Louise Glück: Válaszút
Válaszút
Én testem, most, hogy nem utazgatunk
együtt sokat tovább,
újfajta gyöngédséget kezdek érezni irántad,
olyan nyerset és szokatlant,
amilyenre a szerelemből emlékszem,
fiatalkoromból –
a szerelemből, amely oly sűrűn volt
céljaiban bolondos,
de választásaiban, izzásában soha.
Túl sokat várt el, túlontúl sokat;
hogy meg se lehessen ígérni –
A lelkem olyan rémisztő volt, oly erőszakos;
bocsásd meg szörnyűségeit.
És mégis, mintha az a lélek volna, úgy
símogat kezem, oly óvatosan,
hogy érintését bántónak ne érezd,
csak felébressze vágyad; s azt fejezze ki,
ami lényege:
nem a föld lesz, ami majd hiányzik,
te leszel majd, amit hiányolok.
Fordította: Lengyel Ferenc
