Zsákutca

  Sergei Ryabkov, a néhány hete Genfben megtartott amerikai-orosz tárgyalásokon résztvevő orosz delegáció vezetője azt nyilatkozta, hogy a tárgyalások eredménytelenül végződtek, zsákutcába kerültek. A felek egymás feltételeit kölcsönösen elfogadhatatlannak találták és ez azóta is így van. Meghátrálni, a zsákutcában visszafordulni egyik fél sem akar, de akkor hogyan lehet egy ilyen helyzetből kitörni? Tankkal. Az orosz-ukrán háború kitörésének esélye napról napra növekszik.

   A Nyugat – örökös szokása szerint - nemzetközi törvényekre és szerződésekre hivatkozik, melyek szerint minden szuverén nemzet, így Ukrajna is, szabadon eldöntheti mely nemzetközi szervezetekhez, szövetségekhez szándékozik tartozni. Ez igaz. Az is igaz viszont amit Putyin elnök - évről évre, Oroszország megerősődésével párhuzamosan - egyre határozottabban állít és emleget: a Nyugat átverte Oroszországot. Ma már „köztudott”, hogy az 1990-91-es évek világtörténelmi eseményeinek az időszakában - Németország egyesülésekor, illetve a Szovjetunió összeomlásakor - Mihail Gorbacsov majd Borisz Jelcin orosz elnökök számos szóbeli ígéretet, „garanciát” kaptak többek között James Baker amerikai és Hans-Dietrich Genscher német külügyminisztertől, illetve Helmut Kohl német kancellártól is, arra vonatkozólag, hogy a NATO kelet felé nem fog terjeszkedni. Formális, írásos szerződés erre vonatkozólag soha nem született.

   Oroszország három évtizeddel ezelőtt végtelenül gyenge volt, akkor nem tudta a NATO terjeszkedését megakadályozni. Ma ismét erős, és Putyin az elmúlt években egyre türelmetlenebbül ismételgeti: el a kezekkel Ukrajnáról! Bármennyire is sértő a népek önrendelkezési jogának szempontjából, mégis megkerülhetetlen realitás, hogy Ukrajna „orosz érdekeltség”, ráadásul amióta a NATO Oroszországot annyira megközelítette, az ország, Fehér-Oroszországgal egyetemben, egy biztonsági ütközőövezet, pufferzóna részét képezi. A nyugati segítséggel megerősödött ukrán nacionalizmus túlságosan elbízta magát, ugyanakkor nem igyekezett eléggé. Oroszország most már van annyira erős, hogy akár háború árán is megakadályozza, hogy renitens szomszédja, hajdani csatlósa az ellenséghez csatlakozzon.

   A Nyugat játsza a törvényesen eljáró, korrekt ártatlant, de téved, ha azt hiszi, hogy Putyin elnök blöfföl. Putyin nem riad vissza, sőt egyenesen háborút akar. Ezért szabott annyira abszurd feltételeket az USA-nak: vonuljon ki mindenestül a NATO Kelet-Európából. Azt Putyin is tudja, hogy ez lehetetlen, és nagyon magasra tette a lécet. Amerika most is gazdasági erejében bízik, és soha nem látott nagyságrendű, Oroszország elleni szankciókkal fenyegetőzik, holott a Krím-félsziget elcsatolását követően bevezetett szankciók után beláthatnák, hogy Putyin autokráciája sokkal többet is képes elviselni.

   Ha kitör a háború, az Egyesült Államok pénzzel, fegyverrel, katonai szaktanácsadással fogja Ukrajnát segíteni, de ez  még nem lesz elég a győzelemhez, csak arra, hogy Ukrajna lakossága rengeteget szenvedjen. Ne felejtsük, nem csak a szakadár területeken él sok orosz Ukrajnában, ezért a háború mellé polgárháborús jellegű kínok is társulhatnak. Tragikus, hogy szomszédságunkban egy ország a nagyhatalmi ambiciók okozta fertőbe sűlyedhet. A végkifejlet nem kétséges: az oroszok győznek és oroszbarát kormány kerül ismét az ország élére. Visszakerülünk oda ahonnan indultunk – nagy áldozattal.

   Az orosz-ukrán háború erőteljesen kihat majd a kelet-közép-európai NATO tagállamok politikájára is. A Balti-országok és Lengyelország helyzete egyértelmű: hosszú történeti hátterű egzisztenciális félelmeik még határozottabb oroszellenességet eredményeznek. Románia esetében, az ismert világháborús történelmi tapasztalatok alapján, nem könnyű a szövetségesek iránti hűségről és lojalitásról nyilatkozni, mindenesetre tény, hogy az országot mindenrenbéli érdeke most egyértelműen a NATO-hoz, a Nyugathoz köti, ezért egyelőre ennek megfelelően viselkedik. A Balkán országai nem oroszellenesek, de csak az utolsó körben kerültek be az Észak-atlanti Szövetségbe, még szinte meg sem melegedtek ottan, nem lesz befolyásuk az eseményekre.

   Legnehezebb helyzetbe Magyarország kerül. A kárpátaljai magyarságot közvetlenül fogja érinteni az orosz-ukrán konfliktus felfokozódása, ahogyan az az elmúlt években is történt. A magyar külpolitika, Ukrajna NATO-csatlakozási előtárgyalásainak megvétózásával vagy a vétózással való állandó fenyegetéssel, sajnos nem jutott közelebb a magyar kisebbség nyelvi és más jellegű jogai érvényesítésének biztosításához, ellenkezőleg, az ukrán nacionalisták malmára hajtotta a vizet. Félő, hogy ez a módszer nem célravezető. Az Ukrajna NATO tagságára vonatkozó kitartó magyar ellenkezés másik – egyes vélemények szerint fő - oka a kiválló orosz-magyar államközi és a vezetők közötti személyes jó kapcsolatok. Magyarország esetében is lenne pedig elég történelmi rossz tapasztalat ahhoz, hogy „tartsunk az orosztól”, viszont alapfokon mégsem volt elhibázott a jó kapcsolatokra való törekvés. Mióta megnyerte a hidegháborút, a Nyugat hajlamos Oroszországot alábecsülni és leírni, most megtanulhatja mennyire komolyan kellet volna venni.

   Az orosz-magyar, túl közelinek tartott, kapcsolatokat a NATO érthető aggodalommal figyelte, figyeli. Amennyiben kitör az orosz-ukrán háború, gyökeresen új helyzet áll elő. A magyar külpolitikának sem lehet tovább kísérletezgetnie és különutas politikát kitaposnia magának. A NATO-hoz tartozunk és háború esetén egyértelműen ehhez kell tartanunk magunkat. A katonai, szövetségesi becsület mellett, a nehéz helyzetbe került kárpátaljai magyarság bizonytalan sorsa is erre kötelez. Minden más elképzelés és irány zsákutcába vezet.

Másréti Kató Zoltán