Szerbia: Lehet-e a félelem az úr?

A minap a szerb-magyar határ mentén lévő Szabadka külvárosában akadt dolgom, s amint autóval befordultam az egyébként felújítás alatt levő budapesti vasút egyik átjáróját rejtő kanyarba, húsz-harminc menekülve futó migránst vettem észre – egyik kedvenc „búvóhelyükről”, a szabadkai pályaudvar irányából rohantak a jó néhány kilométerre lévő erdős részek felé. Hogy ki vagy mi elől futottak, és elérték-e céljukat, nem tudtam meg később sem az internetes hírforrásokat és a közösségi oldalakat pásztázva.

Be kell valljam, hogy akkor és ott hihetetlen rémület kerített hatalmába – hasonlót csak akkor éreztem, amikor 1999-ben, Jugoszlávia NATO-bombázása során a rengeteg rádióadónak és mindenféle antennának helyet adó, egyik rebesgetett célpontnak számító szabadkai épületből, az ún. Munkásegyetemről, annak is a tizedik emeletéről szaladtam le, ki tudja hányasával szedve a lépcsőket, többedmagammal, a szirénák hangjával egy időben meghallott, soha nem tapasztalt alacsonyan repülő bombázók halálfélelmet keltő zajától kísérve.

Akkor és most sem volt alaptalan a félelmem, a majd negyed évszázaddal ezelőtti történelmi események előzménye és utózmánya ismeretében azt hiszem, nem kell magyaráznom a századforduló kapujában megélt rettenetet. S ha a kedves olvasó megrögzött hírfogyasztó, akkor különösebben nem kell megindokolnom a július közepi félelmet sem, ugyanis az anyaországi és a nemzetközi sajtó is kiemelten foglalkozott a hónap elején kirobbant szabadkai migránsháborúval. Azon a bizonyos szombat hajnalban fegyverropogás hangjára ébredtek a szerb-magyar zöldhatár mentén húzódó, Makkhetesnek nevezett városrészben elterülő erdő közelében lakók. Mint utóbb a sajtóhírekből és a hivatalos közleményekből kiderült, migránsok két csoportja támadt egymásra lőfegyverekkel, a lövöldözésben egy ember meghalt és heten súlyosan megsérültek. A rendőrség hajnali háromkor kapott bejelentést, és a különleges egységek pillanatokon belül megérkeztek a helyszínre, lezárták az erdőt, a környező utakat, a szirénázó mentőautók pedig folyamatosan szállították a sérülteket a városi kórházba, miközben egyes információk szerint a migránsok a rendőrökre is tüzet nyitottak, és a közvélemény napokig azt rebesgette, hogy nem egy, hanem több halottja van a véres eseményeknek. Hivatalos információk szerint afgán és pakisztáni migránsbanda támadt egymásra, s a leszámolásra az embercsempészek által uralt területek feletti hatalom megszerzése miatt került sor.

Hogy valójában ki támadt kire, és mennyiben voltak az események szereplői itteni emberek – valószínűleg soha nem tudjuk meg. És hogy miért, annak is ezer oka lehet, egyet viszont le lehet szögezni: az elmúlt hét évben Szerbiában komoly biznisz épült a migráns- vagy menekültáradatra. Ellátmányozásuk, szállításuk, elszállásolásuk egyének és fuvarozási, illetve vendéglátóipari vállalkozások százainak nyújtott plusz bevételi lehetőséget, a határ menti erdős és mezőgazdasági területek, valamint az idők során a megélhetési elvándorlás miatt elnéptelenedett vagy alig lakottá vált falvak felett a migránsok vették át az uralmat, miközben a birtok- és tulajdonjog gyakorlatilag elidegeníthetővé vált (az elhagyatott házakat, lepukkant közterületeket és -épületeket valójában szabadon lakhatják a migránsok, a rendőrség a tulajdonos távollétére hivatkozva azt hangoztatja, hogy harmadik személyek bejelentésére nem reagálhat). Szemünk láttára rohangálnak a sebességkorlátozásokat semmibe vevő taxisok százai az utakon, akár többszáz kilométeres távokat megtéve, hogy határ menti területre szállítsák a migránsokat, s a közbeszéd tudni véli, hogy egy-egy ilyen fuvar esetén kinek mennyi pénz üti a markát. Tanyák és villák, panziók és kisebb szállodák biztosítják számukra a szállást, éttermek és kávézók az ellátást – mindezt a hivatalos szervek és megkockáztatom: bizonyos politikusok minden bizonnyal nem érdekmentes struccpolitikájának óvó szárnya alatt.

A migránsleszámolást követően Szabadkán erődemonstrációt tartott az állam: a szabadkai rendőrség, a szerbiai belügyminisztérium rendkívüli helyzetekkel megbízott osztálya és az országos felügyelőség közös akciója során razziát tartottak a migránsok fő találkozóhelyének számító vendéglátóhelyeken (egyet bezártak, több helyen szabálysértési feljelentést tettek), sőt a véres események másnapján operatív csoport alakult a belügyminiszter rendelete alapján a bűnügyi rendőrség, a csendőrség, a különleges terrorelhárítás, a határrendészet, a rendőrigazgatóság, a belső ellenőrzési, a biztonsági és a tájékoztatási szektor, illetve a belgrádi, valamint a határ menti területeken illetékes zombori, szabadkai és nagykikindai rendőrkapitányságok képviselőiből. A csoport feladata, hogy rávilágítsanak az illegális migránsok által elkövetett bűncselekményekre. Politikusi megnyilatkozásokból sem volt hiány, a Szabadkára kivonult erőkkel együtt a belügyminiszter is látogatást tett a városban, és úgy fogalmazott: Egyetlen csempészbanda sem tud áthaladni anélkül, hogy fel ne fedeznénk és fel ne számolnánk őket. (…) Senki sem hozhat fegyvert Szerbiába, senki sem kereskedhet emberekkel Szerbiában, és az ország nem engedi, hogy területén összegyűljenek az Ázsia területéről érkező banditák és söpredékek. Szerbia nem a migránsok parkolóhelye. S nem szakadt rá az ég…

Mindeközben július közepén, egy átlagos csütörtök délután egy helybeli, szabadkai polgár előbb szidalmazott, majd késsel támadt rá egy, a sétálóutca közepén lévő kávézó teraszán üldögélő migránsok néhány fős csoportjára. A rendőrség ismét nagy erőkkel vonult a helyszínre, a hivatalos információk szerint ittas támadót letartóztatták, akárcsak a két migránst, a sérültet pedig mentő szállította el. Hogy mi késztette a férfit a támadásra és a vérontásra, nem tudni, a közvélemény ezúttal is csupán feltételezésekbe bocsátkozik, a várható volt, hogy a helyzet ide vezet típusú megnyilatkozások minden elképzelhető variációjával találkozhat a hírolvasó a hozzászólásokban.

Időközben az április eleji választásokat követően megkezdte a koalíciós tárgyalásokat a pártok képviselőivel Aleksandar Vučić köztársasági elnök. A Vajdasági Magyar Szövetség elnöke, Pásztor István élve a lehetőséggel, az egyeztetésen ismét felhívta a figyelmet az országot érintő migrációs nyomás hathatós kezelésének fontosságára. A VMSZ az új mandátumban is a kormányzó többség része kíván lenni, a végrehajtó hatalomban államtitkári szinten biztosítva a magyar képviseletet és érdekeket.

S ha már július és Aleksandar Vučić, akkor a srebrenicai mészárlás, az egykori boszniai háború egyik legvéresebb eseményének évfordulóját sem kerülhetem meg (1995-ben a szerb köztársasági katonaság több mint nyolcezer bosnyákot – főleg férfiakat és fiúkat végzett ki a testvérháborúban). A szerb köztársasági elnök (aki akkoriban erős szélsőjobboldali nézeteket vallott és a milosevicsi diktatúra tevékeny, egyik „emblematikus” alakja volt) az idén nem vett részt a megemlékezésen, s az egyik tévéadásban erről kérdezve úgy fogalmazott: Számomra úgy tűnik, hogy a Balkánon mindenki a második félidőt várja, rengeteg gyűlölettel, azonban Szerbia polgárai azok, akiknek el kell kerülniük a háborút minden áron.

Az ukrán-orosz háború harmadik világháborút rejtő veszélyét és az energiaválság, valamint a vásárlóerő folyamatos csökkenését, és a szinte naponta vészjósló hangon meghirdetett előttünk álló nehéz tél kapcsán csoda-e, hogy az emberek szívében a félelem az úr?

Fehér Márta