vannak a csapatban, akiket alig két napja ismerek, de mégis mindenki meghatódott. Nagy ölelések és csókok követik boldog könnyeimet és máris mehetek megköszönni a vendégeimnek jelenlétüket, akik talán még jobban tudják képviselni, hogy ki vagyok, mint saját magam. Tudom, hogy itt a családom — a magyar és az osztrák, itt vannak a barátaim… Az első ismerős arc a Tamara Mascara nevű drag művész, aki pár évvel előttem végezte el ugyanazt az iskolát mint én. A Hetzendorfi divatiskola igazgatónője és a volt osztályfőnököm is várnak. Majdnem szétválasztja az arcomat a mosoly, amikor meglátom hogy az igazgatónő büszkén viseli a saját kreációmat, egy kabátot, ami a hat évvel ezelőtti iskolai divatbemutatóra készült.

Lehet hogy este hét óra van, de amikor meghallom hogy a magyar és osztrák sajtósok keresnek, egészen úgy érzem, mintha felkelne a nap.

Grubbauer Evelin