Verőfény Linzben

Bár most borongósak a kora téli esték, mégis most rendezte meg az Ausztriai Egyesületek és Szervezetek Központi Szövetsége a szavalóversenyt, melynek évtizedek óta verőfény a neve. Ez alkalommal Felső-Ausztria tartomány fővárosában, Linzben gyűltek össze a szavalni vágyó óvodások, iskolások, hogy így állítsanak emléket a 200 éve született költőnek, Petőfi Sándornak. Böröndi Lajos a kezdeti évektől zsűrielnök a szavalóversenyen. Így történt ez most is. Mint költő és pedagógus, rendkívüli érzékkel tud ráhangolódni a szavalókra. Elmondta milyen tapasztalatokkal tért, haza az eseményről?

   Fotó: Sass Judit

Böröndi: Ugye ez minden évben áprilisban szokott lenni és Bécsben. Az idén akkor elmaradt, úgyhogy ezt pótolták most Linzben december 9-én. Hát az idő nem volt a legjobb. Ezt kettősen is értettem, mert ugye karácsony előtt advent második hétvégéje nem a legszerencsésebb, másrészt horror időjárás volt, így persze kevesebben is voltak. Bécsből egy autóbusznyi csapat jött, gyerekek, felnőttek és rajtuk kívül csak lincziek voltak még. Egyébként, magán a versenyen nem voltak sokan, közel 20 versenyző csupán. Különben nagyon kedves volt a verseny és a tanulsága számomra az, hogy úgy látszik, hogy mindenhol mások egy kicsit a magyar közösségek. Itt a gyerekekre nagyon hattak, mert a verset mindenki tudta, aki vállalkozott elmondásra. Nem voltak belesülések, hisztik sem voltak. Hát ugye egész kicsik, sokszor nem mertek kiállni. Most ilyen nem volt. A két és fél éves ugyanolyan bátran kiállt, mint az ötéves. A különbség persze látszott a hangképzésben, mindenben, de látszott, hogy ez egy fellépés. Egyébként maga a verseny nem csak a produkció meghallgatása. Merni kell kiállni közönség elé, ezt is gyakorolni kell, és ez ilyen módon egy jó próba volt nekik. Egyébként három óvodás volt csak, ez nem probléma. Úgy tudom, hogy odavalósiak voltak, és Petőfi Sándortól mondtak verset, mert jórészt Petőfi égisze alatt zajlott az egész. Petőfi kétszáz éve született, ugye? Bár én ilyenkor mindig megjegyzem, hogy Madách is ugyanabban a hónapban, de hát egy szerencsés évjárat volt az 1823-as. Egy gyerek Csukás Istvántól is mondott verset. Hát igazából a legjobb a középső generáció volt a hat évestől a kilencévesig, és örömmel mondhatom, hogy a hatéves Erőss Anna volt a legjobb. Ilyenkor látszik a szülői hatás. A nagymama hatása az, hogy érezi, hogy őneki ezt magyarul szépen kell elmondani, jól megtanulni és nem csak az „Anyám tyúkját” tudni. Egyébként „Pató Pál úr”-ral győzött a második kategóriába Erős Anna, Őt követte Leitner Nils, illetve két harmadik helyezésses Német Máté és Horvát Soma. Amit én sajnálok az, hogy felnőtt nem volt. Általában, ha van is, nagyon kevés, Egy egy bátor hölgy szokott kiállni, amikor Bécsben a Collegium Hungaricumban csináltuk a versenyt. Itt a legidősebbek, a tizenkét évesek voltak. Abba a kategóriába egy Németh Gréta nevű leány győzött. Ő is Petőfi verset mondott, egy nagyon szép, hosszú verset, „Utazás az Alföldön”. Megmondom őszintén, ezt a verset én persze ismerem, de ilyen szépen gyerektől még nem hallottam. Ez már egy érett hangképzés volt. És még egy érdekesség. Bécsben általában volt olyan, ahol nem a magyar az első nyelv, hanem a német. Itt csak egyetlen egy gyermek volt. Azt hiszem, ő is Bécsből jött, nem is nagyon akart kiállni, de ilyenkor az ember biztatja mondván: attól hogy odahaza nem magyarul beszéltek, de a magyart tanulod, valamilyen ok miatt, rokonság, magyarországi kapcsolat, attól még bátran álljál ki, mert ezek a versek segítenek bennünket, hogy magyarrá váljunk. Van aki nem hozza magával a nyelvet hazulról. Az a közösség Linzben igazi közösség, éreztem a családiasságot. Nem csak most. Verődtek össze hirtelen. Olyan, hogy a gyerek megsértődik, mert nem lett helyezése, ilyen nem volt. Senki nem sértődött meg, hanem együtt voltak. Ezt külsősként egész más ám érezni, mint belülről. És engem ez fogott meg legjobban. Nagyon jó ötlet volt, hogy kimozdultunk Bécsből.

Fetes                           Sass Judit fotói az eseményről