Távol a béke Közel-Keleten
Mikor jelen sorok írásába kezdtem, Izrael kormánya és a Hamász között éppen biztatóan alakultak a fegyvernyugvásra vonatkozó tárgyalások. Pontosabban túszul ejtett személyek szabadon bocsátásáról állapodtak meg, aminek fejében néhány napig hallgatnak a fegyverek. Nehéz megállapítani, de nem is fontos, melyik fél engedett a rá nehezedő nyomásnak, sokkal lényegesebb, hogy valami elmozdult a holtpontról, mielőtt egyetlen romhalmazzá pusztult volna a Gáza-övezet. A tömegtájékoztató szervek nem győzik ismételni, hány ember pusztult el izraeli oldalon a terrortámadás következtében, meg hány izraelit ejtett túszul a Hamász, hogy ezzel is igazolják, Izraelnek jogában áll a védekezés. Erről nem is lehet vitába szállni senkivel, csakhogy megkérdőjelezhető: a több, mint kétmillió palesztinnak kell bűnhődni a terrorista Hamász szervezet fellépéséért?
Nem kibúvóként, de nem árt visszanyúlni az Ószövetség világába, aminek, ha nem is a kezdetén a testvérgyilkosság tényével szembesülünk. Valami ősi átok nehezedik erre a régióra, ami három egyisten vallás kiengesztelhetetlen ellentétében csúcsosodik ki. Ha más-más néven is, mindhárom vallás ugyanazon istent imádja, gyűlöletében mindegyik rá hivatkozik. A birtoklás dolgában ősi, hitvilágbéli jogokra építve tekintik sajátjuknak azt a földet, amelyik mindegyik szülőföldjének mondható. Ebben az összefüggésben említhetők a keresztes hadjáratok éppúgy, mint a kisajátítások és elüldözések az évszázadok folyamán. A rómaiak által szétszórt zsidóság zsigereiben is mindig az Ígéret Földjére vágyott vissza, nem feledkezve el Jeruzsálemről (137. zsoltár)
A háromisten mögött vitathatatlanul az élettér kérdése rejlik. Mivel Földünk térfogata nem növekszik, elméletileg be kell érnie valamennyi népnek a rendelkezésre álló területtel. Közel-Keleten ez sajátságosan sivataggal bővíthető, ami itt sok évszázados hagyományból táplálkozik: ha nagyon szorít a helyzet, kényszerből még ki lehet vonulni a pusztába, meg, ha elüldöznek.
Néhány megkerülhetetlen adat: Izrael állam 1948-ban 20.991 km² területen jött létre; jelenleg – izraeli nézet szerint – 22.380 km² nagyságú. Lakossága 1948-ban 806.000 volt, jelenleg 9,092.000 lelket számlál. Mindenekelőtt a bevándorlási törvénynek köszönhetően a növekedés évente 1,6%-ot ér el. A népsűrűség ebből kifolyólag négyzetkilométerenként 410. Csupán összehasonlításképpen a Gáza-övezet 360 km² nagyságú területén 2,2 millió ember zsúfolódik össze; a jóval hatezren felüli népsűrűség hihetetlenül magas. Ehhez Izrael főként bevándorlással, a palesztinok a születésszám fokozásával járulnak hozzá. Már a számok egyszerű összehasonlításából is következik, hogy – az inflációhoz hasonlóan – az emberi élet értéke is vészjóslóan csökken, természetesen az ellentábor oldaláról tekintve.
Ezt a megoldhatatlannak tűnő helyzetet csak felfokozza a vallási-világnézeti alapú érvényesülési igény, nyilvánvalóan a saját oldal javára az ellenségnek tekintett másik fél ellen. A hűvös mérlegeléstől függetlenül hátborzongató a bosszú forralta pusztítás: a Hamász támadásnak 1200-an estek áldozatul Izraelben, a Gáza-övezetben több mint 12.000 ezerre tehető a halálos áldozatok száma, mindehhez a települések jóvátehetetlenül romokban hevernek (ORF2 Weltjournal, 2023. november 22.).
Nem bíráskodásból, de emberbaráti szempontból felmerül a kérdés: szükséges-e védekezésből az ilyen méretű pusztítás? Az irgalmas szamaritánus szerepe ötlik fel. Nem mondhatja senki sem, hogy semmi köze ehhez a gyűlöletből táplálkozó háborúhoz. Amennyiben az ellenfelek képtelenek egymás elfogadására, minden felelősen gondolkodó embernek feladata a kritikus odafigyelés, de nem az ellentétek fokozásával, hanem a sebek gyógyításával. Gondoskodni kell arról, hogy a megbékélés, egymás kölcsönös elfogadása szorítsa ki a lelkekből Káin természetét.
Pannonicus
